Zöld háztartás – fél egészség

Jó dolgunkban már nem is találunk szavakat azokra az anyagokra, melyek otthonunk tisztán tartására szolgálnak. A legbölcsebben akkor cselekszünk, ha egészen más, alternatív, környezet-, bőr- és emberbarát anyagokat választunk mosáshoz, takarításhoz.

A mosószerekben használt foszfátok 2013-as betiltását követően
2015-től a foszfáttartalmú mosogatószerek is tiltólistára kerülhetnek.
A német Bioplastics Magazine és az European Plastics News
immár ötödik alkalommal választotta ki a bioműanyag ágazat legjobbjait. Dagadhatunk
a büszkeségtől: magyar vállalkozást díjaztak Európában új, egyedi
technológiával készített zöld irodaszerek fejlesztéséért.
Egy brit egyetemen kamerákkal veszik fel, mit dobnak a
hallgatók a szemetesedénybe, majd a felvételeket közzéteszik a Facebookon.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének
nemrég megjelent jelentése szerint 1,3 milliárd tonna élelmiszert, vagyis az
éves termelés egyharmadát pocsékoljuk el vagy dobjuk ki felhasználás nélkül
minden évben, miközben a nyersanyagok és főként a gabonák ára egyre emelkedik,
az éhséglázadások pedig sok országban karnyújtásnyi távolba kerültek, írja az
Expansion.com.
