Hírek téma szerint
Közhelyszámba megy, hogy az éttermek rengeteg maradék ételt és italt dobnak ki ahelyett, hogy a rászorulóknak adnák. A probléma megoldása az élelmiszer-biztonsági előírások és egyéb jogszabályok miatt nem egyszerű, egy nemrég indult finn vállalkozás azonban egész jó rendszert talált ki a hasznosításra. Nem segélyegyletről van szó, hanem profitra dolgozó cégről, amelynek sikerült olyan modellt kieszelnie, hogy minden érintett jól járjon.
Nemsokára csak a töredéke működik a mai 109 hulladékgazdálkodó közszolgáltató cégnek, a terület már zajló átalakulásának végére régiónként csak egy-egy ilyen társaság üzemel majd az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től kapott válasz szerint. Az új rendszernek április elejére kellene felállnia, de a zárás térségenként eltérhet a hatósági, engedélyezési, cégbírósági és egyéb eljárások miatt.
Rendhagyó program zárásaként a János-hegyi Erzsébet-kilátónál kapcsolják le Budapest díszvilágítását szombaton 20.30-kor a Föld órája elnevezésű rendezvényen.
Bár a hulladékcsökkentésben fontos szerepe van a szabályozásnak, nem kérdés, hogy mekkora jelentősége van a lakosság fogyasztási szokásainak. Ha szembesülünk vele, mennyire terheljük mi magunk a környezetet minden egyes nap, talán rászánjuk végre magunkat a változtatásra.
Az ősszel meghirdetett "Környezettudatos Kretivitás" pályázatunkon díjazott iskolák nyerték meg, hogy elsőként adhatnak otthont a kiállításnak.
A Humusz munkatársai ezúttal Csobánkára látogatnak március 23-án. Bár a fűtési szezonnak lassan vége, nem árt hosszú távon gondolkodni, és előre tervezni a jövő évi téli szezonra. Az eseményen fontos hangsúlyt kap még a hulladékcsökkentés lehetőségei és a komposztálás.
Kanadában Vancouver az egyik legaktívabb ilyen város: a vancouveriek autómegosztó rendszerek tagjai, szerszámos kamráikat szerszámkölcsönzővé alakítják, udvarukban parcellákat hoznak létre, ahol mások kertészkedhetnek, közösségi irodában dolgoznak, kihasználatlan autóbeállójukról hirdetést adnak fel, üres lakásukat vagy szobáikat pedig turistáknak, nyaralóknak kiadják. És mindez még csak a kezdet Chris Diplock szerint, akit Vancouver város önkormányzata azzal bízott meg, hogy kiderítse, vajon mi mindenre terjed ki a városban és környékén a megosztás. Chris szerint az emberek egyre inkább elgondolkodnak azon, hogy vajon szükséges-e, hogy minden a sajátjuk legyen. Azaz, például, saját fúrót szeretnének, vagy azt, hogy a falban legyen lyuk?
Foszfort nyernek ki belőle, amiből gyorsan apadnak a készletek a Földön, Hollandia élen jár a pocsékolás elleni küzdelemben, és most azt tűzte ki célul, hogy 2050-re teljesen körkörössé teszi a gazdaságát, vagyis az összes keletkező hulladékot hasznosítja.
A brit Sainsbury’s áruházlánc felmérése szerint az Egyesült Királyságban a háztartásoknak mindössze 3 százaléka érzi úgy, hogy az étel kukába öntése pocsékolás lenne. A megkérdezettek elsöprő többsége ugyanis nem érzékeli, hogy mennyi értéket tesz a szemétbe – írja a The Guardian.
Egyre igazabbnak érzem az egyik kedves tanáromtól hallott bölcsességet.
„Nem mi uralkodunk a tárgyakon, hanem azok uralkodnak felettünk.”
Legtöbbünknek ismerős kép az okostelefonokra meredő szemek a metron, az utcán, de a hitvesi ágyakban, vendégségben, sőt, még a vécédeszkán ülve is.
A kapkodó, útközben reggeliző, kávézó, híreket olvasó emberek tömegei. A bevásárlás mint heti rituálé. A műanyagba csomagolt termékek, amikről egyre kevésbé tudjuk, mit tartalmaznak. A munka, amit muszáj csinálni, és az élet, ami egyre inkább ezek körül forog.
A Humusz munkatársai ezúttal Nadapra látogatnak március 16-án. Bár a fűtési szezonnak lassan vége, nem árt hosszú távon gondolkodni, és előre tervezni a jövő évi téli szezonra. Az eseményen fontos hangsúlyt kap még a hulladékcsökkentés lehetőségei és a komposztálás.
A fenntartható ház nem új fogalom, de sokféle – gyakran változó – elgondolás létezik arra vonatkozóan, hogy pontosan mit jelent. A fenntartható házak tervezésekor használt elképzelések is különbözőek, de egy pár alap szempontra természetesen leszűkíthetők a fenntartható építés követelményei.
A fővárosban több, mint egy évtizede zajlanak lakossági komposztálási programok. Most a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatásával újabb 50 társasház, családiház, óvoda és iskola juthat komposztálóedényekhez.
Húsimádat–>növekvő állatállomány–>kielégíthetetlen takarmányigény–>trópusi esőerdők felperzselése. Címszavakban így írható le az a folyamat, melyet a Burger King-féle istentelen vadkapitalizmus képvisel Latin-Amerikában. 2016-os mérleg: Egyedül Brazíliában 40 Budapest méretű kipusztított trópusi erdő.
Évente több mint 1,7 millió gyerek veszíti életét a környezetszennyezéshez köthető okok, illetve a passzív dohányzás, a rossz higiénés körülmények és a mérgező vegyi anyagoknak való kitettség miatt - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet.
A fogyasztókhoz eljutó élelmiszer csaknem 20 százaléka megy pocsékba az Edinburgh-i Egyetem egy friss tanulmánya szerint. Az élelmiszer 9 százaléka szemétbe kerül, míg a világ lakossága 10 százalékkal több élelmiszert fogyaszt, mint amennyire szüksége lenne. Ráadásul egyre nő a húsok és a tejtermékek iránti kereslet, pedig ezeket lehet a legrosszabb hatásfokkal előállítani, vagyis romlik a globális élelmezési rendszer teljesítménye. Röviden: egyre kevesebb élelmiszert állít elő a globális mezőgazdaság, mint amire képes lenne.
A mozgalom szimbólumának számító hatvanpercnyi sötétség vállalása mellett idén egy, a fenntartható életmódot szolgáló komoly elköteleződésre szólítja fel a résztvevőket a március 25-i Föld Órája elnevezésű kezdeményezés magyarországi főszervezője, a WWF Magyarország.
A takarításra sokan érzékenyek egy háztartásban. Én nem tartozok közéjük. Próbálom minél egyszerűbben, minél gyorsabban, minél kevesebb idő és energia ráfordítással megoldani a takarítást.
Ennek érdekében az évek során minimalizáltam a vegyszerek számát és típusát.
Régen mindenre volt valami csoda vegyszerem. Ezeket idővel átváltottam öko változatokra. Majd a következő lépésben váltottam házi készítésűekre, és jelenleg ott tartok, hogy a házi készítésű vegyszereim számát/típusát minimalizáltam.
A Shell már 1986-ban tudott a klímaváltozásról, amelynek súlyos következményeiről 1991-ben még külön kisfilmet is készített. Mégsem tett ellene semmit. Sőt, majd 30 éven keresztül, a tudományos tények teljes tudatában, dollár milliókkal puccsolta a klímavédelmi törekvéseket.