Amint egy biológiai ökoszisztéma, pl. egy erdő életközössége hulladék nélkül működik, hasonlóan kellene működniük az emberi közösségeknek a saját körülményei között. Az ember tevékenysége során sok és különféle hulladékot termel, ez megfelelő hozzáállással jelentősen csökkenthető ill. újrahasznosítható lenne. E hulladék jelentős része olyan szerves anyag, mely komposztálással visszavezethető a természet körforgásába. Jelen iromány sokéves komposztálási tapasztalatainkról szól. Többféle házi építésű komposztálót kipróbáltunk, melyek közös jellemzője, hogy készítésük és üzemeltetésük minimális anyag- és időráfordítást igényel.

Sajnos, ezt az írást is csak a környezetvédelemért fogékony ill. elkötelezett emberek olvassák. Ennek ellenére bízom abban, hogy az írásnak mégis van értelme, mert talán azok, akik eddig még nem tették, elkezdenek komposztálni, vagy akik csinálják, azok tapasztalatainkat beépíthetik a komposztálási gyakorlatukba, vagy éppen erőt merítenek belőle, hogy meggyőzzék a környezetüket a komposztálás fontosságáról.

A komposztdomb" helyének kiválasztása fontos feladat. Árnyékos, félreeső helyet célszerű választani. A hely megtalálása különösen kisméretű telek esetében lehet nehezebb, főként a szomszédok ellenérzése miatt. A környezetünk nevelését tehát nem hagyhatjuk ki. A tapasztalat azt mutatja, hogy minimum két ?dombra? van szükség. Az egyik az éppen aktuális töltődő, a másik pedig érik ill. hasznosítódik ültetett haszonnövények által.

A sokéves komposztálási idő alatt többféle módszert is kipróbáltunk. Az elsőrendű feltétel az újrahasznosított anyagok alkalmazása, azaz új anyagot nem használunk a domb kalodájának a megépítésére. Az első mód a bontott kisméretű tömörtéglából épített változat volt. Hátránya, hogy a futó sorban (12 cm) építettnek a fala nem elég stabil, a kötő sorban (25 cm) épített pedig sok téglát igényel, és nagy helyet foglal el. Előnye, hogy nem szárad ki, valamint a domb megbontása egyszerű (lásd "A" ábra). Építettünk deszkakalodát is. Az újrahasznosított deszka hamar elkorhad (lásd "B" ábra).

Egy következő mód a földbe ásott komposztáló. Jól működött, de igen nagy helyigénye ellenére hamar betelik, mert utólag nem bővíthető. A kitermelt földet is deponálni kell. A nagy helyigény részint ezzel magyarázható. Az áthelyezés és a komposzt kitermelése körülményes. Amikor nem volt időnk az építésre, kipróbáltuk az egyszerűen halomba rakott komposztot is. Az egyetlen előnye, hogy nem kell az építéssel bajlódni. Igen egyszerű, de nem esztétikus (ronda), és nem is működik jól. A felső 20-30 cm teljesen kiszárad, és utána igen nehezen komposztálódik.

A legjobb megoldásnak a drótkerítés-fonatot találtuk. Sokszor dobnak ki lomtalanításkor kerítésfonatot (nem működik a MÉH-hálózat). Kör alakban állítottuk fel, és belülről földbeszúrt betonvasakkal merevítettük (3 betonvas elegendő egymástól 120 fokra). A háló mellé faleveleket tömedékelünk, belülre pedig a nedvesebb konyhai hulladékot ill. a lenyírt füvet tesszük. Az építés lépcsőzetesen történik. A dombba kerülő magok kihajtanak (esetünkben paradicsom, paprika, napraforgó, csörgőfa) és a dróthálón kívülre kibújnak. A domb tetején úgyszintén van mindig valami zöld hajtás, ami árnyékolja a dombot. Időnként  az időjárási viszonyoknak megfelelően  meglocsoljuk.

A betelt és érni hagyott komposztdombot zöldséges kertként hasznosítjuk. A domb tetejét 10-15 cm vastagon földdel beborítjuk és beültetjük pl. patiszonnal. A nagylevelű növény védi a dombot a kiszáradástól. A domb oldalába is ültetünk növényeket pl. futóbabot. Ezt úgy tesszük, hogy a drótháló lyukain keresztül egy vascsődarabot szúrunk a domb oldalába. A csőbe beleszórjuk az elültetni kívánt magokat, majd a csőbedugott locsolóslag segítségével a magokat belemossuk a komposztdomb oldalába. A ?domb? tavasztól őszig szinte teljesen zöld. A gazdag táptalaj miatt igen bőséges termést takaríthatunk be róla. A komposztdombot végül kb. másfél év múlva ürítjük ki, a kész komposztot fák és bokrok alá szórjuk ill. ássuk el.

Jelenleg két nagyméretű komposztdombot használunk. A domb működés közben jócskán összeesik. A komposztot a szakirodalommal ellentétben nem szoktuk forgatni, keverni. Ezt a munkát a természetre bízzuk. Ennek ellenére igen jól működnek. Ezt mutatja, hogy próbaként leásva kb. 20 cm-t csak úgy hemzsegnek benne a giliszták. A töltődő domb falának legújabban ismét téglát használunk, de most köralaprajz szerint rakva. Az építmény stabilitását az adja, hogy minden sor pár mm-rel beljebb kezdődik, így a felépült komposztdomb egy középkori bástyára emlékeztet.

A komposztdomb télen a madáretetésben is jó szolgálatot tesz. A domb teteje havas időben is szabad. A termelődő hő ugyanis többnyire elolvasztja a havat, valamint a konyhai hulladék folyamatosan termelődik, így a madarak a dombon mindig találnak friss ennivalót. Az kikerülő különböző anyagokból a madarak kedvükre válogathatnak, pl. a sárgarépahéj a feketerigók kedvence. A dombra sokszor magot is szórunk. A napraforgómag a cinegék kedvence. Jó nézni, ahogy hemzsegnek a komposztdomb tetején és a környékén. A domb környékére kifüggesztett madáretetőért különösen a cinegék hálásak. A kistestű madarak csak akkor merészkednek az élelemhez, ha a nagyobb testű társaik már jóllaktak. A műanyagflakonból készült etetőre tegyünk kis nyílást, hogy csak a cinegék férjenek be rajtuk, különben a verebek birtokukba veszik. A verebek kevésbé félénk állatok, ők nem maradnak éhen a nagyobb testű madarak mellett sem. Az etető megtöltése a kis nyíláson keresztül történik anélkül, hogy az etetőt levennénk a helyéről. A töltőeszköz egy kb. 30 cm hosszúságú, 40-50 mm átmérőjű műanyag csődarab. Az etető feltöltése a következő. Beletúrunk a csővel a napraforgós zsákba, úgy, hogy a cső megteljen maggal. A cső végét betapasztjuk a kezünkkel, hogy ne folyjon ki a mag, majd a csövet az etető nyílásába illesztjük és a cső végét felemelve tartalmát az etetőbe ürítjük.

A komposztálásnak nem utolsósorban nevelő hatása is van. A szomszédok meggyőződnek arról, hogy a komposzt nem büdös és a végeredményt, a jó minőségű, szinte fekete komposztot megnézhetik. Sajnos, az emberek többsége a konyhai hulladékot, lenyírt füvet a kukába teszi, a lehullott falevelet pedig elégeti. Mára már odáig jutottunk, hogy a szomszédaink a lenyírt füvet ill. a lehullott falevelet átadják komposztálásra. Sőt, ma már vannak, akik maguk is komposztálnak.