Önkormányzatok

Van, ahol kérik, van, ahol tiltják a kerti hulladék égetését vidéken

  • 2020. április 03.
  • Abigail

Több városban már korábban is néhány hétre korlátozták a kerti hulladék, az avar égetésének időszakát, vagy azt meg is tiltották, de több helyen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a levegő tisztaságát féltve szigorítottak a szabályokon, illetve kérik a lakosságot, hogy égetés helyett komposztálja a zöldhulladékot.

Megvannak a hazai nyertesek és a jelöltek az Európai Hulladékcsökkentési Hét nemzetközi díjára

  • 2020. március 31.
  • Abigail

A 2019. évi Európai Hulladékcsökkentési Héten az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a nemzeti koordinátori feladatokat ellátó Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége a  „Nyisd ki a szemedet, csökkentsd a szemeted!” szlogennel megvalósított hazai akciók közül valamennyi kategóriában tett javaslatot a nemzetközi zsűri számára. A hazai első helyezettek a közeljövőben megrendezendő ünnepség keretében vehetik át a kategórianyerteseket megillető nyereményeket és okleveleket.

Hazánk édesvizeiben is növekszik a mikroműanyagok jelenléte

  • 2020. március 26.
  • CsViki

A környezetre gyakorolt számos negatív hatás ellenére a globális műanyagtermelés jelenleg is nő. A világszerte előállított műanyagok mintegy 40%-a még a gyártás évében hulladékká válik. A hagyományos műanyaghulladékok jelentős része bekerül a vizekbe, ahol valós biológiai lebomlásuk nem történik meg. A környezeti kockázatra válaszul a Szent István Egyetem folyamatosan részt vesz egy szabványosítható mintavételi és mintaelőkészítési módszertan kidolgozásában, az így kapott eredmények úttörőnek számítanak nemcsak a Kárpát-medence térségében, de világviszonylatban is.

Vonzó a műanyag szemét az állatoknak

  • 2020. március 23.
  • CsViki

A tengerek és óceánok felszínén lebegő, valamint a mélyebb rétegekben is megtalált műanyag szemét visszatérő témának számít a sajtóban, erről mi is számos alkalommal írtunk. Egy új kutatás most arra világít rá, hogy az állatokat nemcsak a külső, hanem a szag is megtéveszti, ezért is fogyasztják el a szemetet egyre nagyobb mennyiségben.

Oldalak