Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tudatos közösséget teremtett az együtt művelt kert Békásmegyeren

  • 2018. június 19.
  • CsViki

Csupán néhány száz méterre a Duna parttól, a békásmegyeri lakótelepen már öt éve működik a közösségi kert. Ez az együtt művelt kert levegőt tisztít, vegyszermentes zöldségeket ad, és közösséget is teremt.

2013-ban, amikor Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Városi Kertek Egyesületének együttműködésében megnyílt a kert, a közösségteremtő ereje mellett az egészség és környezettudatosságra való ösztönzés is elsődleges szempont volt. A kertben csak bio növényvédő szereket szabad használni.

Nagyné Neczpál Ágnes, a békási közösségi kert kertvezetője a Kék bolygó magazin stábjának elmondta, természetes az, hogy bio módszerekkel védekeznek és küzdenek a kártevők ellen. Ha kell, akkor kézzel szedik össze a poloskát, de csalánlevelet is rohasztanak permetezés céljából, sőt még a fokhagymát is bevetik a levéltetvek ellen. Így legalább valamennyi termelő tudja, hogy abban a zöldségben és gyümölcsben, amit elfogyaszt, abban nincs semmi vegyi anyag.

Kocsis Jánosné, az egyik ágyás tulajdonosa megjegyezte, nagyon jó lenne, hogyha mindenkiben tudatosulna, hogy mit eszik, és az lehetőség szerint vegyszermentes lenne. A kártevők kiirtása sokszor kihívást jelent, de mindig megtalálják azokat a módszereket, amelyekkel ez sikerül.

Közösségi kert működik Békásmegyeren

 

A paradicsom, a paprika, az újhagyma, a cukkini és a saláta is egyaránt „jól érzik” magukat itt. Éppen annyi zöldség és gyümölcs terem meg, amennyi a parcellatulajdonosok és családjaik számára elegendő.

Azonban nem ez az egyetlen előnye a közösségi kerteknek. Javítják a városi mikroklímát, mivel a növények nagy mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg miközben friss oxigént termelnek. A környezeti nevelés szempontjából ugyancsak fontos helyszínek. Másrészt zöldhulladék is kevesebb termelődik így.

A kert vezetője megjegyezte, hogy saját komposztálójuk is van a kert végében, ahová a levágott füvet, valamint a zöld- és háztartási hulladékot is elhelyezik. Van egy komposztfelelősük is, akinek az útmutatásai alapján a háztartási hulladékból a komposztálhatóakat lehozzák, forgatják. Így egy éven belül, a következő szezonra már olyan minőségű komposztot tudnak előállítani, amellyel javítani tudják az ágyások földminőségét – magyarázta.

A klímaváltozás hatásai itt épp úgy érezhetők, mint az ország más pontjain. A szárazság vagy a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék egyre nagyobb fejtörést okoz az ágyástulajdonosoknak is. Nap, mint nap le kell járniuk locsolni, mivel a magasított ágyásban hamarabb kiszárad a föld. Az időjárás viszontagságai pedig az ágyások lassú romlását okozzák: a szélvihar, a hirtelen lehűlés vagy a jégeső egyaránt megviseli a növényeket.

A békásmegyeri közösségi kertben amellett, hogy mindenki a saját ágyásáért felel, köteles a kert közös területeit is gondozni. Nagyné Neczpál Ágnes beszélt arról is, hogy a kerítésen belül haszonnövényekkel ültették körbe a kertet. Található itt málna, ribizli, cukkini, saláta, de igyekeznek különlegességeket is behozni.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan napelemes szivattyú könnyíti majd meg az öntözést az eddig is szépen zöldellő békásmegyeri közösségi kertben.

 

Forrás: hirado.hu