Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lezárult az ország első Zöld Tanszék Versenye

  • 2010. június 03.
  • zui
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az országban elsőként szerveztek Zöld Tanszék Versenyt. A BME Egyetemi Zöld Kör (EZK) legújabb programjával az egyetemi tanszékeket célozta meg. Versenyre hívták őket: ki a leginkább környezettudatos?

A Műegyetem 12 tanszéke  mérkőzött meg a „Legzöldebb Tanszék” címért. Az EZK legújabb projektjével ismét bebizonyította: egy maroknyi emberből álló csapat lényeges változásokat indíthat el egy egyetem méretű közösségben.

A verseny során a nevező tanszékeket az Egyetemi Zöld Kör egy saját maga által kifejlesztett kritérium rendszer alapján kétszer értékelte. A helyszíni felmérések a verseny kezdetén és a végén zajlottak, 1,5-2 óra hosszúak voltak, és számos részletre kiterjedtek. Szempont volt többek között, hogy kikapcsolják-e a használaton kívüli számítógépeket, elterjedt-e az újrapapír használata, vagy hogy környezetbarát tisztítószereket alkalmaznak-e. Zöld Tanszék Minősítést azok a résztvevők kaptak, amelyek megfeleltek a 11 kötelezően teljesítendő kritériumnak és a feltételrendszer további szempontjaiból legalább még 9-nek. A verseny sikerét jelzi, hogy a záró értékelésben összesen 41-szer több helyre került pipa a kezdeti állapothoz képest.

A verseny díjátadójára 2010. június 1-jén került sor. Az eseményen beszédet mondott Dr. Péceli Gábor rektor úr, Keresztes Péter, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke, Vincze Judit, a BME Egyetemi Zöld Kör elnöke, és Portik-Bakai Zsuzsa, a verseny egyik szervezője. A díjakat Dr. Péceli Gábor adta át. Zöld Tanszék minősítést kapott a Műszaki Pedagógia tanszék, a Polimertechnika tanszék valamint az Ergonómia és Pszichológia tanszék. A „Legzöldebb Tanszék” címet a Polimertechnika Tanszék nyerte el, az ő tiszteletére az Egyetemi Zöld Kör és az Egyetemi Hallgatói Képviselet fát ültetett az egyetem kertjében. Kiosztották továbbá a „Legtöbbet Zöldült Tanszék” díjat is, melyet az Ergonómia és Pszichológia Tanszék kapott.

nyertesek és fa

A "Legzöldebb Tanszék" képviselői és a tiszteletükre állított fa a egyetemkertben

A díjátadón Dr. Péceli Gábor elismerését fejezte ki az előremutató kezdeményezéssel kapcsolatban, és támogatásával folytatásra bíztatta a szervezőket. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke, Keresztes Péter beszédében elmondta: Az Egyetemi Zöld Kör 2005-ben jött létre a Műegyetemen öntevékeny csoportként, és az évek során figyelemre méltó munkát végzett. Ezek közül a legutóbbi, a Zöld Tanszék Verseny egy nagyszabású, Műegyetemhez méltó kezdeményezés. A Hallgatói Képviselet elnöke a szervezet további támogatásáról biztosította a jelenlévőket. A verseny folytatása, hagyományteremtő jellege mindegyik beszédben elhangzott.

A szervezők részéről Vincze Judit, az Egyetemi Zöld Kör elnöke, és Portik-Bakai Zsuzsa koordinátor mondott beszédet. Vincze Judit elmondta, az Egyetemi Zöld Kör több mint negyven tagja nem csak az egyetemi órákon elhangzó globális problémákkal foglalkozik, hanem látják azokat a gondokat is, amelyek karnyújtásnyira vannak tőlük, és készek tenni megoldásukért. Megemlítette, hogy a tanszékek elkötelezettsége olykor felülmúlta elképzeléseiket, a résztvevők valóban komolyan vették a megmérettetést. „Megtisztelő volt, hogy a verseny során az egyetemi dolgozók egyenrangú partnerekként tekintettek ránk, s nyitottan, pozitívan fogadták javaslatainkat. Egy kis időre mi lettünk a vizsgáztatók és a tanárok adtak számot.”

Vincze Judit beszédében megköszönte az Egyetemi Hallgatói Képviselet anyagi, tárgyi, szervezeti támogatását, és háláját fejezte ki mindazon 18 EZK tagnak, akik kisebb-nagyobb feladatok elvégzésével megvalósították a versenyt. Portik-Bakai Zsuzsa beszédében kiemelte, hogy a verseny megszervezése egy jó eszköz volt a zöld gondolkodású dolgozók munkájának elismerésére és motiválására. „A Zöld Tanszék Verseny során olyan rejtett potenciálokat sikerült mozgósítanunk, amik eddig is léteztek, csak egy kis bíztatásra, információ adásra volt szükség a környezettudatos cselekvések kibontakozásához.”

A BME Egyetemi Zöld Kör és az Egyetemi Hallgatói Képviselet a versenyt a következő félévben is meg kívánja hirdetni, melyre újabb tanszékek nevezését is várják. A szervezők reménykednek, hogy évről évre egyre több Zöld Tanszék minősítést adhatnak át, és hamarosan más egyetemeken, főiskolákon is viszontláthatják kezdeményezésüket.

www.ezk.bme.hu