Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mi történt a nulla hulladék mintatelepülések háza táján?

Rendezvények mindenfelé
Év: 
2010
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Schmidt Gergő

A nyár különösen mozgalmas időszak volt a Nulla Hulladék mintatelepülések számára. Ugyan rendezvények már tavasszal is nagy számban akadtak, a jó idő megérkezésével a Nulla Hulladék játékokra és ismertető anyagokra az igény egyre nőtt.

tordasi gyereknapA falu- és gyereknapok, valamint bolhapiacok és más kültéri események megtartásában különösen Tordas, Csór és Pilisvörösvár jeleskedett. Utóbbi településen akkora sikert aratott a bolhapiac, hogy a helyiek igényeinek kielégítésére a tervezett évi egy alkalom helyett minden hónapban megtartanák.

A pilisvörösvári Szebb Környezetünkért Egyesület (SZKE) kitartó munkájának köszönhetően sok év után először volt veszélyes-hulladék gyűjtés a településen. A bolhapiac megszervezésében a továbbiakban az önkormányzat is együttműködik a szervezettel. Egy-egy ilyen vásár nagyban hozzájárul a hulladékcsökkentéshez, hiszen ami egyikünknek felesleges, az másvalakinek még nagy szolgálatot tehet.

Eközben a tordasi Zöld Hangyák civiljei nem csak saját településükön juttatták el üzenetüket fiatalokhoz és idősekhez a Hangya- és Gyereknap során, de a Tiszta Forrás Táborba is ellátogattak. Csóron a falunap keretében jelentünk meg kiadványainkkal, játékainkkal, amihez a Csóri Alkotó Közösség (CSAK) nyújtott segítséget.

Fontos mérföldkőnek számít a projekt szempontjából, hogy az elmúlt hónapokban több településen (Csór, Hajdúböszörmény, Várpalota) elfogadta az önkormányzat a HuMuSz Nulla Hulladék javaslatait. Ebben a munkában szintén részt vettek a helyi civil szervezetek: a CSAK, a Zöld Kör, s az Egészséges Palotáért Egyesület.

Annak érdekében, hogy a Nulla Hulladék üzenetekről ne csak a döntéshozók értesüljenek, többféleképpen igyekeztünk ezeket eljuttatni a lakossághoz is. Már korábban elkezdtük közölni a helyi lapokban és honlapokon a hulladékcsökkentés jelentőségéről szóló cikkeket. A helyi terveket további cikkekben, illetve plakátokkal mutatjuk majd be.

Plakátokat készítettünk azokról a hulladéktípusokról, amelyek leadására már most lehetőség van. Meglepően sok ilyen akad: gyógyszerek, használt elemek és akkumulátorok, használt sütőzsiradék, elektronikai hulladék, villanykörték és fénycsövek, gumiabroncsok, valamint a csomagolási hulladékok egy része. A plakáton megadtuk a leadás általános helyszíneit, amiket a helyi szervezetek az adott településre vonatkozó pontosabb információkkal egészítettek ki. Ezek az anyagok már megérkeztek a mintatelepülésekre, és sorra jelennek meg postákon, gyógyszertárakban és más forgalmas pontokon.

A jó példák és praktikák bemutatásának érdekében továbbra is dolgozunk az ezeket bemutató kisfilmeken, cikkeken, bízva abban, hogy azok minél több emberhez eljuttatják a „Teljes élet – nulla hulladék” üzenetét.