Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nőtt az USA CO2 kibocsátása

  • 2019. január 10.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátása 3,4 százalékkal emelkedett 2018-ban, ami az elmúlt két évtized második legnagyobb éves növekedése.

 

A jelentést készítő Rhodium Group előzetes energiatermelési adatok alapján készítette jelentését. Eszerint az emisszió 2018-as növekedésének mértékét csak a 2010-es év adatai szárnyalták túl az elmúlt húsz évben. 2010-ben az országban a nagy gazdasági visszaesésből való visszatérés okozta az emelkedést.

A károsanyag-kibocsátás csökkenésének 2016-os lassulása és a szövetségi szintű új klímapolitikai intézkedések hiánya elérhetetlenné teszi az Egyesült Államok párizsi egyezményben vállalt emissziócsökkentési céljait, vagyis azt, hogy 2025-re a 2005-ös szinthez képest 26-28 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátást - közölte a Rhodium Group.

Bár a szénerőművek száma csökkent, 2018-ban jelentősen növekedett az energiafogyasztás, részben a nagyon hideg tél miatt. A kieső szénenergia és a megnövekedett igények miatti hiányt fölgáz pótolta. A szakértők szerint nagyrészt a szén-dioxid felelős a klímaváltozásért és a globális felmelegedésért.

A 2015-ben mintegy 190 ország, köztük az Egyesült Államok által elfogadott párizsi klímamegállapodás legfőbb célja, hogy 2100-ig 2 Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest. Donald Trump amerikai elnök pedig 2017 nyarán jelezte: az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.

 

forrás: greenfo.hu