Az észak-spanyol – bocsánat, baszk – Gipuzkoa tartomány hegyes kis dombjain suhant a világ minden tájáról érkező, nullahulladék-rajongókból verbuválódott  csapat, amikor megszólalt kedves, helyi vendéglátónk – a Zero Zabor nevű civil szervezet munkatársa -, hogy „most nézzünk balra. Ide akarták építeni néhány éve azt a hulladékégetőt (ismét bocsánat: energetikai újrahasznosító művet), amivel minden elkezdődött. A terv az volt, hogy a völgy aljába építik az égetőt, hogy ne zavarja a tájképet. A kéménye pedig pont a környező utakkal, településekkel lett volna azonos magasságban.” Ekkora őrültséget!

Mi történt ezután? A lakossági felháborodás olyan mértékű volt, hogy a Zero Zabor nevű szervezet lelkes aktivistái szerveztek egy végül 3000 lakost megmozgató flash mobot. Lady Gaga egyik számára írtak egy égetőellenes szöveget, és egy koreográfus betanította a táncot a több ezer tiltakozónak. Az akciónak híre ment a nemzetközi sajtóban is. Ezzel sikerült megfordítani a többség hozzáállását, és természetessé tenni a lakossági részvételt. Innentől kezdve a környező települések kiléptek a hulladékgazdálkodási társulásokból, és városszerte kikerültek a tiltakozó plakátok, transzparensek. Még egy templom falára is felfestették a szöveget, de majd’ minden ablakban, erkélyen ott virít a mai napig a kis színes virág, ami a tiltakozás jelképévé vált. A nulla hulladék felé vett irány azzal tetőzött, hogy felkérték az egyik leglelkesebb aktivista hölgyet, hogy vállalja el a tartomány környezetvédelmi részlegének vezetését.

Elsőként Hernani városába látogattunk el. Fura látvány volt a csapat: szemetesről szemetesre vonultunk, miközben a helyi polgármester büszkén mesélte az eredményeket. Egy olyan kifinomult különgyűjtési rendszert építettek ki, aminek eredményeként a hulladék 85 százaléka újrahasznosításra kerül, és csak a maradék megy a lerakóra. Minden egyes háztartás kapott egy „kampót”; annak idején megválaszthatták, hogy az elhelyezést az utcán szeretnék vagy házon belül. Ezekre a vonalkóddal ellátott akasztókra teszik a lakosok a hulladékot. A vegyes hulladékot heti egyszer viszik el, ami elegendő, mert a szervesnek külön vödre van, amit hetente háromszor ürítenek. A szerves hulladék tisztasága egyébként 99 százalékos. A pelenkákkal elég komoly gondjaik vannak, azokat ugyanis naponta be kell gyűjteniük. Tényleg nem ártana, ha tudatosulna bennünk is az az elképesztő mennyiség, ami egy gyerekre jut a szobatisztává válásig: 1 tonna pelenkáról van ugyanis szó! Az anyaga kombinált, és nem stabil állapotú a nedvszívó hatása miatt, ami a talajból is elvonja a nedvességet nagy tömegben. A fertőzésveszélyről már nem is beszélve. Az üvegnek a hazaihoz hasonló gyűjtőszigeteket állítottak fel, a papírt és a műanyagot szintén heti egyszer viszik el a kampókról. Ezeket újrahasználható, „ikeás zsák”-szerű tasakokban gyűjtik. A veszélyes hulladéknak és a fel nem sorolt, különgyűjtött hulladékáramoknak van egy közösségi újrahasznosító központja, illetve a begyűjtés útvonalából kieső néhány háztartás kap egy speciális kulcsot, amivel zárt gyűjtőszigetekre tudják elvinni a szelektívet. Az éves, egységes szemétdíj háztartásonként 90 euró, és most tervezik a differenciált díj bevezetését. Hibás gyűjtés esetén kapnak egy nagy X-et a zsákjukra, és egy 150 eurós büntetést mellé.

A szomszédos Usurbilben pedig a közösségi komposztálás mintapéldáját láthattuk. Az ottani polgármester elmesélte, hogy akkor hoznak létre egy közösségi komposztpontot, ha önszerveződő jelleggel, 16 család összeáll, és egy megállapodásban vállalja a teljes körű működtetést, önkéntes komposztmestert jelölve maguk közül. Egy-egy komposztpontot ezután kb. 2000 eurós induló költséggel állít fel az önkormányzat, amelyben külön gyűjtik a nedves és a száraz összetevőket, sőt az ételmaradékot is idehordják. A komposztmester feladata a megfelelő keverési arány biztosítása, a környék tisztaságának megóvása, a nagyobb hulladékokat pedig elszállítja a helyi „gameszhez”, vagyis az önkormányzat városüzemeltetési központjába, ahol aprítógép is van. A képződő komposzt végül a közparkokban és a virágos ládákban landol. Hogy miért éri meg ez a lakosoknak? Mert 40 százalékkal kevesebb szemétdíjat fizetnek így. Pont ennyi ugyanis a szervesanyag-tartalma a háztartási hulladékuknak.

Egy nagyobb településen ennek a rendszernek a kialakítása őrülten drága lenne – vágja rá most a hazai „hulladékgazdálkodási szakértő”. Akkor meg mi ebből az egészből a tanulság? Az, hogy közösségi összefogással nem csak megakadályozni lehet a környezetszennyező, pazarló ipari érdekek érvényesülését, hanem létre is lehet – kell – hozni helyette valami újat, előremutatót. Érezzük magunkénak a hulladékproblémát!