Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhét hajóval indul szombaton a hulladékderbi a Felső-Tiszán

  • 2019. július 31.
  • CsViki

Tizenhét hajóval indul szombaton a 7. Tiszai PET Kupa a Felső-Tiszán; a Tivadar és Záhony közötti, csaknem nyolcvan kilométeres szakaszon augusztus 3. és 11. között naponta több tonna, főként műanyag hulladéktól tisztítják meg a folyót és árterét a csapatok - közölték az MTI-vel kedden a szervezők.

A 7. Tiszai PET Kupa augusztus 3-án az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével indul Tivadarban, a napi 10-20 kilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. A mintegy nyolcvan folyamkilométeres távon a szervezők nagy mennyiségű hulladékra számítanak a május végi árhullám után - áll a közleményben, amely emlékeztet, hogy júniusban a Tisza-tavon is indítottak futamot, az akkori rendezvény során három tonna hulladékot szedtek össze a résztvevők. 

A Természetfilm.hu Egyesület hetedik alkalommal hirdette meg a versenyt a Felső-Tiszán. A szervezők évek óta dolgoznak a Tisza és mellékfolyóinak tisztításán. Az eseményen vállalati és baráti csapatok, önkéntesek vesznek részt.

Mint írják, a hosszú folyami hajós versenyen sok a visszatérő, idén a flotta 17 hajóval indul neki a távnak. 

A magyar hulladékgazdálkodást koordináló NHKV Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium - mint a rendezvény fő támogatója - kenukkal vesz részt a folyami műanyag-szennyezés elleni eseményen. A versenyen jelen lesznek a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság hajói és a Felső-Tisza-Vidéki Búvár és Vízimentő Egyesület motorosai.

A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja. 

A verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora, a Médiatanács tagja, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

 

A Greenpeace idén nem vesz részt az eseményen. Olvasd el, miért!

 

Forrás: Zöldunió/MTI