Garéi milliárdok nyomában III.

Dr. Pánovics Attila, a Pécsi Zöld Kör elnöke kitartóan szeretné megtudni, hogy miért ennyit. A KukaBúvárban két részletben már beszámolt jogi küzdelmeirõl, most itt a folytatás. Pánovics Attila, Pécsi Zöld Kör


A Földanya nevét viselõ Nemzetközi Hulladékégetõ-ellenes Szövetség idén szeptemberben a spanyol-francia határon, Baszkföldön tartotta harmadik nagy nemzetközi találkozóját. A négynapos konferencián 41 országból 130-an vettek részt, köztük a HuMuSz képviseletében Perneczky László.
Június 21-22-én, a legnagyobb kánikulában körbeautóztuk Szlovákiát néhány szeméttelepért. A kívülálló talán így írta volna le megpróbáltatásainkat, de mi úgy éreztük, nagyon hasznosan töltjük az idõt. Demeter Zoli, a miskolci Zöld Akció Egyesület elnöke a Föld Barátai kassai szervezetével közösen szervezte az utat, amely a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósulhatott meg. Az észak-magyarországi civil szervezetek képviselõi és a kassaiak Magyarországon is folytatták útjukat, de mi most maradjunk Szlovákiában. Gadó György Pál és Balogh Emese élménybeszámolója
A Zöld Kör és a Hajdúböszörményi Hulladékgazdálkodási Kft. (HHG) együttmûködésében valósult meg két szelektívgyûjtési program Hajdúböszörményben és a HHG mûködési területén.
Június 10 és 14 között a Deutsche Umwelthilfe nevû német környezetvédelmi szervezet meghívására a HuMuSz küldöttsége Németországban tanulmányozta az egyutas palackokra bevezetett kötelezõ betétdíjat. Az élmény még friss, a kimerültség még tart, de címszavakban máris összefoglalom a tapasztalatokat. Késõbb majd következhetnek az alapos szakmai elemzések.
Gadó György Pál írása

A Pécsi Zöld Kör 2006. decemberében levelet írt Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, kérve azokat a szakértõi anyagokat, amelyek alapján a magyar Kormány 2006. áprilisában úgy döntött, hogy peren kívül az eredeti összeg többszörösét fizeti ki a garéi veszélyes hulladék felszámolásával eredetileg megbízott AGM Beton Rt-nek. Elõzmények. Pánovics Attila írása.

Csak erõs idegzetûeknek! A komposzt WC-re sokféle megoldás létezik, de Vassányi Istváné a lehetõ legegyszerûbb. Egy hordó, egy ülõke, sok-sok fûrészpor. Az alábbi írás a KukaBúvár Egyesület honlapján jelent meg elõször.


2006 decemberében a Környezetvédelmi Minisztérium konferenciát szervezett a betétdíjas rendszerek bevezetésének külföldi tapasztalatairól és hazai lehetõségérõl. A délelõtti elõadásokat honlapunkon Balogh Emese értékeli. A délutáni vitáról Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa számol be. Elemzése végén erre a következtetésre jut: Ha a betétdíjas rendszer bevezetését környezetvédelmi szempontból elõnyösnek tartja a Minisztérium, és a bevezetéshez megteszi a szükséges, a fogyasztók együttmûködõ magatartását lehetõvé tevõ intézkedéseket, a fogyasztókon nem fog múlni a siker. 
2006 decemberében a Környezetvédelmi Minisztérium konferenciát szervezett a betétdíjas rendszerek bevezetésének külföldi tapasztalatairól és hazai lehetõségérõl. Sok civilt nem hívtak meg az eseményre, de nem maradtunk tudósító nélkül. A délelõtti elõadásokról szóló beszámolóját a HuMuSzt képviselõ Balogh Emese így kezdi: Józan ésszel elsõre nehéz volt megérteni, hogy miután a KvVM és elõdei az elmúlt 15 évben hagyták elsorvadni a hazai betétdíjas rendszereket, most miért rendeznek konferenciát a betétdíjas rendszerek kialakításának lehetõségérõl.