Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tudatos Intim Higiénia Hét a Zöldövezet Társulás szervezésében

  • 2020. november 30.
  • Csilla

A Zöldövezet Egyesület szervezésében Magyarország az elsők között csatlakozott a 2020. október 19-25. között az Environmenstrual Week nemzetközi kampányhéthez. Miért is fontos erről a témáról beszélni, és hogyan lehet hulladékos lábnyomunkat csökkenteni ezen a téren? Erről számol be a mostani esettanulmányunk.

A kampány célja, hogy felhívjuk a figyelmet az intim higiéniai termékek környezeti, egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásaira, illetve jogalkotói szinten is szeretnénk jelentős változásokat elérni az újrahasználható termékek támogatásában. Biztatjuk a magyar nőket arra, hogy beszéljenek a menstruációkor használt környezetbarát, mosható, újrahasználható termékekről, hogy minél szélesebb körben tudjunk változást elérni.

A menstruáció egy természetes folyamat, mely a világ népességének (legalább) felénél minden hónapban megismétlődik. A probléma nem maga a ciklus, hanem az a tabu, amit a menstruációval összekötnek, mely tudás- és információhiányhoz vezet, valamint a biztonságos (mérgező anyagoktól mentes), gazdaságos és az újrahasználható termékekhez való hozzáférhetőséget korlátozza. 

 

tudatos intim higiénia hét

 

Manapság az EU piacán (és az egész világon) eladott intim higiéniai termékek többsége egyszeri felhasználású termék: beleértve a menstruációs betéteket, tisztasági betéteket és tamponokat, melyek súlyos környezeti, gazdasági, egészségügyi és szociális hatásokhoz vezetnek a gyártástól kezdve egészen a termékek hulladékká válásáig.  

Bár az intim higiéniai termékek közt léteznek jobb alternatívák (pl. menstruációs bugyi, intim kehely) és mérgező anyagoktól mentes, műanyagmentes típusokat is gyártanak már több évtizede, mégis azon felhasználók vannak jelentős kisebbségben, akik ismerik és használják is rendszeresen ezeket a termékeket. 

2017-ben az EU 28 tagállamában összesen 590 000 tonna hulladék keletkezett az egyszer használatos menstruációs termékek miatt, ez közel 15 000 kamionnyi hulladékot jelent. Az eldobható menstruációs termékeket összetételükből adódóan és a használat utáni szervesanyag tartalom miatt nem vagy csak nagyon költségesen lehet újrahasznosítani. A gyakorlat azt mutatja, hogy a menstruációs termékek 87%-a hulladéklerakón, 13%-a pedig égetőben végzi, ezzel súlyos környezeti károkat okozva (légszennyezés, talajszennyezés, talajvízszennyezés, üvegházhatás).

 

válts zöldre

 

Számos hagyományos egyszer használatos intim higiéniai termék (betétek és tamponok) és a csomagolásuk is tartalmaz műanyagot és más mesterséges anyagokat, mint a műselyem, ragasztóanyagok, mesterséges illatanyagok és mérgező vegyszerek, mint a ftalátok, biszfenol-a és petrolkémiai adalékanyagok, melyek környezetszennyező hatásúak, mindemellett endokrin zavarokat okozó anyagokként is ismertek, sok betegséget okozva, ilyenek például a szívbetegségek, meddőség és rák.

Az ezen termékekhez hozzáadott mesterséges illatanyagok körülbelül  3900  különféle vegyszerrel készülnek (többek között sztirol, klór-metán, kloroform, aceton). Közülük némelyek rákkeltőek, idegméreg hatásúak, mások hormonális zavarokat, allergiát okozhatnak, illetve károsak a szaporító szervekre. Az egyszer használatos termékekben található vegyszerek módosíthatják a használó egyén PH egyensúlyát. A termékek fehérítése folyamán nyomokban dioxin is keletkezik, mindemellett rovar- és gyomirtószer maradványok pl. glifozát is található bennük. A gyártók nem jelölik a termékeken ezeknek a vegyszereknek a potenciális jelenlétét. 

Ezzel szemben az újrahasználható termékek környezeti előnyei többek között, hogy összehasonlítva az eldobható termékekkel óriási hulladékmegelőzési lehetőséget rejt magában. Az újrahasználható intim higiéniai termékek használata 5kg/fő nem hasznosítható hulladék éves megtakarítását, vagy az eldobható intim higiéniai termékek által keletkezett hulladék 99%-kal való csökkenését eredményezi. Gyakorlatilag, ha a nők legalább 20%-a menstruációs kelyhet választaná az egyszer használatos termékek bármelyike helyett, a keletkezett hulladék mennyisége közel évi 100 000 tonnával csökkenne. 

Az újrahasználható termékek társadalmi és gazdasági előnyökkel is járnak. Ezen termékek használata az egyszeri felhasználású tamponok vagy betétek helyett fejenként évi 18- 119 €-t (10-50 000 Ft) megtakarítást eredményez, és egy élet alatt ez a megtakarítás meghaladhatja a 4400 € -t (1 500 000 Ft-ot) is. Tehát ha EU-szerte széleskörű elérhetőséget és hozzáférhetőséget biztosítunk az újrahasználható intim higiéniai termékekhez, csökkenthetjük a menstruációs szegénységet

 

mentesmenzesz

 

Ahhoz, hogy jelentősen csökkenteni tudjuk az egyszer használatos műanyagtermékeket és lépéseket tegyünk a hulladékmentes élet felé, a menstruációval kapcsolatos szokásainkon is változtatnunk kell. Szerencsére az utóbbi években egyre népszerűbbek hazánkban is az újrahasználható, káros anyagoktól mentes megoldások, amik nem utolsósorban a pénztárcánkat is kímélik. Magyarországon megannyi kismanufaktúra/varroda saját gyártású termékeit kínálja a magyar nőknek, de egyre több drogériában is megtalálhatóak a különböző újrahasználható menstruációs termékek.

A Zöldövezet Egyesület hazánkban először szervezte meg a Tudatos Intim Higiénia Hét programot. A Tudatos Intim Higiénia Hét alatt a mosható betétek, menstruációs bugyik és intim tölcsérek árából az Egyesület kampányához csatlakozó számos hazai gyártó és forgalmazó kedvezményt biztosított a vásárlók számára, ezzel támogatva a vegyszermentes és zero waste termékek minél szélesebb körű elterjedését. A hét során a Zöldövezet nemzetközi felméréseken alapuló információs posztokkal, szemléletformáló videókkal, élő bejelentkezésekkel, online elődadással segítette a a nőket a tudatos választásban.

 

környezetbarát menstruációs termékek

 

A kampányhét szervezése is nagyon lelkesítő volt, hiszen Egyesületünk vezetése 3 kisgyermekes anyukából áll, alapvető, hogy gyermekeinknél mosható pelenkát használtunk, de mi magunkat is már évek óta a többször használatos intimhigiéniai termékeket preferáljuk. Nagyon örültünk, hogy Egyesületünkkel csatlakozhatunk egy ilyen nagy volumenű nemzetközi kampányhéthez. A magyarországi gyártók és forgalmazók között is nagy siker volt a kampány ötlete, rengeteg már kész hirdetési szemléletformáló anyagot kaptunk, amit folyamatosan dolgozunk fel és osztunk meg. Az online tér adta lehetőséggel, sikerült egy színvonal előadást tartanunk ezen termékek fontosságáról az egyik legnagyobb hazai öko boltal karöltve, illetve szinten minden hazai készítő forgalmazó nyereményjátékokkal és akciókkal csatlakozott a kampányhoz.

A Tudatos Intim Higiénia hét alatt a következő kézműves készítők és webshopok ajánlottak fel kedvezményeket minden ilyen típusú terméket használó nőnek, és természetesen azoknak is, akik még csak kacérkodnak a váltás gondolatával: 3ME, Csillandi, Emilla, Gero baba, Hoopla Sewing, hormonmentes.hu, Ladycup, Puppee, Mamamibolt

 

gyártók, forgalmazók

 

A kampány hét során látványosan több követője lett egyesületünk tevékenységének, illetve a csatlakozott gyártókhoz is mérhetően több megkeresés érkezett. Ez is bizonyítja, hogy a lakosság körében egyre népszerűbbek ezek a termékek. Megfelelő oktatással és sajtónyilvánossággal már kamaszkorban is megismerkedhetnének a fiatal nők a tudatos intim higiéniai termékekkel, ezzel is védve saját és környezetük egészségét. Ennek érdekében igyekszünk minél nagyobb fórumon megjelentetni üzeneteinket és aktív szerepet vállalni ebben az oktató/szemléletformáló munkában.  Már most készülünk a 2021-es kampányhétre, ami reméljük, hogy nem csak a civil társadalomban hanem a médiában is kellő visszhangot kap.

 

Írta: Koller Andi

Lead kép forrása: pixabay
További képek forrása: Zöldövezet Társulás

 


 

 

Az esettanulmány megírását az Agrárminisztérium Zöld Forrás programja támogatta.

Agrárminisztérium