Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaszi nagytakarítások

Év: 
2009
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Perneczky László

2009 tavaszán zárult le a Tiszta Magyarországért program első fordulója. 132 projekt keretében több mint 800 közterületen zajlottak le akciók. Az összesítés őszre várható, de közben már indulgatnak a 2009-10-espályázatok is.

A tatabányai Nyúldomb, VI telep, Mésztelep és Barackos szemétkupacait az AVE Tatabánya, a Tatabányai Fiatalokért Egyesület és a szervező Önkormányzat több 3-3 ütemben takarította el. Az akciókhoz szemléletformáló előadások és közösségi programok is kapcsolódtak. Egyes területeken látványosan visszaszorult, máshol teljesen megszűnt az illegális hulladéklerakás. Kéttucatnyi új hulladékszállítási szerződés jött létre a területen lakókkal, és egyfajta szomszédsági közterület-őrség is alakult. Az igazi eredmény nem is a takarítás, hanem a közösségi munka volt. Ahogy a Jászjákóhalmán kihelyezett tábla hirdeti: „A közterület nem a senki földje, hanem az Ön tulajdona is – vigyázzon rá, mint a sajátjára!” A 87-es útnál, Gencsapáti határában 30 zsák szemetetet és 37680 kg lomot, zöldhulladékot és sittet szedtek föl. Itt is fák és növények kiültetésével végződött a program, mint Nyíregyházán. Abaújszántón bekerítették a megtisztított területet, Várpalotán pihenőpadokat és tűzrakóhelyet telepítettek a kirándulók örömére. Szinte minden projekthez kapcsolódott valamiféle kommunikációs és szemléletformáló tevékenység: tájékoztató táblák, cikkek a helyi újságban, beszámolók a helyi tv-ben és rádióban. A www.TisztaMagyarorszagert.hu honlapon igyekszünk minden programot bemutatni. Az előzetes hírek szerint a 2009 májusi határidőre most jóval kevesebb pályázat érkezett, hiába volt az (elvileg) egyszerűbb elektronikus benyújtás. A 86 milliós keretösszeg elosztásáról őszi számunkban adunk majd hírt. Jó lenne, ha nem lanyhulna a lelkesedés, hiszen a nyár folyamán további 100 régi lerakó zár be, marad mintegy hatvan, immár EU-kompatibilis lerakó. Ezek viszont sokak számára távoliak és drágák lesznek. Félő tehát, hogy a gazdasági válság ellenére fellendül egy új iparág: az illegális szemétlerakás.

Perneczky László

Előtte


Utána

Birtokbavéve

TISZTA VILÁG NAP

Szeptember harmadik hétvégéje a Tiszta Világ Nap (CleanUp the World Day, vagy ha úgy ismerős, Takarítási Világnap). Az Ausztráliából 1987-ben indult közterület-takarító mozgalom 1993 óta világszerte a környezetvédelme jeles napja – sőt, inkább akcióhete. A HuMuSz eddig is hírt adott a magyarországi kezdeményezésekről, de idén szeretnénk, ha hazánk igazán felkerülne a nemzetközi térképre. Már most szólunk tehát, mindenki írja be a naptárjába, szervezzen akciót, és jelentse be az info@tisztamagyarorszagert.hu email címen vagy akár közvetlenüla www.cleanuptheworld.org honlapon!