Kertünk - környezetnevelési program

Megjelent a Kertünk (MTA Nemzeti Botanikus Kert) környezetnevelési programja a 2014./2015. évre

Megjelent a Kertünk (MTA Nemzeti Botanikus Kert) környezetnevelési programja a 2014./2015. évre


Svédországban elérte a hulladék-újrahasznosítási ráta a 99 százalékot, a szeméterőművekben már olyan sok az elégetett és így energiatermelőként hasznosult hulladék, hogy az ország külföldről vásárol szemetet. Az ország 32 szeméterőműve részben brit, olasz, norvég, és ír forrásból származó, importált hulladékkal működik. A svéd szeméttermelés egyébként kicsit alacsonyabb az európai átlagnál, ami évente és fejenként 500 kilogramm; ez a svédeknél csak 461 kg.

Az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. idén is meghirdeti filmpályázatát. A szervezet célja, hogy a hulladékkal kapcsolatos környezetvédelmi és társadalmi problémákat közelebb hozza az emberekhez. Ez azonban „Egyedül nem megy!” A pályázók a filmekkel hívják fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunknak szerepe van környezetünk megóvásában, és tennünk is kell ennek érdekében.

A IV. Kerületi Önkormányzat a Komposztálási Mintaprogram során ingyen szolgáltatja a komposztáláshoz szükséges alapanyagokat, a tájékoztatókat, valamint oktató előadásokat is szervez.

New study reveales that roughly 41 percent of the world’s trash is burned, mostly in open air contributing to climate change and affecting human health. Emissions from pollutants and their harms are underestimated as unregulated burning are rarely reported.

Idén is Cigánd volt a végállomása a második alkalommal megszervezett Pet-kupának. A viadalra nyolc hajó jelentkezett, de közülük csak hét érte el a végállomást. Az egységek Vásárosnaményból indultak útnak 2014. augusztus 19-én, és augusztus 23-án érték el a cigándi Tisza-partot. Ugyan a hatnapos kupa fő célja a folyópart megtisztítása a műanyag flakonoktól, de klasszikus sátrazós vízitúra is egyben.

A találkozó célja: az iskolakert témájának sokoldalú és gyakorlat orientált körbejárása, a kiselőadások, kerekasztal beszélgetések és nyílt kertművelés óra révén az iskolakerti tapasztalatok megosztása az iskolakertet már működtető iskolák között, gyakorlati tanácsok átadása és a kérdések megválaszolása az iskolakert indítását mostanában tervező iskolák számára. A szakmai napot összefogó Iskolakert Szakmai Műhely hosszabb távú célja az iskolakerteket működtető iskolák, civil kezdeményezések hálózatba szervezése egymás későbbi támogatása érdekében.

Tavaly októberben több, mint 600 ember volt kiváncsi a Trashed (Szeméttel elárasztva) című dokumentumfilmre és az azt követő beszélgetésre. Elsöprő lendülettel és persze nagy várakozással indult tehát útjára a Nulla Hulladék mozgalom Szlovéniában.