Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több szemetet gyűjtünk szelektíven, ha tudjuk, mi lesz a hulladékból

  • 2019. november 06.
  • CsViki

A szelektív hulladékgyűjtés, bár egy egyszerű módja a környezetvédelemnek, egyelőre még mindig gyerekcipőben jár. Bár a hulladék mennyiségének csökkentése sokkal célra vezetőbb a környezet szempontjából, a szelektív gyűjtés is hozzá tud járulni a szemét újrafelhasználásához, de ahhoz az is kell, hogy tudjuk, mit szabad szelektíven gyűjteni, és mit nem. Egy friss kutatás azt vizsgálta, mennyire hatékonyak a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos reklámok – kiderült, hogy más módszerekkel sokkal hatékonyabban el lehetne érni, hogy többen gyűjtsék külön a szemetet.

Az Egyesült Államokban a csomagolások nagyjából 75 százaléka újrahasznosítható lenne, mégis csak 30 százalékot sikerül szelektíven, helyesen gyűjteni. Jelenleg a szelektív hulladékgyűjtésre felhívó kampányok inkább a bűntudatra játszanak, és negatív érzéseket keltenek a felhasználókban, ami nem feltétlenül pozitívum – ezt mutatja legalább is a Pennsylvaniai Állami, a New York Állami Egyetem, és a Bostoni Főiskola friss kutatása, amely azt vizsgálta, hogy hogyan lehetne rávenni az embereket az aktívabb szelektív gyűjtésre.

A kutatók először laboratóriumi körülmények között tesztelték, hogy van-e jobb stratégia a jelenlegi felhívó reklámoknál. 111 főiskolai diáknak mutattak meg háromféle reklámot: az első egyszerűen a szelektív hulladékgyűjtésre hívta fel a figyelmet, a második azt mutatta meg, hogy milyen új termékeket készítenek az újrahasznosított termékekből (papírból papírt, alumínium dobozból alumínium dobozt), míg a harmadik kicsit kreatívabb volt, és azt mutatta, hogyan lehet új életet lehelni a kidobott termékekből. A papírból például gitár, az alumínium dobozból bicikli lett a képeken.

A diákok nagyjából fele gyűjtötte szelektíven a szemetét az első reklám láttán, a második két csoporthoz tartozó diákoknál viszont már 80 százalékig rúgott fel az újrahasznosítók aránya.

A steril körülmények közötti kutatás után a szakértők a való világban is megmérték, mennyire működik a módszer: azt nézték meg, hogy a Google hirdetéseiben hányszor kattintanak a hagyományos szelektív hulladékgyűjtő hirdetésekre, és hányan az újabb verziókra. Az új verzió azt jelentette például, hogy a felhasználónak felhívta a figyelmét: a kidobott farmerekből akár szigetelés is lehet egy házban.

Egyértelmű volt az eredmény: sokkal többen kattintottak a farmeres hirdetésre, mint a hagyományosra, még úgy is, hogy grafikájában nem sok különbség volt a kettő között. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy újabb stratégiákat kellene kidolgozni a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére.

 

Forrás: nrgreport.hu

Szerző: Nagy Nikoletta