Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A World Cleanup 2012 kezdeményezői szerint a legfőbb akadály a tudatosság alacsony szintje

  • 2012. január 18.
  • Pauló Gergő

Több mint 40 országból gyűltek össze a héten Tallinnban a Let’s Do It! – World Cleanup 2012 (Tegyük meg! - Világtakarítás) konferencián a civil kezdeményezések vezetői. A legfőbb cél az volt, hogy felpörögjenek az közös takarítási akciókra való előkészületek, melyeket 82 országban rendeznek meg az idén.

Amellett, hogy megosztották az eddigi takarítási akciók tapasztalatait, az aktivisták különböző műhelymunkákat is tartottak, hogy a hulladék csökkentésével és a fenntarthatóbban működő közösségek kiépítésével kapcsolatban gyakorlati megoldásokat dolgozzanak ki és osszanak meg egymással.

Például a libanoni aktivisták a Greenocratic szervezettől bemutatták a hulladéktisztító hajójukat, amit arra fognak használni, hogy a tengerekből összeszedjék a műanyag hulladékot. Sok csoport kiemelte az iskolai programok fejlesztésével kapcsolatos munkát hogy már gyerekkorban elsajátítsuk a zöld gondolkodást és a természetbarát életmódot. A műhelymunkákban előkerült az adórendszer reformjának szükségessége is, hogy támogassuk a környezetbarát termelés és az ökológiai tervezés kiterjedését.

A konferencia résztvevői szerint a legfőbb gond, hogy az emberek nem hajlandóak elismerni magát a problémát: „Nepálban az a legnagyobb kihívás, hogy az emberek felismerjék a hulladékkérdést. A nepáliak többsége nem tudja, hogyan lehet a hulladékot újrahasznosítani, vagy az évente keletkező hulladék mennyiségét csökkenteni” – magyarázta Prabin Paudel, a nepáli küldött. Hozzátette, hogy a konferencia hasznos volt, mert új kapcsolatokat, szponzorálási ötleteket és gyakorlati megoldásokat kínált más országokból.

Joan Marc Simon a „Zero Waste” (Nulla Hulladék) mozgalomtól, leszögezte, hogy a világon keletkező hulladék 80%-a újrahasználható vagy hasznosítható és a fennmaradó rész esetében is vannak lehetséges megoldások. Simon szerint a probléma nem a szükséges technológia hiánya, hanem inkább az emberek alacsony fokú tudatossága, az elégtelen információ és a nem megfelelő jogalkotás és politika.

Mostanra a Let's Do It! World Cleanup 2012 kezdeményezés összehozta 82 különböző ország aktivistáit. A mozgalom célja, hogy civilek által vezetett takarítási akciókat hozzon létre világ szerte, hogy összehozza a közösségeket, az embereket és szervezeteket, és növelje a globális tudatosságot a fenntartható mintákkal és alternatívákkal kapcsolatban.

A vasárnap végződő, négy napos konferencián levont következtetéseket és az eredményeket a www.letsdoitworld.org honlapon és a Let's Do It! World Cleanup 2012 Facebook oldalán teszik közzé.

A konferenciát az Enterprise Estonia, az Open Estonia Foundation, a The Rezidor Hotel Group, a Carlson, a Skype, az Estonian Air, a Rimi Baltic, a Kalev, az Elion, a Tahe Kayaks és a Hagar finanszírozta.

Fotók: flickr.com/groups/letsdoitworld
Twitter: http://twitter.com/letsdoitworld
Facebook: http://www.facebook.com/letsdoitworld
www.letsdoitworld.org