Szárazföldtől a nyílt óceánig – harc a vizeinket elárasztó műanyagszennyezés ellen

Bár az egészségügyi következményeket még csak most kezdik feltérképezni, a műanyagszennyezés kétségkívül hatalmas mértékűvé vált.

A műanyagszennyezés mértéke

Hogy megértsük, milyen léptékben haladt előre a műanyagtermelés a történelem során, érdemes megvizsgálni az elmúlt évszázad adatait. A valaha előállított szintetikus anyagok felét az elmúlt húsz évben gyártották. Míg 1950-ben alig 2,3 tonna műanyag készült, 2015-re ez a szám 448 millióra ugrott, és ez az előrejelzések szerint 2050-re ismét megduplázódik majd.

Évente nyolcmillió tonnányi műanyaghulladék végzi a tengerekben. Ez úgy képzelhető el, mintha a Föld összes partvonalán harminc centiméterenként öt szemeteszsáknyi hulladékot raknánk le. A folyók hatalmas szállítószalagként öntik a szárazföldi szemetet a tengerekbe, amelyek nagy része a part menti vizekben marad. A tengeri áramlatok azonban elképesztő távolságokra képesek eljuttatni a hulladékot: a lakatlan, Chile és Új-Zéland között fekvő Henderson-szigeten például a déli Csendes-óceán kör alakú áramlata miatt Oroszországból, az Egyesült Államokból, Európából, Dél-Amerikából, Japánból és Kínából származó műanyag hulladékokat is találtak már.

A Greenpeace adatai  szerint Magyarországon óránként mintegy 180 000, évente több mint másfél milliárd darab PET-palackot használunk el. Hazánkban ezeknek csupán kevesebb mint egyharmadát hasznosítják újra, amely még inkább fokozza a klímaválságot és a környezeti terheléshez.

Néma pusztítás a természetben

A szennyezés áldozatai elsősorban az állatok: madarak, halak és tengeri élőlények milliói pusztulnak el évente a vizekben és a szárazföldön. Több mint 2100 fajról tudjuk, hogy közvetlen veszélyt jelent számukra a műanyagszennyezés. A fókák, bálnák, teknősök és más állatfajok is gyakran csomagológyűrűkbe gabalyodva fulladnak meg, de az is előfordul, hogy a lenyelt darabok átszúrják a szerveiket, vagy eltömítik az emésztőrendszerüket, ami éhhalálhoz vezet. Több mint 100 vízi faj szervezetéből kimutattak már mikroműanyagokat, ezek között említve olyan halakat, garnélarákokat és kagylókat, amelyeket mi is elfogyasztunk. A probléma a szárazföldön is jelen van: elefántok, hiénák, zebrák és tigrisek gyomrában is találtak már halálos mennyiségű műanyagot.

Hogyan jutottunk idáig?

Bár ma veszélyforrásként tekintünk rá, a belga kémikus, Leo Baekeland által 1907-ben feltalált szintetikus anyag eredetileg rengeteg jót hozott. A második világháborút követően szinte azonnal beépült a mindennapjainkba. Ez a könnyű és ellenálló szerkezet alapjaiban formálta át a közlekedést és az orvoslást: a könnyű alkatrészek révén a járművek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, az inkubátorok és a tiszta ivóvíz előállítására szolgáló berendezések pedig emberi életeket mentenek.

A probléma forrását azonban az jelenti, hogy ma az éves műanyagtermelés 40 százalékát az egyszer használatos csomagolók teszik ki, amelyek ellen számos kormány  igyekszik tenni, Magyarország például az egyszer használatos műanyag poharak, illetve a műanyag bevonatot tartalmazó papírpoharak árusításának tilalmával 2026. júliusától kezdődően. Egy átlagos szatyrot vagy élelmiszeres dobozt mindössze percekig tartunk a kezünkben, miközben az adalékanyagok miatt akár négyszáz évig is megmaradnak a környezetben.

A megelőzés az egyetlen út

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a már nyílt vizekben lévő mikrorészecskék begyűjtése lehetetlen. Bár a folyókon működő szűrőberendezések – mint a baltimore-i kikötő „Mr. Trash Wheel” hulladékfogója – a nagyobb darabokat, mint a habpoharakat és az élelmiszer-tárolókat sikeresen felfogják, az aprózódás után ez már nagyon nehéz feladattá válik.

A probléma megoldása a megelőzésben rejlik. A hulladékgazdálkodás és újrahasznosítás átalakítására, a termékek okosabb tervezésére és az eldobható eszközök visszaszorítására van szükség ahhoz, hogy megóvjuk környezetünket a súlyosabb műanyagszennyezéstől.

Cikk és kép forrása: korkorosgazdasag.hu