Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Törvénnyel tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat

  • 2020. május 13.
  • Gyuri

Január elsejétől betiltaná Magyarországon az egyszer használatos műanyag italpoharak, valamint a könnyű és nagyon könnyű, ezen belül a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasakok forgalomba hozatalát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az Országgyűlésnek szerdán benyújtott törvénytervezet – melyet Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár ismertetett az MTI-vel – a februárban elfogadott klíma- és természetvédelmi akcióterven alapul, mely már tartalmazta egyes egyszer használatos műanyag eszközök forgalomba hozatalának betiltását.

Miközben az Orbán-kormány igyekszik megtorpedózni a klímaváltozás hatásai ellen fellépő európai zöld megállapodást, a másik uniós környezetvédelmi csapásvonalon a most beterjesztett javaslat szerint az uniós előírásban javasoltnál is előbb cselekedne. Azaz korábban vezetné be az egyszer használatos műanyag eszközök (például fültisztító pálcika, szívószál, műanyag tányér és evőeszközök), továbbá az oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékek forgalomba hozatalát. Emellett Bors szerint az EU-nál szigorúbb szabályokat vezet be, hiszen a könnyű és nagyon könnyű műanyag hordtasakok és az expandált polisztirolból készülteken túli egyéb egyszer használatos műanyag italtárolók forgalomba hozatalát is betiltják 2021. január 1-től.

A betiltott termékek gyártóinak alternatív termékek gyártását javasolják, amihez innovatív megoldásokra is szükség van, ehhez a kormány 2020-tól évente 5 milliárd forintot biztosítana a tiltás körébe vont termékeket gyártó cégek technológiaváltására, a helyettesítő termékek gyártóinak kapacitásbővítésére, új gyártósorok beszerzésére.

Törvénnyel tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat

Az uniós szintű szabályok Európa tengereiben és tengerpartjain tíz leggyakrabban előforduló egyszer használatos műanyag termék forgalomba hozatalára, valamint a tengerben elvesztett vagy szándékosan otthagyott halászeszközökre terjednek ki. A tengerparti, óceáni hulladék 85 százaléka műanyag, ezek az egyszer használatos termékek együtt az összes tengeri hulladék 70 százalékát teszik ki. Emellett az uniós előírás értelmében a tagállamoknak csökkenteniük kell majd a műanyagból készült élelmiszertároló edények és poharak használatát.

A korlátozást tájékoztató kampány kíséri majd, melynek költségeihez a műanyagipari szereplőknek is hozzá kell járulniuk. Ennek része, hogy bizonyos termékeket címkével kell ellátni, amely ismerteti,

  • mennyi műanyagot tartalmaz a termék,
  • hogyan kell ártalmatlanítani,
  • és milyen káros hatása van a környezetre.

Fontos uniós cél az egyszer használatos műanyag flakonok begyűjtése, újrahasznosítása is; a tagállamoknak 2025-re kell gondoskodniuk arról, hogy a flakonok 90 százalékát begyűjtsék, például visszaváltási rendszerek révén.

 

Forrás: Index

Képek forrása: Pexels.com