Újrahasználható tapasztalatok a hulladékmegelőzésben

Minden országnak megvannak a maga társadalomgazdasági, kulturális és éghajlati sajátosságai, amelyek befolyásolják ezt. Az azonban majdnem biztos, hogy ha valakinek jövedelme van, azt valahogyan elkölti vagy befekteti valamibe. Például Dániában nagyon sokféle öko-címkézett termék (mosószer, papír-írószer és rengeteg szolgáltatás is) környezet- és egészségbarát, valamint méltányos kereskedelem révén importált áru is kapható. Kiváló továbbá a helyi közlekedés ( a közösségi közlekedés kényelmes és gyors, Koppenhága pedig sokak szemében a bringázás Mekkája). Rengeteg a szélerőmű, és valószínűleg világrekorderek az építési és bontási hulladékok esetében a kb. 98%-os újrahasznosítási mutatójukkal, hogy néhány területet említsek. Emellett számos bank kínál etikus befektetési lehetőségeket pl. zöld technológiákba.

Ugyanakkor a legkörnyezettudatosabb dánok is rengeteget utaznak repülővel - azt hiszem, mindenkiben meglévő vágy, hogy világot lásson. Ha itt valaki kiadja a lakását pár hónapra, amíg elutazik más földrészekre, akkor gyakorlatilag spórol is. Emiatt – és például a nagyon magas marhahús fogyasztás miatt - nem véletlenül a legnagyobb a dánok ökológiai lábnyoma az EU-ban, bármennyire erős is a környezetszabályozási rendszerük, és környezettudatosak az emberek.

A városokban sokan járnak kerékpárral tömegközlekedés helyett. Erre nagyon büszkék, a nemzeti identitás része, így egészségesebbek és környezetbarátabbak, és ezt tudatosítják is magukban. Azonban így egy év alatt meg is lehet annyi pénzt spórolni, amiből már futja egy repülőútra... Aki 30 km-t kerékpározik egy héten, az egy év alatt kb. annyi CO2-kibocsátást spórol, mint amennyivel egy Európán belüli retúr repülőúttal jár (kb. 300 kg CO2 utasonként). Nagyon nehéz elképzelni, hogy valaki az itteni sötét telet és az amúgy nagyon drága belföldi üdülést válassza ahelyett, hogy ugyanannyi vagy kevesebb pénzből elmenjen valahová napozni a tengerpartra. Ez egy olyan terület, ahol nem nagyon látom, hogy a fogyasztói „önmérséklet” hogyan is működ(het)ne.

A fogyasztáshoz kapcsolódóan: az átlag dán emberek mennyire látják, hogy a szelektív gyűjtés nem elégséges a hulladékprobléma megoldásához?

A dánok alapvetően úgy gondolják, hogy ha nem szemetelnek, valamint szelektíven gyűjtik a hulladékot, visszaváltják a betétdíjas termékeket, akkor megtették a magukét.

Kutatások szerint az emberek nagyon kis része érzi azt, hogy a saját fogyasztási szokásai és a megtermelt hulladék mennyisége között összefüggés van. Van egy nyelvi érdekesség is: a dán genbrug szó újrahasználatot jelent, azonban ezt már évtizedek óta használják az újrahasznosításra is, hiába próbálják a szakmabeliek szétválasztani a kettőt. Egy átlagember számára nem biztos tehát, hogy látható a kettő közötti, egyértelműen meglévő tartalmi különbség.

Egyébként a progresszív, magas SZJA, valamint vagyonadók miatt a társadalmi különbségek alacsonyak, talán ebből adódik, hogy a társadalmi státuszt bizonyító „versenyfogyasztás” sokkal kevésbé szembetűnő, mint Magyarországon. Kevés a pláza, városszéli autós bevásárlóközpontok (Svédországgal ellentétben például) egyáltalán nincsenek. Itt nem kínos az, ha valakinek valamiből nem a legújabb van.

Hogy áll az ország az újrahasználati és újrahasznosítási kvótákkal?

Erre a kérdésre kicsit groteszk a válasz: Dániának rengeteget kellett környezeti szempontból rontania(!) a hulladékgazdálkodási rendszerén ahhoz, hogy az EU-s újrahasznosítási célokat elérje, legalábbis a csomagolóanyagok esetében. 2002-ig ugyanis tilos volt az egyutas italos csomagolás, így a belső piaci szabályokkal összhangban, valamint az újrahasznosítási célok érdekében – a gyártók és forgalmazók örömére – át kellett, illetve lehetett térni az egyutas csomagolásra, ami ezután hasznosításra, de nem újrafelhasználásra kerül. Ez azt hiszem, jó példája annak, hogy miért lenne szükséges az újrahasználatra és újrahasznosításra vonatkozó célok összehangolt meghatározása és szabályozása. A „tonnákkal és százalékokkal” való célmeghatározás néha azzal jár, hogy a kisebb tömegű, de a teljes életciklust tekintve nagyobb környezetterheléssel járó műanyag italos csomagolás veszi át az üvegpalackok helyét. Dániában egyébként szinte minden palack (műanyag, alumínium és üveg egyaránt) betétdíjas, természetesen minden áruházban működik automata palackvisszaváltó, azaz visszagyűjtésük nem gond, még ha „csak” újrahasznosításra is.

A HuMuSz a közeljövőben szeretne kampányt indítani a differenciált szemétdíj kapcsán. Tudomásunk szerint ez Dániában már a gyakorlatban is működik. Mik a tapasztalatotok, valóban motivál a hulladékcsökkentésre?

Jelenleg az ország településeinek csak körülbelül 10%-án működik ún. pay-as-you-throw (PAYT) rendszer. A dániai tapasztalatok azt mutatják, hogy a „megtermelt” hulladék mennyisége nem csökkent ezeken a településeken, viszont a szelektív gyűjtést valamelyest tovább javította. Ez viszont – elsősorban a magas betétdíjaknak köszönhetően – egyébként sem gond. Így hát a rendszer magas induló beruházási költségigénye és az egyébként is jól működő gyűjtőrendszerek miatt nem terjedt jobban el ez a gyakorlat. A magasabb szemétdíjak itt illegális hulladéklerakáshoz ugyan nem vezettek, de sok esetben az ingyenes köztéri gyűjtőket kezdték használni.

Hogy látod, milyen esélye van a hulladék megelőzésnek egy olyan országban, amely tele van hulladékégetőkkel? Hogyan viszonyul a dán kormány ehhez a kérdéshez?

A kérdés jogos, mert valóban nehezíti a csökkentést. A hulladékégetők itt teljesen elfogadottak. Koppenhágában már 100 éve is volt égetőmű, tehát régóta együtt élnek a koncepcióval. Mindenki úgy tekint rájuk, mint a biztonságos és hasznos megoldás részére. Minden égető kapcsolt hő- és villamosenergia- termelő, így fosszilis energiát kiváltó megoldásként néznek az égetőkre. Mindemellett a jelenlegi kormány a szektor további liberalizálásán, illetve a public-private partnership (PPP) típusú megoldásokon gondolkodik.

Gaborják Éva

A Herczeg Mártonnal készült interjú weboldalunkon folytatódik: www.kukabuvar.hu