Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Példás szelektív gyûjtés

Év: 
2002
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Pencz Levente

Rövid hír formájában tavaly beszámoltunk arról, hogy Galgamente négy településén (Tura, Galgahévíz, Vácszentlászló és Zsámbok) egyedi szelektív hulladékgyûjtés indult. Az egyéves tapasztalokról faggattam Benke Sándort, a turai regionális hulladéktelep vezetõjét.


 

2001. január elején indítottuk a szelektív hulladékgyûjtést. Jelen helyzet szerint a hulladékkezelõ telepre bejövõ szemét 66%-a kerül lerakásra, 34% pedig újrahasznosításra. Ez nagyon jó aránynak mondható, fõleg egyetlen év alatt, hiszen Svájcban például 10 év kellett hasonló arány létrejöttéhez.

Minek köszönhetõ a gyors siker?

Adatok igazolták azt, hogy az emberek többsége hajlandó külön gyûjteni a szemetet, s ha lehetõsége van rá, meg is teszi. Ugyanakkor a legfontosabb dolog a lakosság felkészítése, majd a folyamatos tájékoztatás, amit mi egy rendszeres, negyedéves hírlevél útján teszünk meg. Ebben beszámolunk arról, hogy adott idõ alatt mibõl mennyi gyûlt össze, avval mi történt, hova került...

Menjünk bele a részletekbe!

Attól egyedi ez a rendszer, hogy a következõ három komponenst gyûjtjük: száraz hulladékot (zsákban), komposztálható hulladékot (zsákban) illetve a nedves és intim hulladékot (kukában). Az utóbbihoz egyébként az önkormányzat mindenkinek ingyen biztosított edényt.

A száraz hulladék, mely a teljes mennyiség 14%-a: tiszta papír és újság, kartonpapír, mûanyagok, üvegpalackok, befõttesüvegek, fémek, textilek, játékok. Ezeket a hasznosítható hulladékokat a telepen egy kézi válogató soron szétválogatjuk és fajtánként bálázzuk. Majd értékesítjük, vagyis visszajuttatjuk az ipari körforgásba. Egyedül a textillel van gond, amit fél éve nem tudunk értékesíteni még géprongynak sem. A PET-bálát ellenben jól el tudjuk adni külföldön.

A komposztálható anyagok a zöld növényi hulladékok és fanyesedék, mely a teljes mennyiség kb. 47%-a. Látható, hogy a száraz és komposztálható hulladékfajták teszik ki az eddig haszontalannak ítélt szemét több mint felét! Komposztot nyílt téren, prizmás megoldással készítünk, nincs szükség nagy gépi berendezésekre. Evvel azt is bizonyítottuk, hogy ez a legegyszerûbb és egyben leggazdaságosabb módszer. A komposzt bevizsgálása épp mostanában fejezõdött be, s megfelelõ tápértékûnek minõsítették, vagyis a hatóságok kereskedelmi forgalmazásra alkalmasnak találták.

A nedves és intim hulladék közé tartozik a piszkos, zsíros papír, villanykörte, hamu, üveggyapot, vágási hulladék, ételmaradék, állati maradvány, szõr, toll, haj, a többrétegû kombidobozok, törött tükör, intim betét, tampon, eldobható pelenka, maradék piperecikk, irodatechnikai hulladék, magnó, videoszalag, stb. Csak ezek a hulladékok kerülnek végleges lerakásra.

A gyûjtés konkrétan úgy történik, hogy egyik héten a komposztot és a száraz hulladékot, másik héten a komposztot és a nedves-intim hulladékot szállítjuk el.

Hogyan jelenik meg mindez a szemétdíjban?

A szelektív gyûjtésbe való bekapcsolódás természetesen nem kötelezõ. Az önkormányzat ellenben arra ösztönzi az embereket, hogy szelektáljanak. A teljes szemétdíj 8200 Ft/év, amibõl a szelektív gyûjtésben résztvevõk 3400 Ft/év támogatást kapnak, vagyis így mindössze 400 Ft a havi szemétdíjuk, ami sokak számára elfogadható.

Mi a helyzet a háztartási veszélyes hulladékokkal?

Évente egyszer illetve a településenkénti lomtalanításkor gyûjtjük össze ezeket, mint például elemek, akkuk, használt étkezési olaj, fáradt olaj, növényvédõ szerek, festékek, tabletták, fénycsövek, hõmérõk, stb. A legfrissebb adatunk szerint ez a négy településen összesen 9,6 tonna/év mennyiséget tesz ki.

Mik a távlati tervek? Benne van-e például a szelektív gyûjtés kiterjesztése más területekre?