Hírek téma szerint

Amikor a környezetvédelem hulladékos vonatkozásairól beszélünk, többnyire a szelektív hulladékgyűjtés jut az emberek eszébe. Holott ennél jóval többről van szó. Mind a hazai, mind az EU-s szabályozás elvi szinten a megelőzést tartja a legfontosabbnak. A hulladékpiramis alapja lenne az, hogy ne is keletkezzen végleges hulladék, hogy az anyag- és energiafelhasználásunk fenntartható szinten maradjon. Ezt követi az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, végül az elkerülhetetlenül keletkező végleges hulladék ártalmatlanítása, égetése, lerakása. Hogy a gyakorlat mit mutat, miről szólnak a hírek a hulladék-fronton, az alábbi tematikus hírgyűjtemény tartalmazza:
2014. június 11.

Tudósok százai vizsgálták már, hogyan lehetne az óceánokban felhalmozódott 20 milliárd tonnányi műanyag hulladékot eltávolítani, de hiába. Egy fiatal holland feltaláló azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Megvalósíthatóvá vált az eddigi legnagyobb szemételtakarító program, az Óceántakarítási projekt (The Ocean Cleanup)! 

2014. június 10.

A Humusz Szövetség 2014.06.19-én kapta kézhez a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) levelét, amelyben felszólították arra, hogy a 2008-ban, a Norvég Civil Alaptól nyert forrásból megvalósított, pályázatunk összes dokumentumát szolgáltassuk be ellenőrzés céljából.

2014. június 09.

Három részes, néhány perces filmjeiket végignézve választ kaphatsz a feltett kérdésre és tesztelheted, hogy jelenlegi életed mennyire környezetbarát, energiatakarékos vagy energiapazarló. A www.energiafuggok.hu oldal rövidfilmjei szórakoztatnak és elgondolkodtatnak. Ha érdekel környezeted és bolygónk védelme, valamint kész vagy a változásra, akkor látogass el az oldalra! 

2014. június 06.

Zöld Kör logóA program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.

2014. június 05.

cetelem logo Kilencven általános iskola szállt versenybe idén a Magyar Cetelem Bank Zöldsuli pályázatán, közülük tizenkét intézmény nyert összesen 6 millió forintot, hogy szebbé varázsolhassák a gyerekek környezetét. A díjazottak feléről online szavazás, másik feléről pedig szakmai zsűri döntött.

2014. június 04.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. idén is meghirdette gyermek- és ifjúsági pályázatait, a már évek óta népszerű Gyermekrajz- és Szépírói pályázatot, „Környezetünk jövője – Jövőnk környezete” címmel. A pályázatok témája idén a jövő köztisztasága és hulladékgazdálkodása. A jelentkezők az FKF Zrt. tevékenységi köréhez kapcsolódva álmodhatják meg a jövő köztisztasági és hulladékgazdálkodási megoldásait.  A pályázatok mellett Társaságunk bemutatta edukációs programját is, amely számos új eszközzel (oktatófilmekkel, feladatgyűjteménnyel és mesefüzettel) nyújt segítséget a fővárosi pedagógusok számára szemléletformáló munkájukhoz.

2014. június 04.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és a Természeti Örökségünk alapítvány természetfotós pályázatot ír ki Magyarország lepkéi címmel. A pályázat célja, hogy népszerűsítse a lepkék megfigyelését, fotózását és felhívja a figyelmet védelmük fontosságára. A díjazott képek az Őrségi Lepkekalandon lesznek megtekinthetőek.

2014. május 31.

oktatás piktogramÚjrapapír pályázati felhívásunkra idén 16 iskolától és 18 óvodától kaptunk izgalmas beszámolókat. Az így kibővülő, jobbnál-jobb ötleteket tartalmazó listát valóban nagyon jó érzés volt áttanulmányozni, s - szerencsére! - egyáltalán nem volt könnyű mérlegre tenni!  

2014. május 29.

Fiatalság, öröm, felfrissülés, boldogság, kiegyensúlyozottság. Ezeket ígéri a legtöbb ásványvízmárka reklámszlogenjében. A számok az emberi naivitásról és lustaságról árulkodnak: globálisan 22.000 milliárd forintot költünk palackozott vízre évente. Úgy tűnik, a palackozott víz lett az évszázad marketingfogása, úgyhogy joggal teszi fel a kérdést Dr. Phil Hammond a Telegraph oldalán: valóban felhagytunk a racionális gondolkodással?

2014. május 29.

Elképesztő mennyiségű pénzt költünk világszerte palackozott vízre. Olyan országokban is, ahol a csapvíz minősége esetenként jobb, mint a PET palackos vízé. Valóban ennyire befolyásolnak minket a reklámok? 

2014. május 27.
2014. május 27.

A digitális forradalom lehetne akár ünnep is hulladékmegelőzés szempontjából, ám sajnos közel sem ez a helyzet. Annak jártunk utána, hogy a digitális technikák térhódítása, vajon miként hatott a papírfelhasználásra, a hulladékkeletkezésre és általában a környezethasználatra.

2014. május 26.

Természetesnek gondoljuk, hogy a gyerekeknek készült kozmetikumok különös gondossággal, válogatott alapanyagokból készülnek, és sokkal tisztábbak, mint a felnőtteknek szánt termékek. A Tudatos Vásárlók Egyesülete utánajárt ennek a feltételezésnek, és a piacon kapható 12 különféle 6 éves korig ajánlott gyerekfogkrémet tesztelte vegyianyag-szakértő bevonásával, a bennük lévő kockázatos és természetes anyagok alapján. 

2014. május 21.

A NASA kutatása szerint hatalmas mennyiségű űrhulladék kering a Föld körül. A 10 cm átmérőjűnél nagyobb tárgyak a már nem működő műholdakról és rakétákról váltak le, veszélyeztetve a még működőeket valamint a Nemzetközi Űrállomást.

2014. május 20.

házikóKörnyezettudatos játszópark a Humusz Házban

2014. május 16.

Budapest, 2014. május 10. – A TeSzedd! országos szemétszedési akció második napjára, május 10-ére 65 ezer önkéntes jelezte előzetesen részvételét – ez a nap a TeSzedd! legerősebb napja a háromból. Az idei akcióban rekordot döntött mind a jelentkezők, mind a létrehozott találkozási pontok száma – mondta el sajtótájékoztatóján Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára. Ez európai viszonylatban is komoly eredmény: az 1800 magyarországi szemétszedési helyszín a kontinensen az akció keretében megtisztuló helyszínek felét adja.

2014. május 16.

Várjuk azoknak a pedagógusoknak, osztályfőnököknek, tanítóknak, erdei iskola oktatóknak a jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni az erdei iskolai nevelés fogalmával, módszereivel, valamint pedagógiai jelentőségével oly módon, hogy a szükséges kompetenciákat a továbbképzés során saját élmények útján szerzik meg.

2014. május 16.

A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából „Titokzatos sün-történetek” címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet.

Oldalak