Most a Humuszt is támogathatja a Magnet Bank minden ügyfele!

Tartsd zsebben a Segítő Bankkártyádat és költsd a bank pénzét jó ügyekre!
Tartsd zsebben a Segítő Bankkártyádat és költsd a bank pénzét jó ügyekre!
Az Energiaügyi Minisztérium meghosszabbítja a regisztráció határidejét, így november 10-ig, azaz most péntekig még várják az önkéntesek jelentkezését az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan – jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium november 4-i, szombati közleményében.
Saját egészségünket és a környezetünket is óvhatnánk a növényi-alapú húshelyettesítőkkel, egyelőre mégsem keresettek eléggé ezek a termékek.
Pedig éppen azért adta koncesszióba a Molnak a kormány a hazai hulladékpiac nagy részét, hogy javuljanak a hasznosítási arányszámok. A Mol hulladékos leánycégének felső vezetője egy konferencián ismerte el, hogy rosszabb a helyzet, mint a koncesszió előtt. Ugyanezen a konferencián az adóhivatal egyik alezredese is hanyatló trendről számolt be; ma már nem ő a főosztályvezető-helyettes.
November 27-én este fél 8-kor a Humusz Házban (1111 Bp., Saru utca 11.) megetkinthetitek A Levél című filmet! A vetítést rövid beszélgetés követi! Hulladékmentes mozizásra fel!
Egy film azokról és azoknak, akik tudják, „hogy a dolgokon lehet változtatni”. (Ferenc pápa, Laudato si’, 13.) Read more about A Levél - Filmvetítés a Humusz Házban
Green Friday - azaz a túlfogyasztás megelőzése, a nap, amikor nem vásárolunk semmit. Közös lampionkészítésre, hangulatos esti tanösvénysétára és beszélgetéssel egybekötött forralt borozásra invitál a Humusz Szövetség csapata. A program az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányához csatlakozik.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható erőforrásgazdálkodásra. Az idei kampány fő üzenete az újrahasználat. A figyelemfelhívás mindenkinek szól, így 2023. november 18-26 között számos vállalat, oktatási intézmény, civil szervezet és magánszemély szervez akciókat, megmozdulások.
A Humusz Szövetség is csatlakozik egy saját eseménnyel, 2023. november 24-én, pénteken sötétedéstől érdeklődésig.
Programterv: Read more about Green Friday - lampionnal a tanösvényen
Körülbelül egymillió tonna műanyagadalék szivárog az óceánokba évente – állapította meg a svájci Earth Action (EA) kutatóintézet, ami kedden adott ki egy felmérést arról, hogy a műanyagok előállítási vagy felhasználási folyamata során hozzáadott vegyi anyagok milyen szintű szennyezést okozhatnak. A felmérés alapján az MTI azt írja, hogy csak a csomagolásokból legalább 166 ezer tonna műanyagadalék kerül a tengerekbe, és az olyan hétköznapi termékek, mint a szövetanyagok vagy a gumiabroncsok miatt pedig akár 30 ezer tonnát meghaladó mennyiség is szivároghat a tengerekbe, óceánokba.
Egyes finn éttermek 12-30 eurós pótdíjat kezdtek kivetni azokra a vendégekre, akik nem eszik meg teljesen a kirendelt ételt. A Sipoo-ban működő thai étterem ételpazarlás csökkentését célzó módszere már Finnország más részein is terjed.
Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Prizma Kft. idén is megszervezi őszi nagytakarítási programját a kerület közterületein, mely idén elsősorban a lehullott avar összegyűjtésére fókuszál. Az intenzív takarítási akcióval párhuzamosan a kerületi lakosok az előző évekhez hasonlóan továbbra is ingyenesen igényelhetnek komposztkereteket és zöldhulladékgyűjtő-zsákokat.
A tavaszi vadvirágos gyepek tarra vágása mellett az ősszel hulló levelek „gondos” eltakarítása az egyik legnagyobb csapás az élővilágra, melyet minden évben elkövetünk kertjeinkben. Ráadásul csupán egy berögzült szokás, hibás szemlélet alapján cselekszünk, amikor magunkhoz ragadjuk a gereblyét és a kukászsákot. Ideje lenne változtatnunk ezen a gyakorlaton és felismernünk, milyen káros hatású mindez kertünk ökoszisztémájára nézve.