Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapest hulladékkezelése száz évvel ezelõtt

A Cséry-telep
Év: 
2003
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Nemcsics Ákos

Szentlőrincen (a főváros jelenlegi XVIII. kerületében) olyan hulladékfeldolgozó üzem működött már a 20. század fordulóján, amely mintatelepnek számított az egész világon. Az érdeklődő szakemberek még az Egyesült Államokból is eljöttek, hogy saját szemükkel láthassák az akkori technológiai színvonalon épült komposztáló létesítményt. Ma már csak rom és borzalmas bűzt eregető rothadó hulladékhalmaz áll a Cséry-telepen. Az önkormányzat komposztálótelepként szeretné hasznosítani a területet, ám érdekes módon a meghirdetett lakossági fórum elmaradt

Nemrég jártunk a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. Ferencvárosi Szivattyútelepén. A 19. sz. végén épült telep műtárgyai és egyéb berendezései a mai embert is lenyűgözik, nem csak méreteikkel. Az egész telep kialakítása profizmust sugall. A telep eredeti szűrője és iszapfogója az azóta megnövekedett szennyvíznek csak egy részét képes tisztítani. A többi egy megkerülő vezetéken keresztül ömlik a Dunába. A patikatisztaságú gépházban régi felvételek mutatják a telep előéletét. Az egyik fényképen hatalmas beton fermentor tartályokra lettünk figyelmesek. A 20. sz. elején építették ezeket a tartályokat a szennyvíziszap lebontásához. A termelődő biogázzal kommunális feladatokat (úgymint fűtés, melegvíz) láttak el. A szennyvíz összetételének és mennyiségének megváltozására hivatkoztak, amikor a 60-as években a fermentorokat elbontották, megcsonkítva ezzel a mintaszerűen működő telepet.

A Budapesti Műszaki Főiskolán fakultatív tantárgy keretében vizsgáljuk, keressük az ökologikus műszaki konstrukciókat. Hétvégeken pedig kirándulásokat teszünk, ilyen volt a fent említett szivattyútelepi is. A következő úticélunk is egy hajdanvolt hulladékfeldolgozó mintatelepre vezetett (Cséry-telep), melynek ma már nyomát sem látni. Azaz, csak a nyomait. Ennek felkutatására indult el expedíciónk.

Egy igen szeles, kerékpározásra cseppet sem alkalmas áprilisi vasárnap délután találkoztunk Budapest egyik frekventált pontján, természetesen biciklivel. A kétkerekű közlekedést nemcsak azért választottuk, mert tömegközlekedéssel nem érhető el a telep, hanem mert szeretjük a megpróbáltatásokat is. Ez utóbbi megjegyzés Budapest  enyhén szólva  kevéssé kerékpárosbarát mivoltára utal. Az expedíció tagjai a főiskola kollégiumából, Budapest különböző részeiről, de még vidékről is érkeztek. Az erős szél miatt fogaink között homokot ropogtatva indultunk a XVIII. kerületben található Cséry-telep felé.

Nevét az üzem alapítójáról, első tulajdonosáról, Cséry Lajosról kapta. A 19. sz. végén a három részből egyesülő Budapest valóban dinamikusan fejlődő világvárossá vált, amelynek fejlődése, a lakosság növekedése nem csak a városi hulladékmennyiség emelkedését okozta, de annak kulturált kezelését is igényelte. Ezt vette észre Cséry Lajos, amikor 1893-ban megindította szemétfeldolgozó üzemét Szentlőrincen.

Az alapító édesapja már egy országos hírű mintagazdaságot üzemeltetett itt. Valószínű e gazdaság hulladékának feldolgozási tapasztalatai vezettek arra a gondolatra, hogy Cséry Lajos megállapodást kössön a fővárossal. Felajánlotta, hogy a városi hulladékot vagononként 2 forint 50 krajcárért átveszi. Cséry Lajos jó szakember volt, kidolgozta a városi hulladék feldolgozásának és komposztálásának technológiáját, eljárását még szabadalmaztatta is. Komoly épületeket, berendezéseket emelt, valamint megépítette az ún. szemétbányai vasutat, majd elkezdődött a feldolgozás.

Cséry Lajos eljárására felfigyelt a nagyvilág. Egy rangos tudományos folyóirat, az Uránia már 1902-ben arról értesített, hogy a Cséry-féle technológiát külföldi, nagyvárosi szemétfeldolgozásért felelős szakemberek tanulmányozzák. A nemzetközi sikert mutatja, hogy Párizsból, Londonból, New Yorkból és Szentpétervárról jöttek szakemberek az akkori kor műszaki élvonalának megfelelően felszerelt üzembe azért, hogy a helyszínen tanulmányozzák és ellessék a nagyvárosi hulladékfeldolgozás fortélyait.

De térjünk vissza a mába! Lassan közelítünk a telep felé. A telepet változó szélességű erdő veszi körül. A legrövidebb út választását veszélyesen morgó kóborkutyák hiúsítják meg. Elindulunk a vasút mentén, amely a lajosmizsei vonalról kanyarodik az erdőbe. Lehet, hogy ez volt a szemétbányai vasút? Kicsit délebbre szintén van egy iparvágány, amelyről ugyancsak vezet sín a telepre. Amint átérünk az erdőn, a pesti síksághoz szokott szemünket egy domb látványa lepi meg. Mint kiderül ez a kiemelkedés egy hatalmas komposztdomb. Nem is olyan régen az 51-es villamos közlekedett a domb tövében kapcsolatot biztosítva Pestszentimre és a város beljebbi részei között. (Lehet, hogy ez volt az a bizonyos vasút? Régi térképek vasutat jelölnek itt abban az időben, amikor még nem járt erre villamos. Ezt a feltételezést erősíti, hogy az M5-ös megépülte előtt a Nagykőrösi úton a villamospálya mellett egy iparvágány is volt.) Ma már csak a vezetéket tartó oszlopok csonkjai vannak meg, és mindenütt szemét és szemét, valamint építési hulladék. A kiálló drótok és üvegcserepek miatt vinnünk kell a kerékpárokat.

Átérünk a dombhoz  itt már lehet kerekezni. A fű közül koromfekete föld kandikál ki. Meglepő, hogy rugózik alattunk a talaj: olyan, mintha szivacson járnánk. A dombot több helyütt megbontották a munkagépek. A dombtetőről szép kilátás nyílik szerteszét a környező erdőre és lakótelepekre. A telep belseje felé haladva a növényzet között hatalmas, régi, küllőskerekű berendezések bújnak meg: forgórostélyos szemétválogató és egyéb, a hulladékfeldolgozáshoz használt eszközök. Az egykori üzemeltető személyzet számára korláttal ellátott kis járdák futnak a tetejükön. Felmászunk rájuk. Nehéz rajtuk a közlekedés, mert mindent benőttek a cserjék. Még így poraikban is monumentális monstrumok.

Leérve a dombról, tovább haladunk a telep belseje felé. Itt már újból a jelenbe csöppenünk. A sík területen földből kialakított kalodákban szerves hulladék. Némelyik részleges földtakarással. Orrfacsaró bűz. Nem vagyunk finnyásak, sok helyütt jártunk már, pl. különböző fermentálók, szennyvízkezelők környékén. Az irgalmatlan, penetráns szag miatt azonban még száz méterre sem tudjuk megközelíteni a színhelyet, sürgősen el kell hagynunk a területet. A telep átellenes oldaláról megyünk ismét be az erdőbe. Kerekezés közben szinte egyszerre fogalmazódik meg bennünk a gondolat: ma már biztosan nem jönnének külföldi szakemberek tanulás céljából Budapestre. A Ferencvárosi Szivattyútelepen tett kirándulás is még elevenen él bennünk. Egyikünk fel is teszi a költői kérdést, miért van az, hogy csak az előző századfordulóján voltunk környezettudatosság tekintetében a világ élvonalában? Lassan kezd alkonyodni. Elhatározzuk, hogy a kirándulás lezárásaként megtekintjük még a kerület másik nevezetességét, a pakuratavakat. Elhanyagolt terület és itt is mindenütt szemét fogad. A tavak körbekerítve. A sokéves kármentesítés ellenére a gödörben fekete fáradtolajszerű folyadék látszik. A sötétedés miatt fényképet itt már nem tudtunk készíteni. Most vesszük csak észre, hogy itt nem voltunk olyan elővigyázatosak, mint a Cséry-telep megközelítésénél. Ennek köszönhetően hármunk kerékpárja defektet kapott (pótgumit persze nem hoztunk magunkkal). Ismét sok tapasztalattal gazdagodva vettük hazafelé az irányt, aki tudott, nyeregben.

Augusztusban a kerületi újságban megjelent egy lakossági fórumra való felhívás a Cséry-teleppel kapcsolatosan, a terület komposztálóként való hasznosításáról. Szerettük volna megtudni, mit is jelent ez a gyakorlatban, de sajnálatos módon a fórum elmaradt. Az érdeklődőket zárt ajtó fogadta.