Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hulladékgazdálkodás államosítása?

  • 2015. február 13.
  • mese
Szerző: 
mese

Az irányítási és a működtetési feladatok különválasztását tervezi a kormány.

A hulladékgazdálkodás állami irányítás alá kerülhet, ám a működtetés, a tevékenység, a szolgáltatás helyi szinten marad – nyilatkozta csütörtökön Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Hejőpapiban, a 3,6 milliárd forintból elkészült mechanikai hulladékelőkezelő mű avatásán.

A politikus úgy fogalmazott: a helyiek jól tudják jól működtetni a rendszert, de a cél: a minél kevesebb hulladékot lerakása, minél több hasznosítása, és a lakosság anyagi terheinek csökkentése.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a szemétszállítás díja is mérséklődött – emlékeztetett, - ez az avatás pedig fontos mérföldkő, hiszen garanciát jelent az itt élőknek egy hosszú távú, gazdaságilag fenntartható hulladékgazdálkodásra. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szólt arról is, hogy az uniós fejlesztési forrásokból a következő hét évben jut pénz a hulladékgazdálkodásra, és a hulladékkezelésre is.

Az országban egyedülálló létesítménynek köszönhetően Miskolc és a térség 36 települése számára új időszámítás kezdődik a hulladékgazdálkodásban, kiteljesedhet a házhoz menő szelektív gyűjtés, megkezdődhet az értékes másodnyersanyagok kinyerése a szemétből – ezt már Kriza Ákos (Fidesz–KDNP), Miskolc polgármestere tette hozzá.

A zártkörű hulladékelőkészítő a kommunális hulladékból szelektálja az újra felhasználható másodnyersanyagokat, a fémet, a műanyagot és az energetikailag hasznosítható termékeket, amelyekből másodlagos tüzelőanyagot állítanak elő. A 3,6 milliárd forintos beruházást az Európai Unió Kohéziós Alapja támogatja.

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés és a jelentősen korszerűsödött hulladékgazdálkodás 243 ezer embert érint közvetlenül. A Hejőpapi határában felépült mechanikai hulladékelőkezelőben évente 53 ezer tonna szemetet válogatnak át újrahasznosításra, és energetikailag hasznosítható úgynevezett RDF-terméket (Refuse Derived Fuel) is előállítanak majd.

Az „alapanyag” biztosításához a szelektív hulladékgyűjtési rendszer teljes háttérbázisa is létrejött a térségben. Hejőpapiban és Miskolcon fedett bálatároló épült, 8 szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas jármű dolgozik folyamatosan, a nagy mennyiségű hulladék mozgatásához pedig új rakodógépeket, lánctalpas dózert és targoncát vásároltak. A létesítménynek köszönhetően a térségben éves szinten felére csökken a lerakott hulladék mennyisége.

forrás: mno.hu/gazdasag