Szeretnek és tudnak is újrahasznosítani a magyarok, de még van hová fejlődni

Nemzetközi összevetésben is kiemelkedő a magyar lakosság újrahasznosítással kapcsolatos tudása, derült ki az IKSZ nem reprezentatív kutatásából. Tájékoztató kampányokat vár a magyar lakosság a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás területén.
Hazánkban ráadásul van olyan hulladéktípus, amelyet a válaszadók 90 százaléka szelektíven gyűjt. A tejeket és gyümölcsleveket jellemzően italos kartonban veszik hazánkban, ezek újrahasznosítására pedig négyből három magyar figyel oda. A pozitív hozzáállás és a magas általános tudásszint ellenére komoly igény van további tájékoztató kampányokra, elsősorban a közösségi médiában, sajtóban és közterületeken.
Az IKSZ – Italos Karton Egyesülés kutatásból kiderült, hogy a magyarok közel 90 százaléka gyűjti szelektíven a műanyagot, és 75 százalék felett van az italos kartont és papírt szelektíven gyűjtők aránya. Utóbbi nemzetközi összevetésben is megállja a helyét, a Getränkekarton-Recycling Schweiz 2025-ös svájci kutatása szerint a kitöltők mintegy harmada figyel az italos kartonok rendszeres újrahasznosítására, 17 százalékuk csak alkalmanként, mintegy 50 százalékuk pedig egyáltalán nem.
Az IKSZ kutatása kimutatta, hogy a magyar lakosság közel 70 százaléka ügyel a fém- és alumínium-újrahasznosításra, ugyanakkor az üveggel már csak bő 55 százalék foglalkozik. A betétdíjas termékeket 10-ből 9 magyar váltja vissza, akik pedig nem, azok közül minden harmadik sértetlenül teszi ki annak érdekében, hogy a gyűjtögetők el tudják vinni. Hulladékudvarba minden második magyar jár rendszeresen.

Hazánkban ráadásul az újrahasznosításhoz való pozitív hozzáállás találkozik a tudással is. Arra a kérdésre ugyanis, hogy a sárga hulladékgyűjtőbe a rendeltetésének megfelelően mit lehet helyezni, a magyarok 83,9 százaléka a műanyagot, 66,7 százaléka az italos kartont, 52,8 százalék pedig a fémet és alumíniumot jelölte meg.
A kutatásból kiderült, hogy az italos karton népszerű, mivel a válaszadók mintegy 60 százalékánál legalább 3 darab gyűlik össze egy héten. Ezekből jellemzően tejet (83,2%), gyümölcslevet (69%) fogyasztanak, de sokan ebben veszik a paradicsomsűrítményt (21,3%) és a kefirt is (18,6%). Ahogy fentebb is jeleztük, a kutatás egyértelműen rámutatott, hogy négyből három magyar szelektíven is gyűjti ezeket a termékeket és a sárga kukába teszi bele.
Az általános tudásszint az italos kartonokkal kapcsolatban is kiemelkedő, a válaszadók közel 83 százaléka tisztában van vele, mi történik az italos kartonnal az elszállítás után és milyen úton kerül az anyag a speciális papírgyárba, sőt, 80 százalék tudja, milyen terméket készítenek utána belőle.

Ezek az adatok nemzetközi viszonylatban is imponálóak, hiszen például a már említett, a Getränkekarton-Recycling Schweiz egyesület által 2025-ben készített svájci kutatás szerint az ottani válaszadók mintegy 50 százaléka tartotta egyáltalán újrahasznosíthatónak az italos kartont.
A magyar lakosság környezettudatos hozzáállását igazolja, hogy a válaszadók az ismereteiket még bővíteni is szeretnék. Több mint 90 százalékuk fontosnak tartja, hogy több szó essen a sajtóban is a fenntartható hulladékkezelésről, sőt, 60 százalékuk szerint a média mellett a termékcsomagolásokon és közterületi felületeken is érdemes lenne tájékoztató anyagokat elhelyezni. A potenciális csatornák szempontjából egyértelműen a közösségi média – különösen a Facebook – dominál, ezen kívül az online, broadcast és nyomtatott sajtótermékek, a tömegközlekedési megállókban elhelyezett plakátok, valamint az óriásplakátok érhetnének el nagyobb közönséget.
Hozzá kell tenni, hogy a márkák oldaláról a fenntartható törekvéseket inkább alapvetésnek tekintik a magyarok, mint extrának, ezt igazolja, hogy mindössze minden második lenne adott esetben többet is fizetni a garantáltan újrahasznosításra kerülő csomagolásért, és ők is jellemzően egy maximum 10 százalékos emelést fogadnának el.

Magyarországon 2004-ben alakult meg az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ), amely azon magyarországi italoskarton-gyártók szövetsége (Tetra Pak Hungária Kereskedelmi Rt, SIG Combibloc GmbH & CO KG, Elopak Kft), akik fontosnak tartják felhívni a figyelmet az italos kartonok környezetvédelmi és gazdasági előnyeire. Az IKSZ az italos kartonok szelektív gyűjtését szorgalmazza és népszerűsíti Magyarországon a környezetvédelem, az értékes alapanyagok újrahasznosítása és az energiatakarékosság érdekében.
A kutatásról:
Az önkéntes alapú, nem reprezentatív felmérést 714-en töltötték ki. A kutatás az IKSZ – Italos Karton Egyesülés megbízásából készült a kitöltők újrahasznosítási szokásairól, illetve az italos kartonokhoz való attitűdjéről. Az online kérdőívre az IKSZ Facebook oldalán keresztül nyílt lehetőség válaszolni 2026. április 22. és május 10. között.
Cikk és kép forrása: greenfo.hu





