A GAIA nem égetne szemetet!

Kezdetben vala a khaos, a zűrzavar és sötétség: a szemetet csak termeltük, először csak az ablak alá, majd a falu szélére szórtuk, aztán kordékon, teherautókon, hajókon és vonatokon távoli helyekre szállítottuk, és eltüntettük szem elől: eldugtuk, elástuk a tengerbe szórtuk és a végül elégettük. A hulladék-eldugás egyszerű volt és jól is fizetett, hiszen a lineáris nyersanyag-termelés, eladás, begyűjtés és elpaterolás során négyszer is megcsörrent a kassza. Éreztük, hogy nem megoldjuk a problémát, csak elodázzuk, térben és időben áthelyezzük és elhúzzuk a hatásokat - de elhitettük magunkkal, hogy nincs más megoldás. Mint annyi más esetben, a hulladékgazdálkodás terén is alapjában rossz ötleteket, a „biztonságos eltüntetés" módozatait tökéletesítettünk tovább. A közvetlen környezet-egészségügyi kockázatokat és az áttételes gazdasági és társadalmi externáliákat a hulladékkal együtt a szőnyeg alá söpörtük, sőt, még a szavakat is elvarázsoltuk: a szeméttelepből „hulladék depónia" lett, az égetőből meg „termikus hasznosító mű".

Ebből a khaosból született meg GAIA. Az ezredfordulón a Lowell Fenntartható Termelés Központban (USA, Massachusetts) „fogant", és Dél-Afrikában, a Johannesburgi Föld Csúcstalálkozón „született" 2002-ben.

A fiatal GAIA kezdetben a világszerte füstölgő szemétégető-kémények ellen emelte fel szavát, gyűjtötte a bizonyítékokat, és hangoztatta a jogos és tudományosan alátámasztott ellenérveket. Aztán hamar rájött, hogy az ellenkezés önmagában nem elég, működőképes megoldásokat kell keresni és felajánlani. Ennek jegyében az irányt és a nevét is pontosította: „Global Alliance for Incinerator Alternatives" - Nemzetközi Szövetség a Hulladékégetés Alternatíváiért.

Égetés: csúcstechnológia egy rossz ötlet szolgálatában

Paul Connett professzor - akinek nevét a hírek szerint égetős-lobbi körökben is tisztelettel, és nem kis aggodalommal emlegetik - konferencia-indító előadásában a következőket fogalmazta meg: „A hulladékégetés során egy igen drága létesítményben több száz tonna szemetet milliárdnyi szennyező és egészségkárosító részecskére, gázokra és salakra bontunk. Aztán igyekszünk különféle szűrőkkel újra összefogdosni ezeket a részecskéket, és a salakkal együtt biztonságosan becsomagolni, majd ugyanúgy lerakni, mint a többi hulladékunkat. A folyamat maga energiaigényes, amellyel a betáplált hulladék anyagában található fizikai energia egy részét nyerhetjük vissza, a nyersanyag-kitermeléshez és termék-előállításhoz szükséges energia egyszer és mindenkorra „elvész", azaz kikerül a körforgásból. Az újrahasználat és újrafeldolgozás során az anyag körforgásban marad, ezért a hulladékcsökkentő módszereket kell fejleszteni, nem az égetőket. Lehet, hogy az égetés technológiája fejlődik, jobb hatásfokú kazánokat és szűrőket találunk fel, de ezeket egyrészt nem minden égető építi be, nem mindegyik működteti, másrészt ez is olyan, mint a nukleáris energia: csúcstechnológiával tökéletesítünk egy alapvetően rossz ötletet."

Szabályozás, monitoring és jogalkalmazás

A lakosság és a környezet védelmének három pillére a megfelelő szabályozás és jogalkotás, a megfelelő mérés és monitoring, valamint a következetes és teljes körű jogalkalmazás. A négy nap alatt mindhárom pillérrel kapcsolatban elhangzottak példát - és szerencsére nem csak a rossz gyakorlatot bemutató példák.

Kezdjük egy pozitív jogalkotási példával. Buenos Aires például a hulladékcsökkentés és megelőzés, a „Zero Waste" mellett tette le a voksát. Mint Veronica Odrizoloa, a GAIA argentin tagja ismertette, a kétmilliós főváros nem újabb hulladéklerakók és égetők építésében látja a megoldást, hanem a nagyarányú és minden hulladékfrakcióra vonatkozó hasznosításban. Persze ehhez a rendkívül ígéretes kormányzati kezdeményezéshez két tényező együttállása kellett: egyrészt a Buenos Aires-i honatyák Pató Pálként hosszú éveken át figyelmen kívül hagyták az egyre tömöttebb lerakókat, amelyekre végül már szó szerint túlcsordultak. Másrészt az argentin gazdaság összeomlott, ezért rendkívül megszaporodtak távoli rokonaink, az utcai kukabúvárok. Igaz, ők nem környezettudatosak, csak hajléktalanok. A terv egyik elem épp az, hogy őket képezik ki profi beszállítóknak és válogatóknak, a feldolgozó háttéripar teljes felfejlesztése és működtetése még mindig olcsóbb, mint egyetlen égetőé. (Ráadásul salaknak sincs hely.)

Terjed a japán égető vírus

Az már sajnos más kérdés, hogy a jogszabályokból mikor lesz valóság. A trend épp az, hogy a hulladékipar a már meglévő és sokszor igen puha szabályozások alól is igyekszik kibújni. Ázsiában a túlnépesedés és a fogyasztói társadalom egyaránt súlyos „szeméthelyzetet" idézett elő, Japán pedig ugrása készen áll a válasszal: égessetek el mindent! A Kukabúvár egy korábbi számában már beszámoltunk a „Felkelő nap és a 2000 hulladékégető" országáról, amely a Távol-Keleten a hulladékcsökkentés első számú ellenségévé vált.

Japán kétoldalú gazdasági egyezményeket kötött már Szingapúrral, Malajziával és a Borneo szigetén fekvő iszlám miniállammal, Brunei-jel, az indonéz, thaiföldi és Fülöp-szigeteki szerződés ratifikálás előtt áll, a japán-indiai és japán-kínai szerződés pedig az egyeztetés szakaszában tart. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a japán technológiák vámmentesen, jóval lazább ellenőrzés mellett, még a WTO hatásköre alól is kibújva terjedhetnek. A túlzsúfolt, hulladékháborút vívó, természeti értékeik és olcsó munkaerejük kizsákmányolásából élő országok pedig veszik az égetőket. Nem csak kommunális, hanem különféle veszélyes és elektronikai hulladékot megsemmisítő technológiákat is. A környezeti terhelés persze náluk marad, a hasznot pedig Japán elviszi. Az ázsiai GAIA tagszervezetek nem elégednek meg a konkrét égetős beruházások elleni küzdelemmel, feladatuknak tekintik a legmagasabb politikai folyamatok befolyásolását is.

Afrikában, ha lehet, még rosszabb a helyzet, igaz, az ökogyarmatosítás más formája honosult meg: Tanzániába, Ugandába, Kenyába és Nigériába is nagy mennyiségű elektronikai hulladék érkezik, főleg amerikai és angliai kikötőkből. Szabályozás? Monitoring? Jogérvényesítés? Hahaha! Az e-hulladék jó részét a pusztákon, vagy épp utcákon és udvarokban, szabad tűzön olvasztgatják össze, miközben az égő műanyag fekete füstje gomolyog szerteszét. A GAIA társult szervezete, a BAN - Bazel Action Network - épp a szabályozatlanság ellen, a szigorúbb ellenőrzésért lép föl. Ez pedig elsősorban a „jó kormányzás", avagy régiesebb, de érthető nevén a demokrácia kérdése, amelyből az afrikai és ázsiai országok többségében éppúgy deficit van, mint pénzből.

Az arab világban nem a szegénység, hanem épp a túlzott gazdagság vezet környezetpusztító „környezetvédelmi" beruházásokhoz. Az olajnagyhatalmakról közismert, hogy mindenből a legnagyobbat és legdrágábbat akarják. Gondoljunk csak a Dubai sivatagban felépített fedett sípályára. Ezekben az országokban évek óta házalnak „szemétégető-ügynökök", elsősorban németek és japánok. A lobbizóknak csak az emírt kell meggyőzniük, onnantól már nincs akadályozó tényező: a nagy jólétben élő lakosság nem is igényel demokratikus beleszólási jogot, ráadásul a sivatagi hőségben még egy rendes tüntetést sem lehet megszervezni.

Európa válaszúton: égni vagy élni

A hivatalos európai statisztikák szerint a kommunális hulladék közel felét egyszerűen lerakják, 36 százalékát újrafeldolgozzák vagy komposztálják és 17 %-át - mintegy 53 millió tonnát „termikusan hasznosítják" a 370 európai égetőmű valamelyikében. Az égetőipar célja bevallottan az égetők számának közel duplázása (655 égető a célszám)! Ezek egy része nem pusztán hulladékégető, hanem együttégetésre is alkalmas cementmű, ami ellen ha lehet, még nehezebb fellépni, hiszen cementre majd akkora szükség van, mint energiára.

A jogalkotásban bizakodhatnánk, hiszen a hulladékhierarchia megelőzés - csökkentés - újrahasználat - hulladékhasznosítás - ártalmatlanítás fontossági sorrendje nemzetközi és nemzeti környezetpolitikai irányelvekben és jogszabályokban is megfogalmazásra került. Ez került bele az Európai Unió Hulladék Keretirányelvébe és a magyar Hulladékgazdálkodási Törvénybe is. Ám mikor a gyakorlatra kerül a sor, jobbára már csak ártalmatlanításról van szó, a megelőzés, mint cél eltűnik. A hasznosítás fogalma pedig máris felhígulni látszik, még mielőtt valós tartalommal megtelt volna. Még alig épültek ki, vagy igencsak gyerekcipőben járnak a szelektív gyűjtő és anyagában hasznosító rendszerek, a begyűjtési és hasznosítási arányok még alacsonyak, de máris arról folyik a vita, hogy a hulladékégetés hasznosításnak minősülhet-e.

Véleményünk szerint, és a fentiek ismeretében, semmiképp: nem szabad megengedni, hogy az irányelvek és szabályozók szintjén egyenlőségjelet tegyenek a hasznosítás és az égetés - vagy ahogy az égetős lobbi nevezi, „termikus hasznosítás" közé. Az Európai Unióban zajlik a Hulladék Keretirányelv felülvizsgálata. A GAIA hálózat - és különösen annak brüsszeli koordinátora - számára a következő hetek-hónapok egyik legfontosabb csatája az lesz, hogy a jogszabályban megnaradjon az éles különbségtétel az újrafeldolgozás és az égetés között. Ebben az ügyben a HuMuSz is hamarosan a magyar EU képviselőkhöz fordul. Az európai résztvevők úgy látták, hogy szükségessé vált egy erős és önálló „GAIA Europe" létrehozása. A HuMuSz a maga részéről támogatja az ötletet.

A feladat pedig nem kicsi! „Az égetős-ipari lobbi igen erős és nyomulós, a politikai döntéshozók pedig lusták. Nem feltétlenül korruptak, hanem az egyszerű és gyors (látszat)megoldások hívei"- mondta Alan Watson, a „Közösségek a mérgek ellen" (Communities Against Toxics) szakértője. Az égetés egyszerű: bevisszük, elégetjük, lerakjuk! Semmi kreativitást nem igényel, munkát is alig, gépek dolgoznak, nem emberek, a halmok pedig nőnek tovább. A valós megoldások, a hulladékcsökkentés, a „Zero Waste" programok, a visszaforgatás összefogást, ötletességet, elkötelezettséget, bonyolult és egymásra épülő megoldásokat igényelnek. Ez pedig valóban munkát jelent, amit a döntéshozók nem szeretnek. Márpedig, ahogy Paul Connett fogalmazott, egy égető vagy lerakó nem csak az ismert környezetegészségügyi, gazdasági és társadalmi ellenérvek miatt rossz döntés, hanem azért is, mert semmi kihívást nem jelent, pokolian sivár, élettelen és unalmas!

Perneczky László