Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem hasznosítunk eleget, és ebből bajunk is lehet

Év: 
2017
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Urbán Csilla
A jelenlegi hulladékos célszámokat sem tudjuk teljesíteni, de ezek a jövőben tovább fognak növekedni.

A megfelelő hulladékgazdálkodás nemcsak környezetvédelmi érdek, de törvényi kötelesség is. Az uniós Hulladék Keretirányelvnek megfelelően bizonyos célszámoknak meg kell felelni. Pl. a települési hulladékot 2020-ig 50%-ban kell újrahasznosítani. Azonban ezek a számok a körforgásos gazdaság elérése érdekében 2030-ig várhatóan drasztikusan növekedni fognak: az újrahasznosítás előírt aránya akár 70%-ig.

A körforgásos gazdaságról szóló csomagról már írtunk 2014-ben, amikor először megjelent, azóta azonban sok változáson ment keresztül. De a fő célja megmaradt: minél tovább a gazdaságban tartani az erőforrásokat. Ennek sok pozitív velejárója van, pl. a szén-dioxid-kibocsátás és hulladék csökkenése. Utóbbi elérése érdekében fontos az országokat arra ösztönözni, hogy az erőforrásokat eltemető, elpusztító hulladékkezelési módokról inkább az újrahasznosításra és újrahasználatra térjenek át. Ugyanis Magyarországon ma a hulladékoknak összesen (statisztikától függően) 25%-át hasznosítjuk újra. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a lakossági gyűjtésből csupán 10% kerül újrahasznosításra.

szelektív gyűjtés

A célszámok nem teljesítése kötelezettségszegési eljáráshoz is vezethet, de ami még rosszabb, lemaradunk a benne rejlő lehetőségekről. Bár úgy tűnhet, hazánkban reménytelen elérni akár csak az 50%-os hasznosítási arányt is, az igazság az, hogy rengeteg eszköz áll jelenleg is rendelkezésre. A legtöbbször nem esik róla szó, de a célszám nemcsak újrafeldolgozásra vonatkozik, hanem újrahasználatra is. Ha csak a betétdíjas rendszerre vagy javítóműhelyekre gondolunk, máris azt látjuk, hogy jobban állnánk, ha ezek valahogy meg tudnának jelenni a statisztikákban. Nem is beszélve arról, hogy a magyarok kevesebb hulladékot termelnek, mint az uniós átlag. Reméljük, ezen a téren további csökkenést fogunk tapasztalni, ami inkább lesz a környezettudatossághoz köthető, mint az alacsony vásárlóerőhöz.

újrahasználat

A csomag nemcsak a szelektív gyűjtésre és újrahasznosításra vonatkozó célszámokat tartalmaz, hanem újrahasználatra és megelőzésre is, továbbá a szelektív gyűjtést a biológiailag lebomló hulladékokra is kiterjesztenék. Utóbbira nagy szükség volna, hiszen a biológiailag lebomló hulladék a háztartási hulladékok 30-40%-át teszi ki, de most csak elrohad a szeméttelepeken. Egy ezzel kapcsolatos hazai jó gyakorlatot szerettünk volna megosztani e magazinban, azonban a kialakult hazai hulladékgazdálkodási viszonyok miatt a közszolgáltató végül nem egyezett bele a megjelenésbe. Ez is mutatja a helyzet súlyosságát, és azt, hogy sürgősen szükség volna széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetésre.

Arra szólítjuk fel a hazai döntéshozókat, hogy támogassák a körforgásos gazdaságról szóló csomagban szereplő célokat, ugyanis hosszú távon csak ezek fognak fenntartható megoldásokat nyújtani. A hulladékgazdálkodásban amúgy is bőven van fejlesztenivalónk, főleg a szemléletformálás és tájékoztatás terén: a célszámok csak a megfelelő útra terelnék a jelenleg káoszba fulladó területet.

 

Az ÚjraSzedve magazin megújul, ősztől már csak elektronikus formában érhető el!

Ha tetszett a cikk, támogasd munkánkat és a magazin megjelenését. Előfizetni a negyedévente megjelenő újságra itt tudsz.


A cikk megjelenését az International Visegrad Fund támogatta.

International Visegrad Fund