Hírek téma szerint
Szövetségünk az Alapvető Jogok Biztosának felkérését örömmel fogadta, melynek eleget téve 2012. június 1-én, „A települési hulladékgazdálkodás helyzete a válságban” elnevezésű szakmai műhelybeszélgetés során előadást tartottunk.
Nem tetszik a svédeknek, hogy nem állnak halomban a szeméthegyek – holott az ország újrahasznosításban a világ élvonalában áll. Azonban szemét nélkül a hőerőművek nehezen üzemelnek.
Az Inest NonProfit Kft. a környezetvédelem szellemében felajánlja az irodák, irodaházak és intézmények részére, hogy díjmentesen kihelyezi az irodai környezetbe illő szelektív hulladékgyűjtő edényeit. Az itt összegyűjtött papírhulladék elszállításáról és környezetbarát újrahasznosításáról is díjmentesen gondoskodik.
Szeptember 20-án került megrendezésre a Gazdaság Házában a „Hulladékból energia” című konferencia, amely a korszerű hulladékgazdálkodás lehetőségeit volt hivatott megvitatni.
Az akkreditált képzés során az óvodapedagógusok és a szolgáltatók megismerkednek többek között a Zöld Óvoda, Ökoiskola, Erdei Óvoda, Erdei Iskola kritériumaival, azoknak a fenntarthatóságra nevelésben betöltött szerepével, valamint az ezekhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretekkel.
A KukaBúvár az egyik – ha nem a – legrégebbi civil környezetvédelmi lap, s mint ilyen, jócskán megérett már egy nagyszabású újragondolásra. Amint az a 2012. évi összevont 1-2 lapszám szerkesztői beköszönőjében is olvasható, a jövőben a zöld praktikákat, hulladékmegelőzési ötleteket, jó gyakorlatokat modern, magazinos formában szeretnénk olvasóink elé tárni.
Közel egy évig tartó fejlesztés és tesztüzem után szeptembertől végleges formájában indult el Magyarország első prospektusportálja, az Akciokatalogus.hu. Az oldal jelenleg egyedüliként kínálja online formában az áruházak, kereskedelmi láncok és hipermarketek nyomtatott prospektusait.
A Humusz Szövetség ötnapos képzést szervez általános- és középiskolás gyermekeket nevelők, tanítók, tanárok részére. A tanfolyam résztvevői megismerkednek a hulladékgazdálkodás alapfogalmaival, a reklám - fogyasztás - hulladék összefüggésével és következményeivel, valamint gyakorlatias ötleteket adunk a fogyasztói társadalomból a fenntartható társadalom felé vezető úton való elinduláshoz. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: OKTÓBER 15.
2014-ben lejár a földvásárlási moratórium az Uniós Törvények miatt. Ezt követően rengeteg zsebszerződés juthat érvényre, ami ellen tennünk kell valamit!
Korántsem telik eseménytelenül az ősz a Humusz háza táján, szeptember 19-én szakmai workshopot tartottunk újrapapír és szemétposta témában, ahol a piac szereplői is képviseltették magukat.
A hajós ember bölcsen kell sáfárkodjon erőforrásaival, mert lehetőségei jóval korlátozottabbak, mint a szárazföldi utazónak. Be kell osztania az ivóvizet, jól kell megválassza élelmét és csak a legszükségesebb dolgokat szabad magával vinnie, hogy ne terhelje túl hajóját. Jó példa ez kis bolygónk erőforrásaira is, hiszen a Föld lakóinak is tudatosan kell viselkednie, hogy elegendő ivóvíz, termőföld, erőforrás álljon rendelkezésre Mindenki számára az egészséges élethez. Ehhez képest jelenleg a Föld lakosságának hatalmas része – 2,4 milliárd ember - nem fér hozzá biztonságos ivóvízhez, Európában 17-szer gyorsabban pusztul (erodálódik) a termőtalaj, mint ahogy újratermelődik és hulladékaink beborítják az egész Földet…
Tudjuk, hogy a növekvő hulladékhegyek kezelése önmagában nem elég, ezért bemutatjuk, hogy a reklámok hogyan gerjesztik a fogyasztást, és az esztelen fogyasztás hogy alakítja az erőforrásokat hulladékká. A legbonyolultabb témákat is igyekszünk könnyedén és közérthetően megfogalmazni.
„Augusztustól a természetben gyorsabban lebomló, a környezetet kímélő tasakokba kerülnek a Telekom webshopjában megrendelt termékek.” – olvashatjuk a Magyar Telekom egy sajtóközleményében.
Nehéz kitalálni, hogy mi a célja a kormánynak a hulladékgazdálkodással: egyrészt látványosan szabotálja a szabályozás frissítését (nincs hulladékgazdálkodási stratégia, 2009 óta hiányzik az országos hulladékgazdálkodási terv, 2010 óta késésben van az EU hulladékkeret-irányelvének átültetése. Hamarosan a második kötelezettségszegési eljárás indul a hulladékos szabályozás visszásságai miatt), ugyanakkor gyors ütemben zajlik az ágazat államosítása, és a készülő hulladéktörvényben engedélyezhetik az ártalmatlanítási (azaz lerakási vagy égetési) célú hulladékimportot.
Idén ősszel a munkahelyekre is betör az 50 kilométeres diéta!
A 2012 márciusában nyílt Libri Antikvárium könyvkínálata szeptembertől elérhető a cég webáruházában is. A jelenleg több mint 10 ezer darabos kínálat folyamatosan bővül és frissül. A törzsvásárlók és az érdeklődök a megszokott szolgáltatásokat vehetik igénybe az antikvár könyvek rendelésénél is, azaz használhatják a kedvezményt nyújtó Libri törzsvásárlói kártyájukat, illetve a Libri ajándékkártyát is - adta hírül a vállalat közleménye.
A Zöld Forrás programjának záróeseményére szeptember 14-én került sor. Az esős idő ellenére jó hangulatban telt a délután.
2012. október 10-e a komposztálás ünnepnapja, ünnepeld idén is velünk! A komposztalj.hu honlapon sok ötlettel segítünk óvodák, iskolák, civil szervezetek és informális közösségek számára, hogy ezt hogyan teheted meg: a komposztkas készítéstől a befőttesüveges kísérleten keresztül a kiskerti komposzt-nyílt nap szervezéséig számtalan módon kiveheted a részed az ünnepből.
Ma például lazára veszi a figurát és rákattint a Reflex linkjére. Klikk. „A PAPÍR MÁSIK OLDALA”.
Minden várakozást felülmúlt a Zöld Pardon első jótékonysági tanszergyűjtő akciója. A kultikus szórakozóhelyen két hét alatt 15 általános iskolai osztálynak elegendő mennyiségű iskolaszert ajánlottak fel a fellépő zenekarok és rajongóik. Az adományokat a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány juttatja el a rászoruló családoknak.
Az Erdei Iskola Egyesület továbbképzést szervez azoknak a pedagógusoknak, osztályfőnököknek, tanítóknak, erdei iskola oktatóknak, akik szeretnének megismerkedni az erdei iskolai nevelés fogalmával, módszereivel valamint pedagógiai jelentőségével oly módon, hogy a szükséges kompetenciákat a továbbképzés során saját élmények útján szerzik meg. Jelentkezési határidő: szeptember 23.
A Pannon Magbank LIFE+ projekt keretében megvalósított "Magtól-magig" kiállítás 2012. augusztus 21-étől látogatható Tápiószelén, a Növényi Diverzitás Központban.
A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Környezeti nevelés a múzeumokban címmel szakmai rendezvényt szervez 2012. november 10-én, az esztergomi Duna Múzeumban.
Fülöp Sándornak, az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettesének lemondása sajnos megerősítette a civil szervezetek korábban kinyilvánított álláspontját, hogy az ombudsmani intézményt átalakító törvénymódosítások súlyos visszalépést jelentenek környezeti, társadalmi és gazdasági tekintetben is.