Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Térítésmentes segítség az Ökoiskola címpályázat benyújtásához

  • 2014. október 14.
  • Csilla

A közép-magyarországi régió regionális Ökoiskola és Zöld Óvoda forrásközpontja a Humusz Szövetség, amelynek fő feladata az iskolák és óvodák térítésmentes mentorálása, támogatása abban, hogy elnyerjék vagy megtartsák az Ökoiskola/Zöld Óvoda címet. Az érdeklődő pedagógusok novemberben információs napok keretén belül tájékozódhatnak a pályázatokkal kapcsolatban.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növelése és a Natura 2000 területek ismertségének kiszélesítése. Ennek keretében a Humusz Szövetség megbízást kapott többek között a közép-magyarországi régió Zöld Óvoda és Ökoiskola Regionális Forrásközpont szerepének betöltésére. A 2016 júniusáig szóló megbizatásunk lényege, hogy szakértők által fejlesztett útmutatók, segédanyagok és a megtartott képzések révén a régiónkban segítsük a Zöld Óvoda/Ökoiskola hálózat bővítését, a címekre pályázó intézmények felkészülését és a későbbi megvalósítást.

Ingyenes programunk keretében információs napokkal, mentorálási tevékenységgel és akkreditált képzéssel segítjük a környezettudatosság iránt elkötelezett pedagógusokat, akik koordinátori szerepet vállalnának saját intézményükben.

Programunk elemei:
1. Információs napok (következő: 2014. november 26.; további részletek lent)
2. Mentorálás a cím elnyeréséhez (2014. második félévében 20 iskola és 20 óvoda mentorálására van lehetőségünk - pl. segítség a munkaterv elkészítésében, hasznos információk továbbítása; előregisztrációhoz kötött)
3. Képzés Zöld Óvoda/Ökoiskola koordinátoroknak (2015-től, a projektben részt vevők számára garantált részvételi lehetőség)

Várjuk azoknak az intézményeknek a jelentkezését, amelyek a Zöld Óvoda/Ökoiskola cím elnyerésére és megtartására pályáznának!
Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével előzetesen regisztrálhatnak, ezután környezeti nevelőnk felveszi Önökkel a kapcsolatot. A programba való felvétel a kerethatárig a jelentkezés sorrendjében történik.

A projekt keretén belül a Humusz Szövetség információs napokat tart  - félévente - különböző helyszíneken az Ökoiskola címre pályázni kívánó oktatási intézmények számára. A rendezvény keretében ismertetjük a pályázattal kapcsolatos tudnivalókat, választ adunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre és bemutatjuk, hogy milyen további szakmai segítséget kaphatnak a Humusztól mint regionális forrásközponttól a pályázatot beadni szándékozó intézmények. Az eseményeken hangsúlyt helyezünk a Zöld óvodák bemutatkozására, a jó gyakorlatok bemutatására prezentációk, fényképgyűjtemények, videók bemutatásán keresztül, továbbá a Natura2000 területekről is információt kaphatnak az érdeklődők.

Az információs napra az oktatási intézmények képviselőit, pedagógusait és szakértőit várjuk.
A program ingyenes, azonban regisztrációköteles!

Időpont: 2014. november 26. (szerda) 13.00 - 17.00 óra
Helyszín: Kós Károly Általános Iskola, 1122 Budapest, Városmajor  utca 59.
http://www.koskaroly.sulinet.hu/

PROGRAM:
12.30 - 13.00 Regisztráció
13.00 - 13.45 Ökoiskola program bemutatása, háttere, előnyei, címpályázat bemutatása
13.45 - 14.30 Házigazda Ökoiskola bejárása, bemutatkozása, jó gyakorlatok megtekintése
14.30 - 14.45 Szünet(Büfé)
14.45 - 16.15 Műhelymunka (a címpályázat során felmerülő nehézségek, akadályok) és egy címet már elnyert Ökoiskola bemutatkozása
16.15 - 16.30 Szünet
16.30 - 17.00 Natura 2000 területek bemutatása

A rendezvény teljes időtartama alatt: Ökoszertár, amelynek célja, hogy a pedagógusok megismerkedhessenek azon szolgáltatókkal, gyártókkal, civil szervezetekkel, amelyek a gyakorlatban tudják segíteni a Ökoiskolává válást.

A csoportlétszám korlátozott: max. 20 fő. A regisztráció a jelentkezés sorrendjében történik. Kérjük, csak akkor jelentkezz, ha biztos, hogy el tudsz jönni, ne vedd el a helyet másoktól.

Jelentkezési határidő: 2014. november 17. (24.00 óra)

JELENTKEZÉS az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/1SuJhQWb5TIIKKxPRZSMXfzeP3q0CAMTRMTfEFSR...

Bővebben a programról itt olvashatnak.