Lakosság
Új versenytörvény

1997. január 1-vel új versenytörvény lépett hatályba (1996. évi LVII. tv.). Ezévtõl nem lehetünk ügyfelek csak bejelentõk - tehát az eljárásból ki vagyunk rúgva. A Gazdasági Versenyhivatal nyári statisztikája szerint az eljárások száma idén jelentõsen csökkent, a fogyasztók megtévesztése miatt kezdeményezett 20 eljárásból pedig 16-ot megszüntettek. A fenti számok sajnos minket igazolnak: nem alap nélkül tiltakoztunk tavaly az új versenytörvény ellen.
Nyári meló a Mekiben
McRágalom

Az angol jogtörténet leghosszabb perében gyõzött az amerikai McDonald's Corp. két, a gyorsétteremláncot röplapokon bíráló brit aktivistával szemben. A cégnek ugyanakkor az egész procedúra mintegy tízmillió fontjába került, s a kommentárok szerint az eredmény ellenére a három évig tartó pereskedés inkább rontott, mint javított a McDonald's megítélésén.
Kólaláz a Futrinka utcában
Újabb betétdíjas palack tünt el!

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) ismét tiltakozni kényszerül a hulladékszegény betétdíjas csomagolások teljes felszámolására irányuló ipari törekvések miatt. A Coca-Cola cég, mely az elmúlt néhány évben a betétdíjas üveges üdítőital kiszerelést a hazai kereskedelmi forgalomból teljesen kivonta, 1997. júliusában megszüntette a 0,5 l-es visszaváltható műanyag palackok gyártását és forgalmazását is.
Kupakmatek

És eljött az újabb nyár, amit persze -a buborékgyártók logikája szerint - újabb kupakakcióval muszáj megerõszakolni. Sok levelet kaptunk a Coca Cola nyári kupakolása miatt, többen felháborodva jelezték, hogy 3 pontos kupakok is megjelentek a piacon, de kizárólag az eldobó palackokon...
Az agymosás folytatódik

A Tetra Pak Hungária Kft. értesülésünk szerint 1997. október 8-án sajtótájékoztatón jelenti be, az ifjúság környezeti felfogásának újabb eltorzítását szolgáló nagyszabású akciójának kezdetét. Terveik szerint októbertõl egy átalakított autóbusz fogja járni az országot 1-2 éven át, amelyet egy tanárember fog vezetni. Eme hatalmas, füstös Tetra Brik doboz iskolák elé gördül majd, és vezetõje kihelyezett környezeti nevelési órákat tart az iskolaigazgatók felkérésére.
Lenyûgõzõ kiállítás - szemetelõs büfé

Milyen idõjárás lehet a legalkalmasabb egy jó kis múzeumi bolyongásra, ha nem egy hûvös, borongós, esõs, amikor más értelmes program nemigen jöhet számításba. Ebbõl pedig bõven kijutott ezen a nyáron is, de így legalább sikerült megnéznem néhány igen érdekes kiállítást azok közül, amellyel ezen a nyáron csalogatták a látogatókat.