Lakosság

Hulladéklerakók térképezése

A PHARE-támogatású állami program -- melyhez jól illeszkedik Tájsebészet kampányunk -- célkitûzése, hogy elkészüljön egy összehangolt, magyarországi hulladékkezelési stratégia és akcióterv, illetve olyan technikai eszköz kerüljön kifejlesztésre, mely lehetõvé teszi a lerakók helyzetének pontos értékelését.

A fővédnök levele

Nagy örömömre szolgál, hogy a Hulladék Munkaszövetség a társadalom széles rétegeinek bevonásával segíteni kíván a települések környékén szinte mindenütt látható hulladékok eltakarításában. A "Tájsebészet" program fõvédnökségét elvállalom abban a reményben, hogy ezzel személyesen is hozzájárulok akciójuk sikeréhez. Üdvözlettel:

Kezdeti lépések

Több éves kampányt indított a Hulladék Munkaszövetség az illegális szemétlerakók felszámolása érdekében (ld. felhívásunkat a 2. oldalon). Négy mintaprogram indult ezen az õszön, amelyek tanulságai alapján jövõre országos pályázatot szeretnénk kiírni. Miközben a helyi aktivisták tájsebészkednek, a háttérben azon dolgozunk, hogy a legális hulladékelhelyezésnek legyen meg minden jogi és gazdasági feltétele, illetve hogy az állam különítsen el egy komolyabb pénzalapot, amibõl költségtérítésért pályázhatnak azok, akik igazoltan felszámoltak illegális lerakókat. Széles társadalmi mozgalmat szervezünk, de ez nem megy az állam erkölcsi és anyagi támogatása nélkül. Egyelõre biztató fejleményekrõl tudunk beszámolni.

Illegális hulladéklerakók felszámolása Gyõrújfalun

A Tájsebészet programnak 2004. sok tekintetben a legeredményesebb éve volt. Az idei évben a már hagyományos jutalmazási formák (fa játszótér, GPS-eszközök, digitális fényképezõgépek, szakkönyvek, szaktáborozás) mellett az Öko-Pack Kht.-vel kötött együttmûködési megállapodás keretében a legeredményesebb csoportokat lerakófelszámolási akciókkal is díjaztuk.

Oldalak