Lakosság

Környezetvédelmi világnap

  • 2016. június 06.
  • sklania
1972. június 5-16-ig tartották Stockholmban az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. A világszervezet közgyűlése a konferencia javaslatára még abban az évben nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította június 5-ét. 2016-ban a Világnap témájává a vadon élő növény- és állatfajokkal folyó illegális kereskedelem elleni fellépést választotta a Világszervezet.

Rákapnak a fiatal halak a mikroműanyagokra

  • 2016. június 06.
  • sklania

Svéd kutatók megállapításai szerint a fiatal halak ugyanúgy rászoknak a tengerekben a műanyagrészecskék fogyasztására, ahogyan a tinédzserek az egészségtelen gyorséttermi ételekre.

A Science szaklapban megjelent tanulmány szerint a polisztirol magas koncentrációjának hatására a sügérlárváknak jobban ízlenek a műanyagrészecskék, mint a természetes táplálék. A műanyag miatt azonban a fiatal halak kisebbek, lassabbak és emiatt nagyobb veszélyt hordoznak rájuk nézve a ragadozók – írja a BBC News.

Háromszáz millió műanyag zacskóba fullad bele Magyarország

  • 2016. június 05.
  • Abigail

Budapest, 2016.06.01. – Az emberiség egyik legnagyobb környezetvédelmi problémája a sok műanyag termék, kiváltképpen a műanyag zacskók. A fogyasztók javarésze minden egyes vásárlásnál új zacskót vásárol, ahelyett, hogy a korábban megvett, otthon a szekrény alján lapuló bevásárlótáskát használná. Ezzel a pusztulás szélére sodorva a Földet.

Oldalak