Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kőrösi Csaba: A lineáris gazdasági modell nem tartható fenn

  • 2019. november 29.
  • PKata

Kimondható, hogy az a jellegű gazdasági működés, amit kifejlesztettünk az utóbbi kétszáz évben, nem működik, mondat Körösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága vezetője.

Ezt úgy hívják, hogy lineáris gazdasági modell – és nem tartható fenn.

Ez azt jelenti nagyon röviden, hogy termeld ki, használd nagyon rövid ideig, dobd el, újra termeld ki. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb természeti erőforrást kell belefektetni a gazdasági folyamatokba. A végén egyre nagyobb és egyre gyorsabban megjelenő hulladékot termelünk. (A természet nem termel hulladékot, csak mi vagyunk erre képesek. Nem is tud vele mit kezdeni a természet, beleértve a légnemű hulladékot jelentős részét is.) Tehát magának a gazdaságnak a logikáját kellene megváltoztatni.

Röviden úgy szokták mondani, hogy a körforgásos gazdasági modellre kellene áttérnünk. Ez azt jelenti, hogy az az anyagforgalmi hurok, amiről az előbb beszéltem, - minél nagyobb tömegben bevonni az erőforrásokat, az anyagot, az energiát, a vizet, talajt, stb. a termelésbe, aztán a végén mindezt kidobálni – azt a hurkot összezárni.”- foglalta össze gondolatait Kőrösi Csaba.

 

Forrás: https://hirtv.hu