Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Botrányba fulladt a földügyi egyeztetés

  • 2013. június 19.
  • Pauló Gergő

Az új földtörvény kapcsán ma délelőttre ismét meghívta a tiltakozó civil szervezetek képviselőit a vidékfejlesztési miniszter. A megjelentek másfél órát vártak érdemi partnerre. Nemrég végül megjelent Simon Attila helyettes államtitkár, aki faképnél hagyta a 70 szervezet képviselőit.

2013 június 10-én, hétfőn szavazta volna meg a Parlament az új földtörvényt, mely ellen előző héten több mint 200 civil szervezet, több, mint 50 köztiszteletben álló tudós, művész, közéleti személyiség tiltakozott.

Június 7-én pénteken délután 5 körül a minisztérium meghívót küldött 10-én, hétfőn délután 14.00 órára a civil szervezeteknek egyeztetésre... Mivel a döntő plenáris ülés 13.00 órakor kezdődött - a 14.00 órától már érdemi tárgyalást folytatni nem lehetett, hiszen a képviselőknek elolvasni sem lett volna ideje az esetleges módosításokat... Végül maga a miniszter mondta le az egyeztetést, és a földtörvény záró szavazását levették a napirendről, ami nagy eredménynek számít, hiszen így még mindenre van esély....

A szavazás idejére az Élőlánc Magyarországért, és a Váralja Szövetség tüntetést szervezett "Tüntetés a Földünkért, a Hazánkért" címmel, amit annak ellenére megtartottak, hogy időközben a szavazást levették napirendről. A tüntetésen több százan vettek részt, pedig viharos idő, zuhogó eső volt, és elterjedt a hír, hogy elmarad a tüntetés.

A tüntetésen beszédet mondott: Ertsey Attila (Élőlánc Magyarországért) Wappler Ádám (Váralja Szövetség) Molnár Attila (Szülőföld Mozgalom) Hossó Andrea - közgazdász, Ángyán József - országgyűlési képviselő,  Hetzmann Róbert (Váralja Szövetség),  Éliás Ádám - (Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége), és Ács Sándorné - (Élőlánc Magyarországért)

Időközben a tiltakozó civil szervezeteket egyeztetésre hívta a minisztérium június 14-én, pénteken reggel 9.00 órára. Ez persze nem egy barátságos időpont vidéki meghívottak számára, de ennek ellenére az ország különböző pontjairól 70 szervezet képviselői jöttek el.

A hadiállapotú Kossuth-téren a Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében megjelentek különösen sérelmezték, hogy a minisztérium nem küldött döntési kompetenciájú képviselőt. Az is kérdéses volt számukra, hogy az általuk javasolt módosításoknak mi lesz a sorsa. Korábban hét szervezet kezdeményezésére 209 civil szervezet szólított fel a földtörvény átalakítására. Mivel a 7 szervezet egy korábbi egyeztetésről nem készített hang, ill. képfelvételt - így nem tudták utólag cáfolni a -szerintük - minisztériumi csúsztatásokat a találkozó utáni hírekben. Éppen ezért a ma délelőtti fél 11-es szünet után elkezdtek mindent felvenni, amikor megjelent  a törvényelőkészítésért is felelős helyettes államtitkár. Simon Attila közölte, hogy nem járul hozzá az elhangzandók rögzítéséhez, és miután a jelenlevők kitartottak a felvétel mellett, a helyettes államtitkár összepakolt, és otthagyta az egybegyűlteket. Így ért véget a "civil együttműködési fórum" - tudta meg a greenfo az  Élőlánc Magyarországért képviseletében jelen levő Ács Sándornétól.

Teljes cikk: greenfo.hu