Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió betiltja a mikroműanyagok felhasználását a legtöbb termékben

  • 2019. február 08.
  • Csilla
Az Európai Unió latba veti a kemikáliákkal kapcsolatos, igencsak erősnek nevezhető joganyagát, hogy megállítsa a legtöbb mikroműanyag és mikrogyöngy alkalmazását a kozmetikai iparban, festékekben, mosószerekben és egyéb egészségügyi termékben. A törvénytervezet a mai napon kerül benyújtásra.

Az Európai Kémiai Ügynökség (European Chemical Agency) szerint éves szinten 10.000 és 60.000 tonna közötti mikroműanyag kerül felhasználásra e termékek gyártása során, majd kerül ki szennyezőanyagként a természetbe. A mikroműanyagok eltávolítása a természeti környezetből ma még megoldhatatlan feladat. A probléma mértékét mutatja, hogy az ECA szerint a ma létező mikroműanyagok össztömege a nagy csendes-óceáni hulladéksziget területének nagyjából hatszorosát teszi ki, amely mintegy tíz milliárd műanyag palacknak megfelelő mennyiség.

Az egyik legnagyobb ellenérv a mikroműanyagok felhasználása ellen, hogy a természetben felhalmozódnak, illetve nem távolíthatók el onnan. Az ECA szerint ez a fő oka annak, hogy a mikroműanyagok mint adalékanyagok felhasználását az Európai Unió által létrehozott, és egyben a világ legszigorúbb kémiai anyagok felhasználásával kapcsolatos REACH törvénycsomagban kell korlátozni.

Ez a korlátozás várhatóan 2020-ban lép hatályba Európa-szerte. Ez a kiegészítés előreláthatólag 400.000 tonna műanyaghulladék keletkezését akadályozza majd meg. A szakmai civilszervezetek komoly előrelépésnek tartják és támogatják a kezdeményezést, azonban felhívják a figyelmet a rendelet ipari fejlődést lassító hatására, amely szükségtelenül kitolhatja bizonyos iparágak előretörését, beleértve a komposztálható műanyagok gyártását.

Elise Vitali, az Európai Környezetvédelmi Hivatal vegyipari szakembere a műanyagok újragondolása kapcsán a következőt nyilatkozta: „Az Európai Unió vezető szerepet vállal a globális kulturális átállásban, amely a műanyag hulladék és a pazarlásmentes életmódot népszerűsíti. A mikroműanyag egyike azoknak a hatalmas, azonban sokkal kevésbé szembetűnő problémakörnek, amely fenyegetést jelent körülöttünk és bennünk is. A mikroműanyagok felhasználásának elszaporodását előrelendítették azok a felelőtlen cégek, akik a kozmetikai iparban a korábban alkalmazott természetes összetevőket (darált mandula, kókuszdióhéj, olíva bogyó mag stb.) lecserélték műanyag gyöngyökre termékeikben, megsokszorozva ezzel az iparág műanyagszennyezését. A továbbiakban is keményen fogunk dolgozni, és szigorítani a törvényjavaslatot tényleges eredmények elérése érdekében. A műanyagok felhasználásának korlátozása csak a jéghegy csúcsát jelenti e problémakör orvoslása során, azonban ez is egy elengedhetetlen lépés a siker felé.”

Larissa Copello, a Zero Waste Europe hulladékmentes fogyasztással és termeléssel foglalkozó szakembere szerint „Az ECA javaslata komoly lépés a láthatatlan műanyagszennyezéssel szemben, azonban ez csak a kezdet. A mikroműanyagok visszafordíthatatlan hatással bírnak környezetünkre, így azonnali hatállyal be kell tiltanunk őket, és helyettesítenünk kell őket a már ma is elérhető alternatívákkal. Nincs vesztegetni való időnk.”

A teljes tilalom része az EU műanyag-stratégiájának,  amelynek köszönhetően Európa az első kontinens, amely megkezdi az egyszerhasználatos műanyagok felhasználásának betiltását 2021-re.

 

Forrás: https://zerowasteeurope.eu/2019/01/eu-moves-to-ban-microplastics-in-most...
Fordította: Tóth Anna