Karácsonyi lazulós

Rendhagyó klubdélutánt szervez a Kecskeméten, december 21-én a Zöldernyő, kecskemétiek az élhetőbb környezetért, szervezet.

Rendhagyó klubdélutánt szervez a Kecskeméten, december 21-én a Zöldernyő, kecskemétiek az élhetőbb környezetért, szervezet.

Karácsonyi teaházzal egybekötött ajándékkészítő foglalkozásra várják a kicsiket, nagyokat és a családokat 2010. december 18-án, szombaton Felsőtárkányban a Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpontba.

Több mint 800 fotó érkezett az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. és a Greenfo közös ÖKO-Pixel környezetvédelmi témájú fotópályázatára. A közönségdíj még várat magára - január 10-ig szavazhat Ön is!

A nyár különösen mozgalmas időszak volt a Nulla Hulladék mintatelepülések számára. Ugyan rendezvények már tavasszal is nagy számban akadtak, a jó idő megérkezésével a Nulla Hulladék játékokra és ismertető anyagokra az igény egyre nőtt.
A november végén kezdődő mexikói cancúni ENSZ-klímacsúcs folytatásaként a
Klíma Klub által 2011. január 19-én, Szentendrén, a REC zéró CO2
emissziójú magyarországi központjában megrendezésre kerül a III.
Magyarországi Klímacsúcs is.
A konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet korunk egyik legfenyegetőbb környezetvédelmi problémájára, az éghajlatváltozás káros hatásaira, és elősegítse a legkülönbözőbb területekről érkező hazai és külföldi szakemberek, prominens személyiségek párbeszédét, közös nevezőre jutását a témában. Read more about III. Magyarországi Klímacsúcs

Ki vagyok én? Mi határoz meg engem? Hogy látom a Másikat? Igénytelennek, érthetetlennek, irigylésre méltónak vagy hozzám hasonlónak? Hogyan élhetünk együtt, és nem csupán egymás mellett? Interaktív kiállítás a kulturális sokszínűségről fiataloknak a Gödör Klubban


Az ünnepek előtt a pedagógusoknak kisebb fejtörést okoz, mivel is lephetnék meg egymást diákjaik, mivel is tegyék "zöldebbé" a Karácsonyt.

A Magosfa Alapítvány Vackor-Váckör környezeti nevelési klubjának decemberi 13-i, váci összejövetelén ötletadó képekkel illusztrált előadást hallhatunk, egyben alkalmunk nyílik mézeskalács és házi szaloncukor receptek csereberéjére is.

2011 január 15-ig kedvezményesen, illetve ajándékkal rendelhető meg a Magosfa Alapítvány környezeti nevelési modulgyűjteménye.