Több mint 70 tonna elektronikai hulladékot szedtek össze Észak-Hevesben

Elsőként indított teljes körű, átfogó kezdeményezést a lakossági elektronikai hulladékok begyűjtésére a PEVIK Nonprofit Kft. Heves megye északi részén.

Elsőként indított teljes körű, átfogó kezdeményezést a lakossági elektronikai hulladékok begyűjtésére a PEVIK Nonprofit Kft. Heves megye északi részén.
A 2021. őszi Zöld Kalandozások előadássorozat utolsó előadója Éger Ákos volt, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke.

A Humusz Szövetség a fennállása óta eltelt huszonhat évben folyamatosan gyűjtötte és megosztotta a hulladékszegény és környezettudatos megoldásokkal kapcsolatos jó gyakorlatokat. Szeretnék megmutatni, hogy van olyan létforma, ahol nem a pénz szerepel az első helyen, mégis elégedettek az alternatív utakat választók. Ennek szellemében hirdették meg a Zöld Kalandozások című előadássorozatot is, amelynek keretében hat héten keresztül hívnak meg érdekes és izgalmas témákat felvonultató előadókat. A harmadik Plachi Attila, Kóspallag polgármestere volt, aki saját példájukon keresztül mesélt arról, hogy kistelepülési szinten hogyan lehet a szokásokat zöldíteni.

A MiRehu Nonprofit Kft. szervezésében került megrendezésre az első MaKuka, a Miskolci Kukások napja, 2021. november 24-én Miskolc város hulladékszállításának 145 éves évfordulója alkalmából, mely eseménnyel a cég csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét akcióihoz.

Idén november 21-28. között rendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) eseményeit. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható hulladékgazdálkodás fontosságára. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az elmúlt év legfontosabb hulladékgazdálkodással kapcsolatos adatait gyűjtötte össze.

Visszagyűjtésre, környezetbarát módon lebomló anyagokra és a CO2-egyenérték feltüntetésére lenne szükség.
A 2021-es Zöld Kalandozások harmadik előadója Kóspallag fiatal polgármestere, Plachi Attila volt. Az előadás során bemutatásra kerültek az eddigi elért eredmények a fenntarthatóság témakörén belül. Három nagyobb projektet is megtárgyaltunk részleteiben, például a Kóspallagi Ökotájház, a Pallagvölgyi Biokert és a Közösségi komposztáló projekteket. Read more about Apró cselekedetek egy kis faluban a nagy változásért – fenntarthatósági kérdések Kóspallagon

Ezzel a címmel fordult fordult polgári kezdeményezésben a fővárosi döntéshozókhoz Velázquez Fonseca María Paloma. A kezdeményezés szövegét változtatás nélkül közöljük. Aláírására még 10 napig van lehetőség.

A Szabad Európa riportjából az is kiderül, mennyit számítana a hulladéktermelés szempontjából, ha Magyarország minden háztartása átállna zero waste, azaz hulladékmentes életmódra.

Új adatokat közölt az Eurostat a műanyag csomagolási hulladékok uniós újrahasznosításáról.