Indul a zsilipelés, rajtol a PET Kupa a Tiszán
Ismét új vizekre eveznek a folyami hulladékgyűjtő versenyek petkalózai. Az augusztusi főfutam a Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti szakaszát veszi célba, hogy tisztábbá váljon a folyó és ártere.
Ismét új vizekre eveznek a folyami hulladékgyűjtő versenyek petkalózai. Az augusztusi főfutam a Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti szakaszát veszi célba, hogy tisztábbá váljon a folyó és ártere.
Több ezer automatát kell telepíteni hazánkban a fém-, az üveg- és az italcsomagolások visszaváltására, írja a Világgazdaság. A rendszer 2024 elején indul, nagyjából 1500 üzlet vesz majd részt benne, amiknek egy része önként jelentkezik majd a feladatra.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) új jelentése szerint a biológiailag lebomló műanyagok ugyanolyan károsak lehetnek a tengeri élővilágra, mint a hagyományos műanyag.
A műanyagmentes július nyomán egy kicsit utánajártam annak a kérdésnek, hogy ha valamiért mégis műanyagot kell használnunk, milyet érdemes választanunk. Megnéztem, milyen hívószavaknak hihetünk, és melyek azok, amelyek inkább greenwashingot takarnak. Ahogy sok más témában, úgy a műanyagok esetében is igaz, hogy a profitorientált cégek az egyre nagyobb társadalmi nyomás és környezeti szükségszerűség miatt próbálnak zöld megoldásokat alkalmazni, de legalábbis zöldnek látszani. Az újrahasznosított vs. újrahasznosítható vita pedig pontosan erről szól.
Fiatal, jó tapintású és szép színű. Mi más lehetne, mint a tencel, vagyis a lyocell, vagy minek is nevezzem… Úttörő ruhaanyagnak leginkább.
A kertünk nemcsak a mi pihenőhelyünk, hanem sok hasznos állatnak is otthont adhat. Ha szeretnénk, hogy a kertünkben madarak, beporzó rovarok, sünök és más kisállatok éljenek, akkor érdemes néhány dolgot figyelembe vennünk a kert kialakítása során.
A kereskedelmi hajók okozta katasztrófák már nem csak a partokat ellepő olajról szólnak. Az egyre nagyobb és veszélyesebb rakományok miatt a katasztrófák során többféle szennyező anyag kerül a tengerbe, többek között műanyag is. Az Egyesült Nemzetek Szervezete meg nem kapkodja el a jogalkotást ebben a kérdésben.
2023. július 1-től új időszámítás kezdődött a magyarországi szemétszállításban: a Mol olajcég leányvállalata, a MOHU Hulladékgazdasági Zrt. vette át a szolgáltatást. A legtöbb helyen megmaradtak az eddigi szolgáltatók, amelyek a hulladék elszállítását végzik. A TVE összeszedte, mit hova lehet vinni, ha lomtalanítanánk, mi változott, mi maradt.
Megtorpant a Fairtrade térnyerése Magyarországon az elmúlt két évben, de már érzékelhető a trend megfordulása. A méltányos kereskedelem piacát a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) méri Magyarországon, most készültek el a legutóbbi, 2022-es évre vonatkozó mérések.
Azzal, hogy méltányos kereskedelmi, Fairtrade minősített terméket választanak, a fogyasztók hozzájárulnak az etikus termeléshez, tesznek a gyerekmunka és a mezőgazdasági munkások kizsákmányolása ellen.
Két évvel ezelőtt viszonylag nagy mennyiségű elektronikai hulladéktól próbáltunk családilag megszabadulni – sikertelenül. A környéken, a 15. kerületben voltak ugyan hulladékudvarok és átvevőhelyek, csakhogy a sérült, szétszerelt termékeket sehol nem akarták átvenni. Végül egy a város szélén található cég mégis megkegyelmezett, sőt pénzt is adott értük: az Inter-Metal telephelyén akkoriban viszonylag jól fizettek a csomagoló- és kartonpapírért, a műanyag- és fémhulladékért és a savas ólomakkumulátorokért is.