Téeszhá

Hónapok óta várjuk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) felülvizsgálatát, de sehol semmi. Van viszont települési szilárd hulladék (TSZH) fejlesztési stratégia, amit persze mi csak a végleges változatban kaptuk meg, az igazi társadalmi egyeztetés megint elmaradt. Szép dolog, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) megkapta (Sürgős! Két nap múlva ki kell küldeni Brüsszelbe!), és az is nagy örömünkre szolgált, hogy amikor kezdeményeztük, a szakfőosztály munkatársai a HuMuSz képviselőit kedvesen fogadták a Minisztérium épületében, de társadalmi egyeztetésnek ezt talán ne nevezzük.
A Ne Vásárolj Semmit Napot idén november 24-én, pénteken ünneplik. Mi megelőztük korunkat. A HuMuSz és a Zöld Fiatalok csütörtök délelőtt rendezett utcai demonstrációt a Nyugati téren. Idén arra koncentráltunk, hogy mennyi fölösleges, sőt ártalmas ételt akarnak megetetni velünk.
Ne beszéljünk most a kóláról! Beszéljünk a kólagyártásról és a dunaharaszti telephelyről! A CC meghívására ott jártunk a napokban, megnéztük a palackfújást, a töltést, a telepi hulladékkezelést. Sok kérdésünkre választ kaptunk, csak a legalapvetőbbekre nem: Mi szükség erre a lére? Jobb lett a világ, mióta kólát gyártanak?
2004-ben Nyíregyházáról indult útjára a hulladék-kommandó program. Azóta bebizonyosodott, hogy a civil szervezetek és az önkormányzatok közös erővel komoly sikereket érhetnek el az illegális hulladéklerakás megakadályozásában. A szlovákiai Vágsellyén és a kárpátaljai Ungváron ma már a miskolci tapasztalatok alapján a magyarországihoz hasonló szervezeti forma kialakítására készülnek.
A szelektív hulladékgyűjtés illetve a környezettudatos viselkedés mára normává vált a Budapesten. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek használatában 2004 óta tendenciaszerű növekedés tapasztalható. Két éve még a megkérdezettek harminc, ma már a hatvan százaléka mondta, hogy heti rendszerességgel használja a hulladékgyűjtő szigeteket. A többi között ez derült ki a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ legutóbbi felméréséből, amelyben a szelektív hulladékgyűjtés lakossági megítélését vizsgálták. A közvélemény-kutatás eredményeit Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana ügyvezetője sajtótájékoztatón ismertette. [tozsdeforum.hu]