Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Breki az iskolában mobilozik?

  • 2005. február 24.
  • humusz

Szupertitkos szerzõdéseket kötne több iskolával egy cég, amely egészséges életmód-program címén mobilkommunikációs, informatikai és divathirdetéseket akar becsempészni az oktatási intézményekbe. A cég hirdetõtáblákat helyezne el, amiért az iskolák egy fillért sem kapnának, sõt nekik kellene fizetni, ha egy diák megrongál egy plakátot. Az Oktatási Minisztérium szerint törvénysértõ lenne, ha mobilt vagy számítógépet reklámoznának.

Az Indexhez eljuttatott szerződéstervezet szerint egy cég hirdetőtáblákat helyezne el általános és középiskolákban. A Busman 2004 Kkt. tisztázatlan körülmények közt Breki-programnak elkeresztelt hirdetési rendszere "életmódprogramot" kínál az iskoláknak, vagyis azt ígéri, hogy az iskolaépületekben elhelyezett hirdetőtáblák, illetve egyéb, a szerződésben meg nem nevezett programok segítségével népszerűsíti az egészséges életmódot.

Az Index birtokába került szerződésnek azonban jó néhány különös pontja is van. Például az iskolák tizenkét évre kötnének szerződést a társasággal, ez idő alatt egyetlen más cég sem helyezhet el reklámokat az intézményben, viszont ezért az előjogért a Busman 2004 Kkt. egyetlen fillért sem fizet az iskoláknak, sőt a hirdetőtáblákban keletkező károkat is az iskolának kell megtérítenie. Így például az intézmény számláját terhelheti, ha a diákok bajuszt rajzolnak a plakáton pózoló reklámlánynak. A Busman Kkt kiköti, hogy az iskola hasonló tevékenységre más szolgáltatóval nem állapodhat meg, és "program hatékonysága érdekében 15 db táblahelyet minimalizál". A szerződés egyébként titkos, "arról harmadik személy nem szerezhet tudomást."

Ízlés + erkölcs

A Busman 2004 Kkt a szerződésben vállalja, hogy a táblákon "megjelenített információk sem a jó ízlést, sem az erkölcsöt nem sértik és kötelezi magát a Reklámetikai Kódex betartására". A kontraktus más pontjai szakértők szerint súlyosan sértik az iskolákban folytatható reklámtevékenységet is szabályozó oktatási törvényt. A kódex megsértése egyébként nem jár szankcióval, és különben is csak arra vonatkozik, aki a Magyar Reklámszövetség tagja.

A törvény kimondja, hogy az "óvodában, általános iskolában és általános iskolai tanulókat fogadó kollégiumokban tilos a reklámtevékenység, kivéve, ha a reklám a gyermekeknek, tanulóknak szól, és az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel, a társadalmi, közéleti tevékenységgel, illetve a kulturális tevékenységgel függ össze" (1993. évi LXXIX. Törvény). A Breki-program szerződésében viszont a leendő reklámok témái között, a kultúra, a testhigiénia, a táplálkozás mellett a divat, az informatika és a mobilkommunikáció is szerepel.

A tárca szerint törvénysértő és semmis

"A közoktatási törvény rendelkezései egyértelműek, így meg lehet állapítani, hogy melyek azok a - egészséges életmódot, vagy kulturális értékeket tartalmazó - termékek amiket lehet reklámozni az iskolákban, és melyek, amiket nem" - mondta el kérdésünkre Friss Péter, az Oktatási Minisztérium közoktatás-fejlesztési főosztályának vezetője, aki szerint mobiltelefont vagy éppen számítógépet hirdető plakátokat biztos, hogy tilos elhelyezni oktatási intézményekben.

"Az esetleges törvénysértésekre az iskola fenntartójának, azaz az önkormányzatnak vagy éppen intézményt működtető alapítványnak kell felhívnia az iskolavezetés figyelmét" - tette hozzá Friss, aki szerint a nem megengedett hirdetések megjelentetésére kötött szerződések amúgy sem kötelezőek az oktatási intézményekre nézve, hiszen egy ilyen megállapodás egyértelműen törvénysértő, azaz semmis.

Titkolózó busman

Megkerestük a Busman 2004 Kkt. egyik tulajdonosát, a szerződés szerint a Breki-programot koordináló Dellamarió Ildikót, aki azonban üzleti érdekeire hivatkozva nem mondott el részleteket induló életmódprogramjukról, illetve a hirdetési kampányról, és arról sem akart beszélni, hogy kik hirdetnének reklámtábláikon. Annyit azonban elárult, hogy már vannak érvényes szerződéseik, de még nincs annyi partnerük, hogy érdemes legyen elkezdeni a táblák kihelyezését és a hirdetési helyek értékesítését.

Szájkosár, mailben

A Busman Kkt azonban nem csak az Index kérdései elől tért ki, de a program iránt érdeklődő iskolát is csak homályosan avatta be programjába. Egy hozzánk eljuttatott e-mail szerint egy érdeklődő iskola konkrétumok iránti vágyát a cég gyorsan leszerelte: "Sajnos hazánkban elég gyakori a szellemi termékek illegális elbirtoklása, ezért cégünk vezetése úgy döntött, hogy a programmal kapcsolatos információkkal szűkmarkúak leszünk mindaddig, amíg a program olyan stádiumba nem ér, hogy publikussá tehessük mindenki számára" - írták egy vidéki általános iskolának, aki mint lehetséges partner jelentkezett a Busmannál.

"Sajnos nem derült a leírtakból, hogy pontosan kikkel állnak szerződésben, s azok konkrétan mit kívánnak reklámozni." - írta vissza a már idézett általános iskola, mire azt a választ kapták, hogy "azzal kapcsolatban nem nyilatkozhatunk, hogy milyen cégekkel állunk kapcsolatban a reklámozás tekintetében, mivel ez szigorúan üzleti titok."

A programra jelentkező iskolák tehát sem azt nem tudhatják, milyen cégek kívánnak hirdetni intézményükben, sem azt nem mérhetik fel, milyen témában biztosítanak tizenkét évre ingyenes reklám felületet a Busman kkt-nak. Interneten sem gyűjthetnek információt, mert a www.breki.uw.hu weboldal hónapok óta fejlesztés alatt áll.

Miért jó ez nekik?

Felmerül a logikus kérdés, hogy egy oktatási intézmény egyáltalán miért kötne olyan szerződést, aminek fejében pénzt sem kap, viszont reklámokat kell kihelyeznie. Egy érintett iskolavezető a Nemzeti Alaptanterv előírására hivatkozott, miszerint "Az iskolára nagy feladat és felelősség hárul a felnövekvő nemzedékek egészséges életmódra nevelésében. Minden tevékenységével szolgálnia kell a tanulók egészséges testi, lelki és szociális fejlődésé"( 243/2003. Kormányrendelet)". Informátorunk szerint az iskolák, amelyeknek rövid időn belül számos más területen is eleget kell tenniük az alaptanterv követelményeinek, "érthető módon kapaszkodhatnak bele mindenbe, ami leveszi valamelyest a terhet vállukról, és hozzájárulhat kötelezettségeik csökkentéséhez."

A Busman Kkt levelében biztosította az idézett iskolát, hogy programját az idevonatkozó törvények tiszteletben tartásával képzeli el, a siker záloga pedig a Busmannak a "médiapiac területén szerzett alapos tapasztala". Hogy a céget alapító tagoknak milyen médiatapasztalataik vannak, azt nem tudjuk, de magát a Busman 2004 Hirdetés- Reklámszervező és Divattervező Közkereseti Társaságot a tavaly júniusban jegyezték be.

Az iskola szívhatja a nagyobbat

A fentiek szerint tehát a szerződő iskola semmi másban nem bízhat, mint a cég becsületszavában, amelyet ha mégsem tartana be, az ostor az iskolán csattanna. Bár a törvénynek nem megfelelő reklámok elhelyezéséért egyetemleges felelősség illeti az intézményt és a reklámozó céget, de elsősorban az iskolát vonják felelősségre, hiszen ő engedte be a hirdetést az intézménybe.

"A szülő nem véletlenül íratja gyermekét egy bizonyos iskolába, és az iskolától elvárja, hogy az teljesítse a közoktatási törvényben foglalt feladatait." - mondta el kérdésükre aggályait Lugosi Bea, aki a Hulladék Munkaszövetség kötelékében foglalkozik az iskolai reklámokkal. "Az iskolát azonban legtöbb esetben tapasztalatlanok és forráshiánnyal küszködnek, ezért könnyen előfordulhat, hogy aláírnak egy ilyen jellegű szerződést. A cégek kihasználják ezt a tapasztalatlanságot és az iskolák aránytalan kockázatot vállalnak jelen esetben értékes reklámfelület és értékes munkaerő biztosítását 12 évre, ráadásul ingyen." Lugosi Bea ugyanakkor azt is elmondta, hogy a törvény könnyen kijátszható, hiszen eleve nem vonatkozik például a középiskolákra, így szerintük a legjobb megoldás a törvény szigorítása lenne, amit ők már több ízben kezdeményetek.

Index