Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összefüggés a rák és a hulladékégetők között

Év: 
2006
Szám: 
Tél

Francia civil szervezetek az újonnan épülő hulladékégetők építésének azonnali leállítását követelik, miután a nemzeti egészségügyi intézet kutatása összefüggést talált a rák és a hulladékégetők között. A tanulmány magasabb rákos megbetegedést regisztrált azok körében akik a hulladékégetők közelében éltek a 70-80-as években.
A francia kormányzat által finanszírozott kutatás a Franciaországban valaha készült legkiterjedtebb vizsgálat, amely ezt a kérdéskört vizsgálja. A tanulmány szerint a tüdőrák valószínűsége 4,8-6,9%-kal nőtt, míg a májrákos megbetegedések aránya 6,8-9,7%-kal növekedett meg az égetők közelében élők körében. A tanulmány 16 égetőt vizsgált és azt állapította meg, hogy a rák kialakulása 5-10 évvel kitolódik, azaz aki a 80-as évektől élt az égetők környékén azoknál a 90-es években jelentkeztek a meg növekedett rákos megbetegedések.
A tanulmánnyal a legnagyobb francia lapok is foglalkoznak, hiszen annak aktualitása megkérdőjelezhetetlen. Most zajlik az Unióban a hulladékokról szóló keretirányelv vitája. Ennek során eldől, hogy Európában a jövőben a hulladékégetés hasznosításnak vagy ártalmatlanításnak minősül-e. Azaz támogatott vagy nem támogatott kategóriába tartozik majd. A döntés hosszú időkre meghatározza a magyar hulladékgazdálkodást, ezen is múlik, hogy a jövőben bizonyítottan káros égetők épülnek-e, vagy kiépül a hulladékhasznosító háttéripar, és a megelőzésre, hasznosításra helyeződik-e a hangsúly.