Hírek téma szerint
Az egészséges élelmiszer iránti kereslet növekedését jelzi, hogy bővül a bioélelmiszerek piaca és a közösségi mezőgazdaság forgalma – mindkettő 50% fölötti arányban nőtt 2014 és 2016 között, a Tudatos Vásárló Piaci Jelentés szerint. Bioélelmiszerre 19 milliárd forintot, míg közösségi mezőgazdaságból származó termékekre 213 millió forintot költöttünk ebben az időszakban.
A világ ruhaipari termelése 2000 és 2014 között megduplázódott - írja a The Economist. A gyártók hatékonyabban termelnek, a termékciklusok felgyorsultak, a vásárlók egyre jobb holmikra vágynak. Az eladások 2015-ben globálisan 1,8 ezer milliárd dollárra emelkedtek. A legnagyobb fast-fashion márkák, mint a spanyol Inditexhez tartozó Zara, évi több, mint 20 kollekciót kínál. A svéd H&M 16-ot. A foltozás úgy tűnik végleg kiment a divatból.
A baranyai megyeszékhely eddig kétszer indult szakmai javaslatra az Európa Zöld Fővárosa cím megszerzéséért. Első ízben három esztendeje, majd 2016-ban.
Február közepén egy korábbi felmérés alapján robbant ki a nagy élelmiszerbotrány, miszerint a nemzetközi kereskedőláncok hazánkban gyengébb minőségű élelmiszert forgalmaznak, mint a nyugat-európai áruházakban. A kormány világméretű skandalumot, kettős mércét emlegetett, majd a visegrádi négyekkel összefogva sürgették, hogy az Európai Unió tegyen valamit a megkülönböztetés ellen. Lázár János az egyik kormányinfón egyenesen arról beszélt, hogy a közelmúlt legnagyobb botránya előtt állunk.
Egy környezetbarátabb alternatívát nyújt a que által forgalmazott összecsukható palack.
Tóth Andrea, a Háztartásom hulladék nélkül blog szerzője osztotta meg tapasztalatait a Hulladékvadász oldalán.
A Fővárosi Csatornázási Művek már nemcsak saját felhasználásra termel szennyvíziszapból megújuló energiát, hanem időnként többlet elektromos energiát is képes előállítani, amit kitáplálnak az országos hálózatba.
A PD politikusai és önkéntesei – citromsárga pólóban – Róma negyvenhárom különböző helyszínén takarítottak, parkokban, utcákon, tereken szedték a szemetet. Az akciót Matteo Renzi hirdette meg egy héttel ezelőtt, amikor hivatalosan is beiktatták a PD főtitkári székébe. A várostakarítás a politikus kampányának első látványos kezdeményezése volt, amellyel már a következő olasz parlamenti választások megnyerésére készül a PD politikai vetélytársának tartott M5S-szel szemben.
Körülbelül 150 négyzetméternyi területen, nagyjából huszonöt méter magasan összehordott, autóbontásból származó hulladék izzik a Marcali és Somogyzsitfa közötti szeméttelepen – írják a katasztrófavédelem oldalán.
Vasárnap est nyolc óra körül már Budapesten is érezni lehetett az égett gumiszagot, amit a gyáli szeméttelep kigyulladása okozott.
Egy szervezet a hotelekből leselejtezett szappandarabokból gyárt tisztálkodószert a rászorulóknak
Napokig senki sem vette észre, hogy beomlott egy föld alatti radioaktívhulladék-tároló az egyesült államokbeli Hanfordban.
Sokak szerint vétek olyan alapanyagokból készíteni a bioüzemanyagot, amelyek élelmiszerként használhatók (napraforgó, cukornád, repce stb.), illetve erdőket pusztítanak el az agrárültetvények telepítéséhez. Ezért egyre több helyen kísérleteznek azzal, hogy alternatívákat keressenek, például a haszonállatok ürülékét alakítsák biodízellé vagy biogázzá.
Az Ocean Cleanup alapítvány szerint a rendszer tesztelése még az év végén megkezdődik az Egyesült Államok nyugati partjainál, majd az eredetileg tervezettnél két évvel korábban, már 2018 első felében átszállítják a szemétgyűjtőt a nagy csendes-óceáni szemétszigethez.
Ha elindul az ember szinte bármelyik magyar kistelepülés határában egy földúton kirándulni valami erdő felé, ahogy beér az első fák takarásába, tuti, hogy pillanatokon belül belebotlik egy kupac sittbe. Vagy jó szándékkal az út gödreibe öntve, vagy csak úgy az út mellé lezúdítva fogadják a túrázót a téglatörmelékek, cserépdarabok sóderrel, vakolattal, agyaggal kevert halmocskái. Az sem ritka, hogy veszélyes hulladéknak minősülő azbeszttartalmú hullámpala- vagy palalemez-darabok is tarkítják a cuccot. Nemrég megtudtam, mi ennek az erdőbe sittet szállító hazai népszokásnak az oka.
A Csendes-óceán déli részén fekvő Henderson-sziget meglehetősen távol helyezkedik el a lakott partoktól. Ez is közrejátszott abban, hogy sosem kellett védetté nyilvánítani. Egy új elemzés szerint azonban nagy a baj a szigeten: a partjain valósággal tobzódik a műanyaghulladék.
A fogyasztók 30 százaléka elismeri, hogy már akkor kidobja a banánt, ha kicsit megsérült vagy a héján sötét foltot lát. 13 százalék akkor is szemétbe dobja a gyümölcsöt, ha még éretlen és zöld foltok vannak a héján. Mindezt ismertette az élelmiszerpazarlás kérdéseiben a brit kormányt segítő Wrap nevű tanácsadó cég legújabb jelentését a The Guardian brit napilap.
Az Európai Parlament plenáris ülésén kedden elfogadott állásfoglalásban arra kérték fel az Európai Bizottságot, hogy könnyítse meg a fogyasztásra alkalmas eladatlan élelmiszerek jótékonysági célú adományozását és teremtsen tiszta helyzetet a lejárati időt jelölő elnevezések között.
Tudtad, hogy minket is támogathatsz a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjában? Az ügyfelek döntenek a rajtuk kimutatott teljes banki profit 10 százalékáról, társadalmi ügyek támogatásáról. Mi is benne vagyunk abban a 80 civil szervezetben, akik támogatáshoz jutnak az ügyfelek döntése által!
2009-ben indult útjára az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet Európa szerte, így Magyarországon is megrendeznek minden évben. Ennek keretében tavaly novemberben Vásárhelyen, a Szabadság téri Óvodában a versenykategóriában a ’Klímanócskák, hulladékcsökkentési akcióban’ oktatóprogramot mutattak be, amelynek know-how-ja most Európában első helyezett lett.
Mintegy 620 millió forintos fejlesztési költséggel használt gumiabroncsokat hasznosító üzem épült Szolnokon. A tényleges termelés az engedélyek beszerzését követően a tervek szerint idén júliusban-augusztusban indul.
Az idei munkájáért még egyetlen fillért sem kapott az állami hulladékgazdálkodási központtól az a szegedi Kft, amely a városban begyűjti és elszállítja a szemetet. Negyedévente kellene elszámolni a szolgáltatás ellenértékével, de ez a szabály a gyakorlatban eddig nem érvényesült. A szegedi cég hitelből kénytelen fedezni a kiadásait, amelyek havonta a százmilliós tételt közelítik meg – írja a szeged.hu.