Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átalakul a hulladékgazdálkodás

  • 2016. február 02.
  • sklania

Áprilistól egy szervezet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) felügyelete alá kerül az egész ország területén a közszolgáltatás körében gyűjtött hulladékok kezelése – tudta meg lapunk. A társaság fő feladata a közszolgáltatók működésének optimalizálása.

– Megtörtént a holding cégbírósági bejegyzése, és elkezdődött az az operatív munka, amellyel a törvényi felhatalmazás birtokában a közszolgáltatáson keresztül az egész hulladékgazdálkodási rendszert át tudjuk alakítani április 1-jét követően – tájékoztatta a Magyar Időket Szabó Zsolt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára elmondta, hogy az előkészületek során szem előtt tartott egyik legfontosabb cél az volt, hogy az átalakítást követően a lakosság terhei ne nőjenek, ugyanakkor a holding és a közszolgáltatás nonprofit jelleggel, legalább nullszaldósan működjön. Az országosan egybefogott fejlesztés tartalmazza a szállítási távolságok, a lerakók és az elkülönített hulladékgyűjtést szolgáló kezelőlétesítmények, azaz a szelektív telepek működésének optimalizálását. A hazai hulladékgazdálkodási közszolgáltatást szolgáló eszközök és létesítmények feltérképezése mellett ez a holding elsődleges feladata. A különböző közszolgáltatók ugyanis más-más eszközparkkal, létesítményekkel dolgoznak, ezért ki kell deríteni, hogy hol kell fejleszteni és hol megfelelő az infrastruktúra színvonala. Az április 1-jei indulásig történik meg az eszközök felmérése, majd az országos adatbázis kialakítása.

Az is cél, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer pénzügyileg stabillá váljon. Vannak olyan közszolgáltatók, amelyek a beszedett díjakból nem tudják fenntartani a tevékenységüket, viszont a hulladék elszállítása kötelező önkormányzati feladat, e dilemma megoldásában is a holding segítene. A rendelkezési jog megmarad az önkormányzatoknál, tehát változatlanul azok választhatják ki és bízhatják meg a közszolgáltatókat. A testületek együttműködésére abban is számít az új hulladékgazdálkodási társaság, hogy az átszervezés alatt is biztosítsák a szolgáltatás zökkenőmentességét, hogy a lakosságot semmilyen, az átalakításból következő hátrány ne érje.

– Változás viszont, hogy országosan szeretnénk bevezetni a többkukás rendszert a szelektív gyűjtés érdekében. Emellett olyan válogatóművek épültek az elmúlt időszakban, amelyek a lerakóba szánt települési hulladékból is képesek kiválogatni a még felhasználható alapanyagot. Ezzel munkahelyeket teremtettünk, közmunkásokat tudunk foglalkoztatni, és a gazdaságot segítő, hazai alapanyag állítható elő – hangsúlyozta Szabó Zsolt.

A holding alapvetően a hulladékkezelés koordinációját látja el. Áprilistól a lakosság az új társaságtól kapja a számlákat, az ügyfélszolgálat működése viszont nem változik. Fontos, hogy a holding maga nem fog hulladékot gyűjteni és szállítani, sem hulladéktelepeket üzemeltetni, tehát nem közszolgáltatóként működik. A holding egységes elvek mentén finanszírozza majd a közszolgáltatók tevékenységét, emiatt nyilvánvalóan lesz átszerveződés a gazdálkodó szervezetek gazdasági érdekeiből fakadó hatékonyság érdekében. Nem tartható fenn ugyanis, hogy adott térségben egy-két település a többitől eltérő szolgáltatóval köt szerződést. Az ilyen külön megállapodásoknak rendszerint az az eredménye, hogy nem a legközelebbi lerakókba kerül a hulladék, amelynek a szállítása igen költséges.

– A feladatok ellátására a jelenleg meglévő gépparkot használjuk majd, az állami közszolgáltatói szféra is megmarad – mondta Szabó. A holding úgy látja el a feladatát, hogy megfeleljen a lakosság elvárásainak, a magyar érdekeknek és az uniós követelményeknek is. Lényeges még, hogy a holding átveszi a közszolgáltatóknál fennálló követelések kezelését, így egyes területeken akár a pénzügyi problémák 10-15 százalékával tehermentesít.
– Azon is dolgozunk, hogy azok az idősek vagy egyedülállók, akik kevés hulladékot termelnek, arányosan kevesebbet fizethessenek a jövőben – folytatta az államtitkár. Most térfogat szerint fizet mindenki a 110 literes kukáért vagy az 1200 literes konténerért. A minisztérium elképzelései között szerepel az is, hogy a szelektíven gyűjtők díjkedvezményben részesüljenek.

– Már ez év végére egy rugalmas, jól működő rendszert tud felállítani a minisztérium a holding segítségével – véli Szabó Zsolt, de hozzátette: az Európai Unió előírásainak teljes mértékben megfelelő szisztéma kialakításához szükség lesz a következő évre is. Így 2017 végére teljesülhet, hogy a rendszer a megfelelő mértékben visszagyűjti a még felhasználható energiát és alapanyagokat, illetve az, hogy a lerakókba akár hetven százalékkal kevesebb hulladék kerüljön. Jelenleg ugyanis a lakosság, az önkormányzatok és a gazdasági társaságok közel 2,5 millió tonna települési hulladéka végzi az erre kialakított lerakókban.

A nagy mennyiségek miatt a folyamatosan képződő zöldhulladék is nehéz feladat elé állította a háztartásokat és az önkormányzatokat. A minisztérium kidolgozás alatt álló rendelettervezete szerint ez a hulladék komposztált formában a rossz minőségű szántóföldekre kerülhetne, a mezőgazdasági termelők pedig támogatást kapnának a kiszállításhoz. Ezzel megoldódna az is, hogy a zöldhulladék ne a lerakókban kössön ki, ne vesszen kárba.

forrás:

http://magyaridok.hu/gazdasag/atalakul-a-hulladekgazdalkodas-336649/