Német elektronikai hulladék szennyezi Nigériát

Akik felvásárolják

A hamburgi kikötőtől kb. öt kilométerre fekvő Billstraße a milliárdokat bonyolító, világméretű kereskedelem egyik csomópontja. Az üzletek előtt napi szinten rakodják a régi sztereó-berendezéseket és megsárgult hűtőszekrényeket a furgonokba. Muhammad Aziz tizenegy éve árul raktárából használt elektronikai készülékeket. Legtöbb vevője Nyugat-Afrikából repül ide. „Az afrikaiak főként hűtőszekrényt vásárolnak. Nagy a forróság odalent” – mondja.

Aziz internetes apróhirdetéseken keresztül, bolhapiacokon és használt készülékeket értékesítő magánszemélyektől szerzi be az árut. Aztán felkínálja kereskedőknek, akik közül sokan Nigériából érkeznek. Ők csordultig töltik a konténereket és az autókat mindenféle használt áruval.

„Hulladékturistáknak hívjuk őket” – mondja Henning Boje, a hamburgi vízi rendészet munkatársa Aziz kuncsaftjairól. – „Három hónapra utaznak be, felvásárolják a használt termékeket, telepakolják a konténereket, aztán elutaznak.”

Több mint a fele ócskavas

A szétszedett használt készülékek veszélyes vegyi anyagokat és fémeket tartalmaznak, pl. PCB-t. Éppen ezért a törvény nem engedi, hogy az elektronikai hulladékot olyan országokba exportálják, amelyekben rosszabbak az újrahasznosítási feltételek, mint a keletkezési országban. Így rendelkezik az EU-s jogban gyökerező, veszélyes hulladékok felügyeletéről szóló bázeli egyezmény.

Egyetlen afrikai országban sem adott a megfelelő eljárás, hogy a mérgező elektronikai hulladékot újrahasznosítsák. Bár Németország 2015-ben határozatban döntött arról, hogy kivitel előtt minden használt terméket ellenőrizni kell, mégis évente több ezer tonna elektronikai készüléket csempésznek át a határon.

A gondot az okozza, hogy a gyakorlatban a hatóságok nem tudják teljes biztonsággal megállapítani ellenőrzéskor, melyik készülék minősül egyszerűen használtnak és hibásnak és melyik elektronikai és fémhulladéknak.

A vízi rendészet munkatársa, Henning Boje becslése szerint a Hamburgból exportált használt cikkek több mint fele valójában inkább hulladék.

Egyetlen statisztika sem tudja pontosan kimutatni, mennyi használt elektronikai készülék hagyja el évente Németországot. 2008-ban azonban az Ökopol Intézet egyik felmérése 155 000 tonnára becsülte ezt a mennyiséget. Az európai CWIT projekt – amelyben többek között az Interpol is részt vett – abból indul ki, hogy évente 1,3 millió tonna használt elektronikai berendezés hagyja el az EU-t, mégpedig dokumentumok nélkül. Elképzelhető, hogy az elektronikai hulladék 2017-ben a kontinens illegális exportjának egyik legnagyobb ágazatává növi ki magát.

Az átrakóhely

Minden nap kereken ötven használt elektronikai cikkel tömött konténer érkezik Nyugat-Afrika legnagyobb elektronikai piacára, Nigéria sokmilliós metropoliszába, Lagos-ba. Az Alaba International Market kereskedői hozzászoktak, hogy a behozott termékek nagy része nem makulátlan.

„Száz beérkező számítógépből talán ha harminc tökéletes. Hetvennek van valami baja” – mondja Carl, az egyik kereskedő, aki a vezetéknevét inkább nem mondja meg.

Öt éve árulja egy kis íróasztal mellől, napernyője alól a konténerekből kipakolt használt laptopokat. Hemzsegnek körülötte az emberek, az összegabalyodott kábelek, hegyekben állnak a DVD-lejátszók.

A hulladékbontók kézzel szedik szét az alaplapokat

Évente 400 000 tonna elektronikai hulladék érkezik Nigériába. Mivel az országnak nincsenek megfelelő újrahasznosító üzemei, nem hivatalosan dolgozó hulladék-feldolgozó munkások láncolata tölti be ezt a funkciót.

Közülük kereken ötvenen Tajudeennál dolgoznak, egy hátsó udvarban Lagos északi részén. Végigvontatják a fémes kocsikat a nagyváros utcáin, összeszedik a fémhulladékot, mindenféle elektronikát megvesznek. A gyakran kiskorú munkások kézzel szedik szét a használt alaplapokat. Miután a készülékeket szétszedték, Tajudeen eladja az értékes alapanyagokat – az alumíniumot, a rezet, a vasat és az aranyat – magánvásárlóknak.

Kockázatos kereset: az újhasznosítás a munkásokra és a környezetre nézve is veszélyes, magyarázza Oladele Osibanjo, a környezetkémia professzora és Nigéria vezető szakértője az elektronikus hulladék terén: „Az elektronikával együtt a veszélyes vegyi anyagokat is kidobják.”

Megbetegíti a munkásokat

Az Ojota depónia egy síkságon terül el az autópálya alatt, Lagos központjában. Egy a rengeteg illegális fémhulladék-telep közül. Ezen a helyen nagy elektronikai készülékeket, pl. hűtőszekrényeket és mosógépeket bontanak kézzel. Az egyik strandpapucsos, fiatal munkás éppen szétszed egy motort a kezében lévő kalapács és feszítővas segítségével. „Ócskavassal dolgozunk. Abból élünk. Ez itt egy ócskavas-birodalom” – mondja Ibrahim Soya, Ojota szakszervezeti vezetője.

Szerelőkirályok

„Ezeken a helyeken a vegyi anyagok közvetlenül a talajba jutnak” – teszi szóvá a környezetvédelmi szakértő Osibanjo. A munkások megbetegszenek, mert védőfelszerelés nélkül dolgoznak. De az sem megoldás, teszi hozzá, hogy lemondunk a használt elektronikai készülékekről. A Nigériában élő 173 millió fogyasztó közül ugyanis mindössze 20 százalék engedheti meg magának az új termékeket. A használt áru sok honfitársa számára még igen értékes.

Vegyük például Elizabeth Amuzut, aki egy aprócska lagosi fodrászatban dolgozik. A vízforralója, a vasalója és a mélyhűtője is használt. A fiatal nőhöz hasonlóan sok nigériai úgy gondolja, hogy a használt német árucikkek jobb minőségűek és olcsóbbak, mint más új készülékek.

„Bár ezek a javak a világ egyes tájain hulladéknak minősülnek, egy másik nép még erőforrásként tekint rájuk” – mondja Segun Odeyingbo kutató. Öt hónapon keresztül vizsgálta a Lagos kikötőibe érkező elektronikai hulladékból álló exportszállítmányokat. A legtöbb hibás importterméket könnyen meg lehet javítani, és további öt-hat évig lehet használni. Nigériában több mint 500 000 ember él abból, hogy elektromos készülékeket javít, és ők mind nagyon jól képzettek.

Igazi zsenik a javításban

Osibanjo professzor arról álmodik, hogy egyszer minden elektronikai szektorban dolgozó nigériai munkás státusza felértékelődik: „Ki kellene emelnünk őket a szegénységből, mert ezek az emberek valódi zsenik.” A szerelőmunkások tehetségében rejlenek lehetőségek: professzionálisabb körülmények között, hivatalos iparágakban még több javítási és alapvető szétszerelési munkát el tudnának végezni. Valószínűtlen, hogy a közel jövőben Nigéria drága újrahasznosító berendezéseket kezd el használni.

Rüdiger Kühr, az elektronikai hulladék német ENSZ-szakértője, ugyanígy látja a helyzetet. Nigériának „sem a technológiája, sem az infrastruktúrája nincs meg hozzá. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, milliárdokat kellene befektetni.” Kühr egyik alapítója az Elektronikus Szemét Problémájának Megoldásáért (StEP) kezdeményezésnek, amely az elektronikai hulladék kérdését akarja orvosolni. Európának tenni kell valamit, „hogy az elektronikai cikkek ne a környezetre veszélyes módon fejezzék be életciklusukat”. Az európai intézmények és cégek együttműködhetnének olyan országokkal, mint pl. Nigéria, és visszavásárolhatnák az e-hulladékot, mondja Kühr.

Ennek azonban feltétele, hogy Nigéria kész legyen az eladásra, Európa pedig a tönkrement készülékek visszavásárlására. Amíg el nem jutunk idáig, virágozni fog ez a fajta kereskedelem – és a káros anyagok terhelik a nyugat-afrikai embereket és környezetet.

Forrás: spiegel.de

Szerzők: Ida Eri Sørbye, Marthe Vee, Freja Eriksen, Idris Akinbajo és Franziska Bauer