Fogyasztóvédelem

A Dél-afrikai Köztársaság nagyvárosában február 1-jétől a háztartások már csak legfeljebb 50 liter vizet használhatnak naponta.

Több műanyag van a méregdrága sóvirágban, mint a hagyományos tengeri sóban. A Michelin-csillagos éttermekben is ilyen só van az asztalon.

2018-tól már Görögországban is fizetni kell a környezetszennyező műanyag zacskókért. Mostantól négy centbe kerül egy, de jövőre már dupla ennyibe is kerülhet.

A fenntarthatóság következő forradalma az lehet, ha egyén, politikus, kormány, cég, vezérigazgató teljes hatástényezőjét – impaktját – mérik interperszonális, társadalmi, emberi jogi szinten. Ez lesz a karmalábnyom. A Piac és Profit újságírójának gondolatait olvashatjátok.

Majdnem mindegyik ország aláírta azt az ENSZ-határozatot, amely az óceánokban és tengerekben lévő műanyaghulladék jelentős csökkentésére tesz ígéretet, az ENSZ Környezetvédelmi Ügynökségének (UNEP) Nairobiban folyó miniszteri tanácskozásán elfogadott dokumentum a résztvevők reményei szerint megnyithatja az utat egy kötelező érvényű nemzetközi szerződés előtt.

A Wiener Tafel Ausztria első élelmiszerbankja, amit 18 évvel ezelőtt alapított három diák a hamburgi élelmiszerbank mintájára. A szervezet jelenleg négyszáz önkéntessel és húsz állandó alkalmazottal dolgozik, és évente 500 tonna élelmiszert tudnak megmenteni Bécsben és környékén. Évente több tonna megmentett élelmiszerrel segítik a menekültek ellátását, miközben főzőtanfolyamok segítségével a menekültek nyelvtanulását és integrációját is támogatják. Az index.hu cikkét olvashatjátok.

Tisztán látszik, hogy műanyagba fullasztjuk a tengereket. Az adatok megdöbbentőek és magáért beszélnek: minden percben egy szemeteskocsinyi műanyaghulladékot dobunk az óceánba, amelynek lebomlási ideje legkevesebb ezer év. Becslések szerint 700 vadon élő állatfaj szervezetébe kerül nap mint nap műanyag, amely 2050-re a tengeri madarak 99 százalékában megtalálható lesz.

2013 áprilisában Bangladesben egy nyolcemeletes épület dőlt össze. A Rana Plaza falai már napokkal korábban megrepedeztek, a földszinti üzletek, bankhelyiségek be is zártak, ám a magasabb emeleteken működő, több mint ötezer embert foglalkoztató ruhakészítő üzemek vezetői – miután a pláza tulajdonosa kijelentette, hogy az épület biztonságos – megfenyegették az alkalmazottakat, hogy ha nem mennek dolgozni, visszatartják a bérüket. Másnap reggel az épület összeomlott, több mint 1100-an meghaltak, 2500-an megsérültek. Az üzemben többek között a Mango, a Primark, a Walmart, a Benetton számára készültek ruhák.
A tragédia, amely a legtöbb áldozattal járó ipari baleset volt az elmúlt három évtizedben, felhívta a világ figyelmét arra, hogy igen nagy ára van az ész nélküli divatőrületnek, mert az indiai, bangladesi, kínai, kambodzsai ruhagyárakban dolgozó munkások nem egyszer a szó szoros értelemben belehalnak a munkájukba.