Alondoni Sir Rodger Bell bíró, aki 1994-es kinevezése óta kizárólag ezzel az esettel foglalkozott - hathavi kemény munkával 800 oldalas ítéletet alkotott. Ebben elmarasztalta a két alperest, a 43 éves volt postai alkalmazott - jelenleg munkanélküli és gyerekét egyedül nevelõ - D. M.-t és a 31 éves, félállásban egy pubban felszolgáló H. S.-t. §k ketten a London Greenpeace radikális emberi jogi és környezetvédelmi csoport - amelynek a "nagy" Greenpeace Internationalhez a névhasonlóságon kívül semmi köze nincs - tagjai, és a nyolcvanas évek közepén részt vettek a McDonald's elleni kampányban. A felperes amerikai vállalat azt állította, hogy másokkal együtt õk készítették azt az 1986-ban osztogatni kezdett, "Mi a baj a McDonald's-szel" címû röplapot, amely számos váddal illette a Nagy-Britanniában is mohón terjeszkedõ gyorsétteremláncot.

A június 19-én kihirdetett ítélet azonban minden erõfeszítésük ellenére elmarasztalta õket, s rágalmazásért 60 ezer fontos büntetést szabott ki rájuk. (Ezt éppúgy aligha tudják majd kifizetni együttesen mintegy 7500 fontos évi jövedelmükbõl, mint a késõbb valószínûleg szintén rájuk terhelendõ perköltséget.) Bell bíró nem találta bizonyítottnak a McDonald's tevékenysége és a környezetpusztítás közti összefüggést, ételei káros élettani hatását, alkalmazottai kizsákmányolását, s azt, hogy az amerikai cég valótlanságot állított, amikor hulladéka újrafeldolgozásáról közölt adatokat. (A brit joggyakorlatban a per során a rágalmazónak kell igazolnia állításai helyességét, míg az Egyesült Államokban a "rágalmazott" feladata cáfolni a rászórt vádak helytállóságát.)

Bell azonban az elmarasztalás mellett részben igazat adott Morrisnak és Steelnek: eszerint a McDonald's hirdetései "nagyrészt" a gyerekekre igyekeznek hatni, a vállalat "felelõsséget visel" a csirkékkel és a sertésekkel való kegyetlen bánásmódért, s - bár semmiféle megkülönböztetõ munkaerõ-politikáról nincs szó - valóban keveset fizet alkalmazottainak.

De nemcsak e néhány, a céget bíráló megállapítás miatt vélik úgy a kommentárok, hogy a McDonald's jobban tette volna, ha csöndben marad, s hagyja elhalni a nem túl jelentõs londoni anarchista csoportocska röplapkampányát.
Annak ellenére ugyanis, hogy a pert végsõ soron megnyerte, egy évtizeddel ezelõtti ügyet nyújtott rétestésztává, s a keresetbeadás óta eltelt idõben, illetve a per három éve alatt a közvéleményben nem túl kedvezõ kép alakult ki róla. Ebben az egyik oldalon állt a csúnya amerikai Góliát, az évi 30 milliárd dollár fölötti forgalmat elérõ McDonald's, amely a becslések szerint 10 millió fontot költött az ügyre, s az egyik legnevesebb brit jogásznak tartott - szolgálataiért állítólag napi 2 ezer fontot felszámító - Richard Ramptont bízta meg a képviseletével. A hagyományoknak megfelelõen parókát és talárt viselõ sztárügyvéd a tárgyalóteremben a bulvárlapokba kívánkozó kontrasztot alkotott az önmaguk ügyében botcsinálta prókátorként ügyeskedõ, többnyire farmernadrágban és pulóverben megjelenõ két aktivista-Dáviddal. Kiderült az is, hogy a kereset benyújtása elõtt a McDonald's magándetektíveket fogadott, hogy épüljenek be a London Greenpeace-be, s ez a fáma szerint olyan sikeres volt, hogy õk is osztogatták a röplapokat, a csoport némely gyûlésén pedig több volt az "ügynök", mint az "igazi" tag.

Jóllehet a McDonald's brit leányvállalatának igazgatója, Paul Preston az ítéletet kommentáló sajtóértekezleten - ahol bejelentette, nem szorgalmazzák a 60 ezer fontos büntetés behajtását - a jogi gyõzelmüket hangsúlyozva változatlanul úgy vélte, a mundér becsülete érdekében perre kellett vinni az ügyet, a legtöbben úgy gondolják, az amerikai cég voltaképpen bolhából csinált elefántot. Ezt nemcsak a 10 millió fontos számla és a rekord hosszúságú per jelezte, hanem az is, hogy az eljárás során 130 tanút hallgattak meg, 40 ezer oldal dokumentumot nyújtottak be, s az elhangzottakat 20 ezer oldalas jegyzõkönyvben rögzítették. A McDonald's számára negatív hírverést jelzi, hogy az eredetileg talán pár száz példányban kinyomtatott röplapból az évek során további másfél millió példányt osztogattak szét, az interneten az ügyrõl Morris és Steel támogatói eddig állítólag 13 millió esetben "meglátogatott" adatbázist hoztak létre, a Channel 4 brit tévécsatorna kétrészes dokumentumfilmet sugárzott az esetrõl, amit számtalan újságcikk és egy 300 oldalas könyv is megörökített, az amerikai gyorsétteremláncra nézve általában nem éppen hízelgõ módon.