Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Feltárták az “eldobhatós okostelefonok” környezeti árát

  • 2019. október 07.
  • Csilla

Az okostelefonok és egyéb elektronikai cikkek élettartamának csupán 1 évvel történő megnövelése az EU szén-dioxid-kibocsátását annyival csökkentené, mintha 2 millió kocsit kitiltanának az utakról - írja egy új tanulmány.

Szakértők kivizsgálták, milyen környezeti előnyökkel járna, ha Európa okostelefonjai, laptopjai, mosógépjei és porszívói tartósabbak lennének.

A tanulmány szerint az EU-s elektronikai cikkek öt évvel való meghosszabbítása csaknem évente 10 millió tonnával  kevesebb CO2 kibocsátással járna 2030-ra. Ez egyenlő évi 5 millió autó kitiltásával az utakról, amely nagyjából teljes Belgium autóhasználatát jelenti. Csupán egy évnyi meghosszabbítás is már 4 millió tonnával csökkentené évente a kibocsátást, ami annyi, mintha Dánia összes autóját vonnák ki a forgalomból.

A jelentést az Európai Környezetvédelmi Hivatal (EEB) tette közzé a Coolproducts és a Right to Repair (Megjavításhoz való Jog) kampányok nevében. 

Ezek a magas értékek a hatalmas mennyiségű energia- és erőforrás-felhasználásnak köszönhetőek, melyekre az előállításhoz, az új termékek forgalmazásához és a régiek ártalmatlanításához is szükség van.

Az úgynevezett “nem-használati időszakok” környezeti hatásait sokszor figyelmen kívül hagyják a termékpolitikában. A törvényhozás a működéshez szükséges energiafelhasználás csökkentésére fókuszál, nem törődve az előállításhoz felhasznált forrásokkal. Ezekkel a rejtett kibocsátásokkal továbbra sem foglalkoznak, annak ellenére, hogy egy tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ha ezeket Európába importált árukként tartanák számon, az EU 1990 óta semennyi kibocsátás-csökkenést nem tudna felmutatni.

 

Tények és számok

  • Európában az okostelefonok előállításának van a legnagyobb környezeti hatása a vizsgált termékek közül, míg a mosógépek kerülnek a lista tetejére, ha a működés közbeni energiafelhasználást is beleszámoljuk;
  • Európa okostelefonjai teljes életciklusuk alatt 14 millió tonna szén-dioxid-kibocsátásért felelősek évente, mely meghaladja Lettország 2017-es teljes évi kibocsátását. Ha csupán egy évvel növelnék ezek élettartamát, már több, mint 2 millió tonna kibocsátást spórolnának meg;
  • Európában egy okostelefon átlagos élettartama három év, évenkénti majdnem 211 millió eladott darabbal. A laptopok élethossza nagyjából hat év, míg a mosógépeké és porszívóké körülbelül 11,4 és 6,5;
  • Előtérbe kell helyezni az okostelefonok és laptopok javíthatóságának fejlesztését, növelve ezzel élettartamukat, mivel az előállítással járó kibocsátások a legjelentősebbek ezeknél a termékeknél;
  • Kevés kivétellel, mint például a régi, nem hatékony termékek (pl. nagyteljesítményű porszívók, melyeket már nem forgalmaznak), a javítás mindig jobb, mintha újat vásárolnánk.

 

javítás

 

A megjavításhoz való jog

A tanulmány egybecseng a Right to Repair mozgalom növekedésével Európában, mely a tervezett elavulás ellen küzd -  mely az a gyakorlat, mikor a termékeket silány minőségűre tervezik, lehetetlen vagy nagyon drága a javításuk, ezért hamar leselejtezendők.

Miközben nehéz megmondani, hogy a cégek direkt rövidítik-e le az elektronikai cikkek élettartamát, a lakossági, tökéletlen készülékek lecserélésének aránya 2004-ben 3,5% volt, mely 2012-re 8,3%-ra növekedett.

Civil szervezetek az utóbbi időben sikeresen gyakoroltak nyomást Európa-szerte a döntéshozókra, mellyel azt a célt tűzték ki, hogy kisebb termékcsoportok, mint például TV-k, hűtők, mosógépek, mosogatógépek és fényforrások élettartamát meghosszabbítsák. 2021-re a gyártóknak gondoskodniuk kell arról, hogy ezek a termékek könnyen szétszerelhetőek legyenek, gyártsanak hozzájuk pótalkatrészeket, és javítási útmutatóval kell ellátniuk a szervízeket. Az új szabályokat várhatóan 2019. októberéig iktatja be az Európai Bizottság.

Jean-Pierre Schweitzer, az Európai Környezetvédelmi Hivatal Körforgásos Gazdaságért felelős képviselője így nyilatkozott:

"Ez a tanulmány újabb bizonyíték arra, hogy Európa képtelen megfelelni a környezeti követelményeknek anélkül, hogy a gyártási és fogyasztási szokásainkon változtatnánk. Az eldobhatós okostelefon kultúránk környezeti hatása messze túl magas. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is pár évente lecseréljük őket. Tartósabb termékekre van szükségünk, melyek ha elromlanak, megjavíthatóak. 

Mivel a hosszabb élettartamú termékek támogatottsága és az éghajlatért történő fellépések is nőnek, itt a lehetőség, hogy radikálisan újragondoljuk a terméktervezést és -gyártást. Az EU vezető lehetne ezen a fronton, mivel máris elsőként alkalmaz olyan úttörő törvényeket, melyekkel rákényszeríti a gyártókat a könnyebben javítható termékek előállítására."

 

Forrás: https://www.coolproducts.eu/news/revealed-the-climate-cost-of-disposable...
Fordította: Varsányi Katalin
Képek forrása: Pixabay