Mennyi mikroműanyagot bírnak még el a heréim? – írás a magyar egészségügy napjának margójára
Hajlamosak vagyunk a környezetvédelemről úgy gondolkodni, mintha az csak a jegesmedvék vagy az esőerdők ügye lenne. Pedig amikor mikroműanyagokat találnak az ivóvizünkben, a vérünkben, vagy épp a hereszövetben, világossá válik: ez nem egy távoli ökológiai probléma, hanem egy már most fennálló súlyos közegészségügyi kérdés is, amelynek hosszú távú következményeit még nem is látjuk teljesen, csak azt tudjuk, hogy már most nagyon para.
Ma van a Semmelweis-nap, a magyar egészségügyi dolgozók ünnepe, és egyben emlékeztető arra, hogy az egészség nem a kórházak falain belül kezdődik. A tiszta víz, a levegő minősége, az élelmiszerek összetétele és az a környezet, amelyben élünk, mind befolyásolják, mennyire tudjuk megőrizni testi-lelki épségünket. Ez ugyan egy régóta hangoztatott közhely, ám kevés közhely igaz ennyire. Mert hiába hisszük, hogy egészségesen élünk, hogy eleget mozgunk, hogy odafigyelünk a táplálkozásunkra, ha közben a hétköznapi szokásainkkal – mint az egyre csak termelt egyszer használatos műanyagokkal – előbb vagy utóbb végül újra találkozunk: a testünkben.
Mert így vagy úgy, de a mikroműanyagok – az 5mm-nél kisebb műanyagdarabok – a PET-palackoktól kezdve a műszálas ruhák mosása során keletkező szálakig mindenhol megjelennek, majd pedig bekerülnek a levegőbe, a vízbe, az ételeinkbe, és végül a szervezetünkbe. A WWF és az ausztráliai Newcastle Egyetem közös elemzése szerint egy átlagos ember hetente akár egy bankkártyányi (kb. 5 gramm) mikroműanyagot is elfogyaszthat. És ez nem csak egy ijesztő hasonlat: a mikroműanyag kimutatható a vérből, a tüdőből, sőt már a hereszövetből is – utóbbi egy friss 2024-es amerikai tanulmány szerint, amely a spermaszám csökkenésével is összefüggést talált.
Akkor most szabaduljunk meg minden műanyagtól?
Nem erről van szó. A műanyag sok szempontból forradalmasította az életünket, kezdve az orvostudománytól, a közlekedésen át, az élelmiszerek hosszabb eltarthatóságáig. A hangsúly a felesleges, egyszer használatos műanyagok elkerülésén van, ugyanis ezek azok, amelyek a legkönnyebben jutnak vissza a környezetbe, majd a szervezetünkbe. Gondoljunk csak bele: egy PET-palack 500 év alatt sem tűnik el, csak egyre apróbb darabokra esik szét. Ha egy ember heti egy flakont megspórol, az évente 52 darab, ez akár egy kisváros esetében is már milliós nagyságrendű változás.
A mikroműanyagok nem csak fizikailag vannak jelen a testünkben – vegyi anyagokat is hordoznak, amik közül sok közismerten endokrin rendszert zavaró, rákkeltő, vagy fejlődési rendellenességeket okozó hatással bír. Ide tartoznak például a PFA-vegyületek, közismert nevükön „örök vegyi anyagok”, amelyeket főleg vízlepergető vagy folttaszító anyagokban (pl. gyorséttermi csomagolás, esőkabát, tapadásmentes edények) használnak. Ezekre jellemző, hogy rendkívül stabilak, a környezetben és az emberi szervezetben is hosszú ideig jelen maradnak. Kimutatták már európai politikusok, mint például Frans Timmermans vagy Margrethe Vestager véréből, de a Duna vizéből is.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, és Margrethe Vestager korábbi digitális korszakért is felelős ügyvezető alelnök, akiknek az Európai Környezetvédelmi Iroda kezdeményezésére indított vizsgálata során „örök vegyi anyagokat” találtak a vérükben | © KENZO TRIBOUILLARD/AFP
Next step?!
Bármennyire is sürgető lenne egy nemzetközileg betartatott szabályozás, amely érdemben korlátozza a nagyvállalatok egyszer használatos műanyag felhasználását, fontos felismerni, hogy az egyéni döntéseink és szokásaink is számítanak – különösen akkor, ha sokan változtatunk egyszerre. A hangsúly pedig azon van, hogy elejét vegyük a gyártásnak. A jó műanyag ugyanis nem az, amit újra lehet hasznosítani, hanem az, amit meg sem termelünk. Mert ma a leghatékonyabb védőoltás a megelőzés.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a nagyvállalatok vásárlóerejét mi adjuk. Számos példa igazolja, hogy fogyasztói, civil és környezetvédelmi nyomás hatására a cégek zöldebb irányba mozdulhatnak. Az egyik nagy német autógyár például újrahasznosított óceáni műanyagból készít belső kárpitelemeket és más műanyag alkatrészeket, amivel jelentősen csökkenti bizonyos járművei környezeti lábnyomát. Új modelljeikben már akár 30%-ban használnak másodlagos műanyagot. Ezek a lépések közvetlen reakciók a vásárlói értékrendváltásra – nem csupán innovációként, hanem reputációs döntésként is.
Az egészség nem a kórházban kezdődik
A magyar egészségügy napján tehát ne csak az orvosokra és ápolókra gondoljunk, hanem arra is, hogy mi az, amivel mi tudunk hozzájárulni a saját és környezetünk megóvásához. Mert az egészség megőrzése nem a kórházakban kezdődik, hanem ott, ahol a szennyezés is: a levegőben, a vízben, a csomagolásokban, a döntéseinkben. A mikroműanyagok és a PFA-vegyületek nem fognak válogatni: mindegy, hogy valaki miniszter vagy műtőssegéd, budai vagy borsodi, ezek az anyagok ugyanúgy bejutnak mindannyiunk szervezetébe.
Semmelweis Ignác még kézmosással mentett életeket – ez ma már alappá is vált. Nekünk most az a dolgunk, hogy felismerjük: a környezetünk megóvására tett erőfeszítések nem valami körúton belüli hardcore zöldnácik elvont ügye, hanem konkrét és sürgető egészségügyi kérdés. Számunkra annak kell alappá válnia, hogy mielőbb átalakítsuk a hétköznapi szokásainkat, nemet mondjunk a műanyag szívószálra, nejlonzacskó helyett pedig vigyünk magunkkal egy vászontáskát a boltba. Mert amit ma elhasználunk, kidobunk, nem előzünk meg, az nem tűnik el, csak apró darabokra bomlik, és holnap visszatalál hozzánk. Végül pedig ott lesz a csapvizünkben, a mekis sültkrumplinkban, meg – ne szépítsük – a herénkben.
Hogyan csökkentsd a hulladékot a hétköznapokban? Töltsd le ingyenes Kukadiéta c. kiadványunkat, amelyben pontról pontra segítünk
