Civilek

MÜSZI!

Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha Lujza téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint rövidítése is ez. Az itt található műhelyében beszélgettem Laczkó Julival, aki Plastenka név alatt különféle csomagolóanyagokból készít szebbnél szebb táskákat.

Szabad, nem szabad

A XVI. kerület tipikusan kertvárosi jellegű település, sok zöldfelülettel, ahol az önkormányzat az utóbbi években két komposztálással kapcsolatos programot is indított a polgárok kezdeményezésére. Az egyik követendő más kerületek számára is, a másik viszont nem.

Kettős mérce

Az Európai Unió hulladékpolitikájának és klímapolitikájának ellentmondásairól szoló tanulmányt a GAIA (Global Alliance for Incinerator Alternatives, Globális Szövetség a Hulladékégetők Alternatíváiért) nevű nemzetközi szervezet készítette, amelynek hazai tagja a Humusz.

Lerakótól eltérítve

Egy hulladékégető tervével indultak, mára a hulladékcsökkentésben a legjobban teljesítő települések között szerepel Usurbil és Hernani. Baszkföldi beszámolónkból kiderül, hogyan lehet a települési szilárd hulladék 80-90 százalékát visszanyerni. Nem, nem az energetikai célú égetéssel!

Oldalak