Dolgok, amiket a zöld lélek rühell, 4: damilos fűkasza
Ez is egy olyan dolog, amit soha nem fog megérteni az unokánk-dédunokánk, amikor próbál majd megint valami élhető helyet csinálni a tönkretett Földből magának, meg az ő utódainak.
Hogy lehet, hogy miközben ismeretterjesztő cikkek tömkelege született az üvegházhatást okozó szén-dioxidról és az állatvilágot alattomosan pusztító mikroműanyag-szennyezésről, az emberiség vígan használt mindenféle korlátozás nélkül világszerte egy olyan eszközt, ami az egyik végén a CO2-t és szénhidrogén-maradványokat, a másikon a mikroműanyagot ontotta magából vég nélkül?
A damilos fűkaszát a '70-es évek elején találta fel egy amerikai fazon, bizonyos George Ballas. Az autómosó forgó keféje plántálta el benne a gondolatot: ha egy ilyen kefe gyorsabban forogna, a kifeszülő damillal akár füvet is lehetne vágni! Az ötlet működőképesnek bizonyult, mára világszerte százmilliós nagyságrendben surrognak ezek a gépek. (Pontos számot nem ismerünk, de egy 2013-as cikkben 90 millióra becsülték a damilos kaszák, szegélynyírók számát és évi további 10 millió új gép eladását prognosztizálták.)
A pár száz wattos elektromos gyepszegélynyíróktól a hajlított rúdjukról felismerhető komolyabb szegélynyírókon át az egyenes rudas, szöghajtásos fűkaszákig mindenféle teljesítményben kaphatók ezek a masinák. A benzinmotoros, nemritkán kétütemű gépeknél ugye alap, hogy a jó öreg kovácsolt kasza használatánál lényegesen nagyobb mennyiségben tolják a légkörbe (és széliránytól függően a felhasználó tüdejébe) azt a klasszikus mixet, amit már a Trabinál is úgy szerettünk, még az Euro-norma ideje előtt. És ha benzines, ha elektromos, a túlsó végén minden ilyen gép nagy buzgalommal szórja a világba az apró darabkákra forgácsolt nylonszálat.
A nylon nevű poliamid még egész jó fej a műanyagok között, mert újrahasznosítható. De ehhez össze kellene tudni gyűjteni használat után. Ez női harisnyák esetében nem gond, ellenben a szétaprított és a fű közé szórt damiltöredékek esetében elég nehezen megvalósítható. Az apró darabkákból pedig úgynevezett mikroműanyag lesz, ami felgyülemlik a talajban, esetleg bemosódik a talajvízbe vagy a felszíni vizekbe. A mikroműanyagról már tudjuk, hogy a tengeri állatvilágot biztosan károsítja, viszont még csak most kezdjük vizsgálgatni, hogy mit tesz a mi szervezetünkkel, amikor megesszük vagy megisszuk, akár a palackozott vízzel együtt.
A műanyagtörmelék és a kipufogógázok mellett csak harmadlagos probléma, de aki Magyarországon él, bizonyára szembesült már vele, hogy a damilos, benzines kaszák hangosak és porolnak. Isten tudja, miért, de a magyar önkormányzatoknál pár éve rettentően elburjánzott a szokás, hogy nem gödröt ásatnak majd betemettetik a közmunkásokkal, mint régen a honvédségnél volt szokásban, hanem a szegélyek tisztítása mellett amúgy senkit nem zavaró nagy, egybefüggő füves területeket is damilos kaszával kaszáltatnak le. Pedig, ha már tényleg biztosan le kell kaszálni egy-egy mezősávot, sokkal gyorsabbak, hatékonyabbak és kevésbé szennyezőek lennének itt a pengés szerkezetek. És az is perverz, hogy ma, a fejlett XXI. században már egy-egy, az útszegély mellől kinövő fűcsomót is damillal kell kivágni, közben kavicsokat és betonszilánkokat lövöldözve szerteszét, a "lehajolás és kihúzás" elavult módszere helyett.
Dolgok, amiket még utál a Verde: jótékony lufieregetés, felfújható peremű medence, műanyag gyorskötegelő.
Szerző: Rácz Tamás
Forrás: verde.444.hu
